AUGUST STRINDBERG
Álomjáték (részlet)
(Fordította Kunos László)
(A kastély előtt; a díszlet ugyanaz, mint az első felvonás első képében. De a kastély aljában a földet most virágok borítják, kék sisakvirág - Aconitum. A kastély legtetején, a kupola csúcsán duzzadó krizantémbimbó díszeleg. A kastély ablakaiban gyertyák világítanak. A Lány és a Költő.)
Lány Nincs messze az óra, amikor a tűz segítségével ismét az éterbe emelkedem... ez az, amit ti a halál órájának neveztek, s aminek oly félelemmel néztek elébe.
Költő Félelem az ismeretlentől.
Lány Amit pedig ismertek.
Költő Ki ismeri?
Lány Mindenki! Miért nem hisztek a prófétáitoknak?
Költő A prófétáknak soha nem hitt az ember, hogy lehet ez? És „ha Isten szólt, miért nem hisz az ember"? Az ő meggyőző erejének ellenállhatatlannak kellene lennie!
Lány Te mindig kételkedtél?
Költő Nem! Többször is éreztem a bizonyosságot; egy idő múltán mégis elillant, akár ébredéskor az álom!
Lány Nem könnyű embernek lenni!
Költő Belátod és elismered?...
Lány Igen!
Költő Mondd csak! Nem Indra volt az, aki egyszer leküldte a fiát, hogy meghallgassa az emberek panaszát?
Lány De igen. Hogy fogadták?
Költő Hogyan teljesítette a küldetését? - hogy kérdéssel válaszoljak.
Lány Én is kérdéssel válaszolok: Javult-e az emberek helyzete az ő földi útja után? Az igazat válaszold!
Költő Hogy javult-e ?... Hát, egy kicsit! Nagyon kicsit!... De mielőtt tovább kérdeznél: elárulod nekem a titkot?
Lány Igen! Bár mi hasznod belőle? Hiszen nem hiszel nekem!
Költő Neked hiszek, mert tudom, hogy ki vagy!
Lány Legyen hát, elmondom!... Az idők hajnalán, amikor még a nap sem világított, Brahma t, az isteni őserőt Maja, a világanya ivadékok nemzésére csábította. Az isteni ős-anyagnak ez az érintkezése a föld anyagával: ez az ég bűnbeesése. A világ, az élet és az ember ilyenképpen csupán ábránd, látszat, álomkép...
Költő Az én álmom!
Lány A megvalósult álom!... De hogy megszabaduljanak a föld anyagától, Brahma ivadékai a nélkülözést és a szenvedést keresik... íme a szabadító szenvedés képzete... a szenvedés iránti vonzalom azonban harcba keveredik az öröm vagy a szeretet iránti vággyal... érted most már, mi a szerelem? egyesül benne a legnagyobb élvezet és a legnagyobb kín, a legédesebb és a legkeserűbb! Érted már, mit testesít meg a nő? A nő, aki által a. bűn és a halál világra jött?
Költő Értem!... És a vég?...
Lány Azt ismered... harc az élvezet fájdalma és a szenvedés élvezete között... a vezeklő kínja és a kéjenc öröme között...
Költő Egyszóval harc?
Lány Az ellentétek harca erőt szül, akár a tűz és a víz a gőzerőt...
Költő És a béke? A megnyugvás?
Lány Csitt, többet nem kérdezhetsz, és én nem válaszolhatok! ... Az oltár feldíszítve várja az áldozatot... a virágok őrséget állnak; égnek a gyertyák... az ablakokon fehér lepel.., a bejáratnál fenyőgallyak...
Költő Ezt olyan nyugodtan mondod, mintha nem ismernéd a szenvedést!
Lány Én?... Én megszenvedtem minden szenvedésetek, méghozzá százszorosan, hiszen az én érzékelésem finomabb...
Költő Mondd el a szenvedéseidet!
Lány Költő, te vajon el tudnád mondani a szenvedéseidet úgy, hogy egyetlen szó sem volna fölösleges? Képes voltál akárcsak egyszer is szavakkal felérni a gondolatod?
Költő Nem, igazad van! Süketnéma voltam önmagammal szemben, és a dalaimat, melyeket a tömeg csodálattal hallgatott, ordításnak tartottam... látod, ezért szégyenkeztem mindig, ha ünnepeltek.
Lány És akkor azt akarod, hogy én... Nézz a szemembe !
Költő Nem állom a tekinteted...
Lány Hogyan álmád akkor a szavaimat, ha a saját nyelvemen beszélnék?...
Költő Mégis mondd meg, mielőtt elmégy, mi okozta neked idelent a legnagyobb szenvedést?
