Várnai Zseni: Tavasszal

Tudom, az én létem
a nagy mindenségben
annyi, mint a felhő
a tavaszi égen.
Hangom, mint a szellő
könnyü suhanása,
olyan szertefoszló,
mint hajnali pára.

És mégis, de mégis,
amikor tavasszal
megtelik a lélek
fénylő sugarakkal,
mikor egy reggelen
a kopár fák ága
tavaszi zászlaját
hirtelen kitárja…
akkor a teremtés
varázslatát érzem
s benne magamat is
megújhodni érzem.

S szinte öntudatlan
énekelni vágyom,
zümmögni, mint a méh
a réti virágon,
se tegnap, se holnap,
csak élni a fényben,
gond s gondolat nélkül
a nagy mindenségben.

1965


(Forrás: Várnai Zseni: Vers és virág. Versek, 1945-1972. [Budapest], Szépirodalmi Kvk., 1975. 366-367.)