"Tavaly ilyentájt (na jó, nem: júliusban) nagyon fel voltál háborodva, amidőn azt mondtam, hogy Magyarország olyan, mint egy halott ember a tömött metrón."

Azóta kicsit jobban megismertelek. :-)
Ajánlom Orwell hozzáállását, aki anarchista-baloldali ifjúsága, gyarmatosítástól undorodása, spanyol polgárháborús önkéntessége után a II. vh-ra eljutott az elvig:
"rossz, vagy jó, az én hazám!"
Persze, hogy nagy szarban vagyunk, mint az emberiség, az országok többsége, de minden kritikán túl a cél, hogy akkor mit tegyünk, hogy jobb legyen, vagy kevésbé roszz, hogy mentsük magunkat, kollektíven is.
Nem tudom, legyek-e őszinte, mert kedvellek, de talán épp ezért leszek: vannak, akik mindig a bőröndjeiken ülnek, de ez választás kérdése, ha valaki úgy dönt, hogy hazájának tekinti a lakóhelyét és nem mond le róla, akkor nem kell tartania attól, hogy a honfitársak idegennek tekintik. Felekezettől abszolút függetlenül. Én legalábbis ilyen gyökeret vélek érezni az ilyen felfogás mögött, hogy mindenhol jó lehet, csak ne itt. Ez valóban egy átok, de talán meg lehet tőle szabadulni.

"A magyar belpolitika minden létező ereje ezerrel püföli ezt a Magyarországot, hogy ha van is benne némi, hálni járó lélek, lehelje azt ki minél gyorsabban."

Világjenlenség, más országokban is ez zajlik, tehát nincs okunk legpocsékabb nemzetként tekinteni magunkra.
Én a hazai belpolitika minden pártjára úgy tekintek, hogy tagjaik, politikusaik többsége alkalmas lesz a helyzet felfogására, ha majd jön a válsád durvuló szakasza.
Kivéve persze egyetlen parlamenti pártot, mert ők voltak a magunk alatti faág legfőbb fűrészelői. De bennük is az ideológiát, a kulturális gyökerű hozzáállást utasítom el.