carl solomon Creative Commons License 2008.03.16 0 0 34
Kis magyar abszurd:

A politikus elismerte, hogy eredeti javaslata sok vitát váltott ki. Az MSZP reakcióival kapcsolatban elmondta: a szocialistáknak másfél évük volt arra, hogy hátuk mögött egy óriási apparátussal kidolgozzanak egy megoldást. Mégsem csináltak semmit, így inkább most "maradjanak csendben" - tette hozzá.

Van pofája ezt mondani, miután a fidesz és csatolt részei majd' másfél éven keresztül foggal-körömmel védték a randalírozáshoz való jogot?

Na, de mindegy, ez politika, a választópolgár feledékeny, bassza szellő.
De milyen gyönyörű már ez. Rogán beül a pógármesteri székbe, megtapasztalja, hogy a pógárok biza nem szeretik a tatárdúlást, oszt az üléspontja milyen szépen megváltoztatja az álláspontját is. Kicsit meghasonult helyzet, mert ugye a fidesz tehetetlensége a tömegénél fogav is nagyobb, így a teljes konglomerátum nem bír oylan gyorsan átállni, ezért még adódik egy kis disszonancia, de egészen nyilvánvalóan érződik a felkészülés arra az időre, amikor majd ők ülnek abban a bizonyos székeben.

Erre reagálva Répássy Róbert, a Fidesz jogi kabinetjének vezetője az MTI-nek azt mondta: pártja nem ért egyet a gyülekezési törvény szigorításával és a Btk. olyan módosításával, amely a békés gyülekezés jogát korlátozza. Rogán Antal javaslatával kapcsolatban jelezte, nem áll mögötte a Fidesz támogatása, így az egyéni képviselői indítvány.
Előzmény: carl solomon (33)