Lány Az, hogy... létezem; hogy érzem, hogy szemem gyengíti látásomat, hogy fülem tompítja hallásomat, hogy agytekervényeim zsíros labirintusa béklyóba veri gondolataimat, a könnyű és fényes gondolatokat. Biztosan láttál már agyvelőt... micsoda kacskaringók, micsoda útvesztők...
Költő Bizony, ezért gondolkodnak a helyesen-gondolkodók olyan körülményesen!
Lány Gonoszak, mindig csak gonoszak, de ilyenek vagytok valamennyien ...
Költő Hogyan lehetne más az ember?
Lány Most előbb lerázom magamról az út porát...a földet, a sarat... (Lehúzza a cipőjét, és a tűzbe veti.)
-------------------------------------------------
Költő Olvastam, hogy amikor az élet a végéhez közeledik, minden még egyszer lepereg az ember szeme előtt... Ez hát a vég?
Lány Igen, számomra ez! Isten veled!
Költő Mondj valamit búcsúzóul!
Lány Nem, nem tudok. Azt hiszed, szavaitok kimondhatják a mi gondolatainkat?...
Teológus (Berohan.) Isten meghazudtolt, az emberek üldöznek, az állam cserbenhagyott, a kollégáim csúfot űznek belőlem! Hogyan higygyek, ha senki más nem hisz... hogyan védelmezzek egy olyan istent, aki nem védelmezi híveit? Micsoda ostobaság! (Egy könyvet hajít a tűzre, és kimegy.)
-------------------------------------------
Költő (Kirántja a könyvet a tűzből.) Tudod, mi volt ez? Egy martirológium, egy olyan kalendárium, amelyben az év minden napja egy-egy vértanú emlékét őrzi.
Lány Vértanú?
Költő Igen, akit a hitéért megkínoztak és megöltek! Hogy miért, ne kérdezd! Gondolod, hogy mindenki, akit megkínoznak, szenved, és akit megölnek, fájdalmat érez? Hiszen a szenvedés megváltás és a halál megszabadulás.
------------------------------------------
Kristin (Papírszalagokkal.) Tapasztok, tapasztok, amíg csak van mit tapasztani...
Költő Ha az ég meghasadna, te még azt is megpróbálnád betapasztani... Menj utadra!
Kristin Ott a kastélyban nincsenek dupla ablakok?
Költő Nem, ott nincsenek!
Kristin Hát akkor el is megyek! (Kimegy.)
------------------------------------------
Lány Elérkezett a búcsú, itt a vég;
Isten veled, te álmodó gyermek,
költő, a földi életnek ismerője.
Magasan szárnyalsz, ám olykor lebuksz
a föld porába, de érinted azt csak,
mert benne nem ragadsz, csak pillanatra.
Most elmegyek... s a búcsú perceiben,
hogy elhagyok mindenkit, kit szerettem,
most érzem csak, mily fájó a hiány,
most bánom csak, ha bűnt követtem el...
Ó, most érzem, hogy fájdalom a lét,
hogy mily teher az ember élete...
Az is hiányzik, amit nem becsültem,
azt is bánom, mit nem követtem eL.,
Mennék s maradnék,
a szívem meghasad, akárha
tétova kétség s diszharmónia
lovai tépnék mostan kétfelé...
Isten veled! Mondd meg testvéreidnek, emlékük nem felejtem, s keserveiket nevedben most a trón elé viszem. Isten veled!
(Bemegy a kastélyba. zeneszó csendü! A háttérben, az égő kastély fényében kérdező, bánkódó, elkeseredett emberi arcokból épült fal jelenik meg... Miközben lángok emésztik a kastélyt, kipattan a bimbó, s a tetőn kifeslik az óriás krizantém.)
Emlékeztető
Ebben az álomjátékban a szerző folytatja azt, amit a Damaszkusz felé című korábbi álomjátékában megkezdett: megpróbálja utánozni az álom összefüggéstelen, de látszólag logikus formáját. Minden megtörténhet, minden lehetséges és valószerű. Idő és tér nem létezik; valamilyen jelentéktelen valóságtöredékről elrugaszkodva a képzelet kibomlik, és emlékek, élmények, kósza ötletek, képtelenségek és rögtönzések szálait összesodorva új szövetet sző. A szereplők széthasadnak, kettéosztódnak, megkettőződnek, elpárolognak, összesűrűsödnek, szétáradnak, egyesülnek. Egyetlen öntudat azonban föléjük emelkedik: az álmodóé. Számára nem léteznek titkok, következetlenségek, aggályok, törvények. Nem ítél, nem ment fel, csupán elbeszél; és mivel az álom legtöbbször fájdalmas és csak igen ritkán vidám, az elbeszélés tekervényes útján mindenkit valamiféle szomorúság és részvét kísér. Az álom, a szabadító gyakran megkínozza az embert, ám éppen amikor a fájdalom a leghevesebb, eljön az ébredés, és a szenvedőnek a valóság vigaszát nyújtja, s bármily gyötrelmes legyen is ez a valóság, az ébredés pillanatában, az álom gyötrelmeihez képest élvezetet jelent.
