Folyt.
...................

- Maga valószínűleg azt hiszi, csupán azért jöttem ide magához, hogy azon vitatkozzak, ki is ver meg kit? Ez nevetséges, sőt - egyenest ostoba feltételezés! Hát teljesen kiveszett magából a humomérzék? Maguk ott vannak Moszkva alatt, én meg itt vagyok, maga mellett. Jelenleg jobban tenné, ha józanul felmérné a helyzetet, nem a hajdan volt győzelmeken ábrándozna, hanem gondolna a holnapi napra, a családjára, a jövőjére. Németország vereséget fog szenvedni! Előbb vagy utóbb, de maga is elkezd majd azon gondolkodni, hogyan lehetne külföldre szökni... Most pedig sem önnek, sem nekem nincs időnk fölösleges fecsegésre. Az ön által választott valutában fogunk fizetni, de az együttműködésünk nem csak anyagi biztosítékul fog szolgálni: a segítséget, amit nekünk nyújt, majd figyelembe fogják venni a szabad, demokratikus Németországban, amely majd a hitleri birodalom helyébe fog lépni. Gondolkozzon egy kicsit, és hozzon döntést!
Hert nehezen vette a levegőt, idegesen babrálta a dísztőr ezüst rojtját. Ennek az orosznak a szavaiban érezte az igazságot, azt az igazságot, amelyen már ő is, nagy titokban, gondolkodott. Hozzá is eljutott már a villáháború bukásának híre, a német hadsereg orosz fronton elszenvedett szörnyű vesztességekről szóló jelentések. Válaszút elé került. Az orosz közben folytatta ugyan abban a nyugodt, meggyőző és magabiztos hangnemben:
- Mindössze egy feltételt szabunk önnek - becsülettel működjön együtt velünk, hazudozás és ravaszkodás nélkül. Saját részről, nem leszünk szűkmarkúak önnel sem most, sem a jövőben. - Erre a jövőre Andrej állandóan emlékeztette a németet. Tudta, hogy egy olyan ember számára, mint Hert, a pénz nem éppen utolsó tényező az életben, az elvi meggyőződése és a náci párt iránti hűsége pedig mindössze külső máz. - Értse meg, hogy minket segítve, maga biztosítja a háború utáni életét. Nem szokásom fenyegetni olyan embert, akivel becsületes üzleti kapcsolatot kívánok kiépíteni, de kötelességem figyelmeztetni: ha elkezd félrebeszélni vagy megpróbál átejteni engem, akkor - attól függetlenül, hogy mi történik velem, - a maga dosziéja a GESTAPO asztalára fog kerülni. Remélem megérti - meg találjuk ennek módját? Nem vagyok egyedül!
A szavak hallatán Hert ösztönösen hátrafordult, és tekintette ismét találkozott Taba szemével, aki nagy nyugalommal kopácsolta az aszfaltot franciakulcsával.
- Mit kell tennem? - nyögte ki Hert beletörődő hangon, közben rá sem nézett Andrejra.
- Megbízható és hiteles információt adni, katonapolitikai ügyekben.
- Magát tülem függetlenül is letartóztathatják...
- Nem kizárt, de aligha valószínű, - válaszolta nyugodtan Andrej. - Legalább is magának mindig lesz három napja arra, hogy megmozgatva kapcsolatait és befolyását, kihozzon engem, - zárta keményen szavait.
- De mit tudnék tenni?
- Tudjuk, hogy maga a Luftwaffe főparancsnokság felderítő hivatalánál dolgozik.
- Honnan tudják?
- Tudjuk! Amennyiben engem letartóztatnak - erről pedig majd az embereim tájékoztatják magát, - maga jelenteni fogja a GESTAPO vagy Abwehr felé, hogy én az ön megbízásából hajtok végre különleges feladatokat, és követelni fogja azonnali szabadlábra helyezésemet. Ez alá fogja támasztani azokat a vallomásokat, amelyeket majd az említett szervezetek vizsgálótisztjeinek fogok tenni. Persze csak akkor, ha letartóztatnak engem.
Hert csodálkozva bámult Andrejra.
- Rendben van, beleeggyezem... de csak egy feltétellel... a háború után maga át fogja nekem adni azt az átkozott dosziét.
- Nos, ezt biztosan megígérhetem önnek. Mivel kezdjük? - mondta Andrej, kivette cigarettatárcáját, és átnyújtotta Hertnek. Ez az egyszerű és hétköznapi mozdulat mintha pontot tett volna a kellemetlen beszélgetésük végére, és a továbbiakban üzleti mederbe terelte a tárgyalást.
- Had gondolkozzam egy kicsit, - mondta immáron nyugodt hangon Hert, kivett egy cigarettát, és, saját részről, öngyújtójával adott tüzet Andrejnak.
- Gondolkodjunk együtt, hogy ne pazaroljuk az időt. Ha gondolja, beülhetünk valami kis kávézóba, vagy tehetünk egy sétát a városi parkba.
Elindultak a Királyi híd irányába, majd átsétálva rajta, beléptek a parkba. Andrej adott egy idős hölgynek pár érmét, és bkibérelt tőle két fém kempingszéket. Leültek egymás mellé egy elhagyatott ösvénynél, a hatalmas fák lombjainak árnyékában.
- Elsőre mondjon olyan információt, amit az én Központomban gyorsan tudnának ellenőrizni. Ne sértődjön meg, kérem, - kezdte Andrej. - A legjobb, ha az adatok dokumentált formában lesznek.
Hert továbbra is magábazákózva dohányzott. Néhány perccel később határozott mozdulattal elpöckölte a decket, és Andrejhez fordulva elkezdett beszélni:
- Mondok magának egy nagyon fontos, rendkívül titkos információt... Az általam közölt adatok igazolása már csak attól függ, hogy milyen hatásosan fognak működni a maga országának kémelhárító szervei, méghozzá saját országuk területén. Ez bizonyítja majd a részemről tisztességes együttműködést, és egyben lehetővé teszi egy rendkívül agyafúrt terv meghiusítását. Mint ahogyan önök majd meggyőződhetnek, nem egy nagyszabású, fronton végrehajtott katonai akcióról lesz szó, de közvetlenül érinti Németország presztizsét, elsősorban fő katonai szövetségesei előtt...
- Maga azt mondta, hogy ,,mondok". Ez azt jelenti, hogy maga átadja nekem az idevonatkozó iratokat, vagy saját kezűleg írja le azokat? - kérdezte Andrej.
- Semilyen dokumentumot sem tudok magának átadni, az üggyel kapcsolatban. Nincsenek birtokomban, és nincs is rájuk szükség. Még a Luftwaffe főparancsnokságán sincsenek. Vannak néha olyan akciók, amikre csupán szóban utasítanak, éstilos róluk iratokat vezetni. Ilyen akcióról lesz szó. Németországban az akció tervét mindössze pár ember ismeri, a Külügyminisztériumból.
Andrejt rendkívül érdekeltté tette ez a hír, de külsőleg azt nem mutatta ki, és kész volt hallgatni...
..............................
Folyt. köv.