Kétség mikor megtámad kívülről, mikor megmar belülről, mintha kőkupac alatt állnék
Szóból is csak azt értem, ami nekem fordul
Szent Neved kinyitja szememet

Mikor menekülnék, s gondolatom - mindenkit terhelek
Fekete felhő támaszkodik rám
Megszólítalak és felelsz nekem, segítesz nekem

Ha nem ismerlek Téged, de kétségemben beléd kapaszkodom
Bár minden mondja, meg ne szólítsalak Téged
Szóra előlépsz, és karodba veszel

Kiutat nem látok, kiutat keresem, de nem találom
Újabb perc, s újabb pöröly veri testemet
Mellettem állsz, és várod megszólítsalak

Habár ismerlek, habár szeretlek, de perc elszakít Tőled
Köd lezárja gondolatom, számat erővel sem tudom kinyitni
Csak gondolva mondom ki Nevedet, s köd elengedi számat, elengedi gondolatom

Ha megtanulom előtted álljak, ha arcodat szemem éjjel és nappal szemléli, ha szavamat először Neked mutatom, ha Benned örülök, s mosolyom Belőled fakad
Kétség elkerül

Nincs olyan hely, ahonnét meg nem szólíthatnálak
Tudom Téged támadó fegyverem, tudom Téged támadó szándékom
Ha felismerés is hozza eleső kétségbeesésemet
Megszólítalak ott ahol állok, azzal a fegyverrel a kezemben, mi még véredtől nedves, amivel találkozom, megbocsátó jóságod, úgy emelsz fel, mint gyermekedet, úgy ölelsz magadhoz, mint édes leányodat engem

Kétségemben megszólítalak és megszabadítasz
Odaviszel magadhoz, s ez öröm lesz
Meggyötört arcom kerete mosoly lesz
S a szavam már mondja, jó, jó Veled