Kara-Indas Creative Commons License 2008.03.04 0 0 5833
"technikailag nehézkes lett volna az avarok követeinek úgy felajánlkozni Konstantinápolyban, hogy előtte a perzsákkal leszerződve vonultak át azok országán … 557-558-ban a bizánciakat főleg a perzsák elleni szövetségkötés motiválta, mikor megegyeztek az avarokkal"

 

Ha esetleg volt is valamiféle írásos paktum e tekintetben Huszrau és Baján népe között, s nem csak hallgatólagosan vette tudomásul a sahansah a gyors átvonulást, Bizáncot mindez aligha érdekelte. Sokkal inkább foglalkoztatta őket, hogy birodalmukat az újdonsült szomszéd zaklatásaitól minél hathatósabban megóvják. Ezért került sor a szemérmesen csak munusnak, ajándéknak nevezett évi adó vállalására már rögtön az elején I. Iustinianus részéről, ami a var-khunok szemszögéből azt jelentette, hogy a szászánidák helyett immár a görög dinasztiától kaptak rendszeres apanázst. Mint a 373. hsz.-ban céloztam rá, elképzelhető, hogy a hungarusok Arménia római uralom alatt álló vidékeit sanyargatták, annak érdekében, hogy a császárt fizetésre bírják. Ez annál valószínűbb, mivel az észak-afrikai krónikást értelemszerűen jobban foglalkoztatták a Bizáncot közvetlenül érintő események, mint a perzsa illetőségűek, és a hírek is Kelet-Rómán keresztül juthattak el hozzá. Egyébként Szádeczky-Kaross is inkább az általam vázolt lehetőség mellett foglal állást.
Előzmény: - duplagondol - (5826)