AUGUST STRINDBERG
„Edvard Munch kiállítása
Bármily érthetetlenek is az ön szavai, megvan a maguk bája.
Balzac: Séraphita
A harminckét éves Edvard Munch, a szerelem, féltékenység, halál és szomorúság ezoterikus festője gyakorta volt áldozata hóhér kritikusok tudatos félremagyarázásának, azokénak, akik lélektelenül végzik munkájukat, és - mint a nyilvános kivégzések bakói - koponyánként kapják a fizetséget.
Azért jött Párizsba, hogy a beavatottak értsék; nem félt, hogy megöli a gúny, amely megtöri a gyávákat és gyengéket, de amely napsugárként hint fényt a bátrak pajzsára. Azt mondták, Munch képeit meg kellene zenésíteni, hogy helyesen értelmezzük azokat. Lehetséges, de addig is, míg zenészre várunk, magam t próbálom meg kommentálni azokat a képeket, amelyek a házastársi szerelem viharos okosságában és az érzéki szerelem gyönyörteli ostobaságában olyannyira emlékeztetnek Swedenborg vízióra.
A csók. Két lény egyesülése, a kisebbik ponty alakú, s úgy tetszik, mintha a férgek, mikrobák, vámpírok és asszonyok szokása szerint el akarná nyelni a nagyobbat.
Másképpen: A férfi ad, abban a hiszemben, hogy viszonzásképpen a nő is nyújt valamit. A férfi azt a kegyet kéri, hogy lelkét, vérét, szabadságát, békességét, örök üdvösségét odaadhassa cserébe - de miért? Cserébe a boldogságért, hogy lelkét, vérét, szabadságát, nyugalmát, örök üdvét odaadta.
Vörös haj. Aranyeső zuhog az önnön rosszabbik énje előtt térdelő kétségbeesett alakra, aki azért könyörög, hogy ledöfjék egy hajtűvel. Arany kötelékek, amelyek a földdel és a szenvedéssel kapcsolnak össze. Véreső hull a tébolyultra, aki vesztét keresi, a szeretve lenni vagy inkább szeretni isteni szerencsétlenségét.
Féltékenység. A féltékenység a lelki tisztaság szent tudata, amely irtózik attól: egy asszony közreműködésével más férfival közösködjön. A féltékenység törvényes egoizmus, amely a saját Én és az emberi nem megőrzését szolgáló ösztönből fakad. Aki féltékeny, azt mondja riválisának: »E1 veled, értéktelen fickó; általam gerjesztett tűznél fogsz melegedni; az ő szájából az én lélegzetemet fogod beszívni; az én vérem jár át, és szolgám maradsz, mert ez asszony útján, aki úrnőddé lett, az én szellemem uralkodik fölötted.«
Fogantatás. Szeplőtlenül vagy sem, édesmindegy: vörös vagy arany dicsfény övezi az aktus végbementét, e saját egzisztencia nélküli teremtmény egyetlen létcélját.
Sikoly. A rémület sikolya a dühtől vöröslő természet jelenlétében - ez viharral, dörgéssel készül szólni azon alacsonyrendű kótyagosokhoz, akik minden isteni adottság nélkül istenként pózolnak.
Alkony. A nap lehanyatlik, leszáll az éj, és a homályban szellemekké s hullákká lesznek a halandók, hazatérve ágyuk szemfedőjébe burkolják magukat, és álomba úsznak. Az életet rekonstruáló látszólagos halál ez, a szenvedés mennyei vagy pokolbéli képessége.
A nő három életstádiuma
A megfestett nő
Terhes Szent
A part. A hullámok összeroppantották a fatörzseket, de a gyökerek tovább élnek a föld alatt, szétkúsznak a száraz homokban, hogy tenger-szülőanyjuk örök forrásvizéből igyanak! A hold pedig fölkél, s mint i betűn a pont, teszi teljessé a melankóliát és végtelen magányt.
Habokból kikelő Venus s hegyekből és falvakból aláereszkedő Adonis. Úgy tesznek, mintha a tengert figyelnék, attól tartva, hogy amint egymásra néznek, belefúlnak a pillantásba, amely megsemmisíti személyiségüket, és öleléssel olvasztja egybe őket, s így Venus kissé Adonisszá, Adonis pedig Vénusszá lesz.
August Strindberg
|
