Ezeket korábban írtam:
"Baján hun-avarjai észak felé amúgy se mehettek volna, mert ott már a türkök gyakoroltak fennhatóságot. Menandrosz írja, hogy a Volgától közvetlenül nyugatra tanyázó ogur (avar) csoportok ekkoriban a türk kagán hatalma alatt álltak. Amikor Zemarkhosz bizánci követ hazafelé tartott Istemi kagán és a perzsák tárgyalásáról, az Ural és a Volga folyókat átlépve elhaladt ezeknek a türköknek behódoló ugoroknak a földjén." (5182. hsz.)
-----------------------------------------------------------
"Az a nagy kérdés, hogy a Hun-avar Kaganátus és a Türk Birodalom határa az 560-as évek legvégén hol húzódott. Ha el is fogadjuk, hogy a Zemarkhosz leírásában szereplő Kófén alatt a Kaukázus északkeleti előretében szétömlő Kuma folyót kell értenünk, ez akkor sem bizonyíték arra, hogy a nyugatabbi Kubán-vidék nem állt már ekkoriban Baján hun-avarjainak fennhatósága alatt. Ez annál kevésbé valószínű, mert a Kubán-vidék csak mintegy 60 év múlva kerül ki a kaganátus birtokai köréből, akkor, amikor Kubrat majd kiszakítja ezeket a Kaukázus-melléki területeket az onogur nagykirály uralma alól." (5206. hsz.)
-----------------------------------------------------------
A Zemarkhosz-féle útleírásban szereplő Kófén folyónév a Kuma folyó nevével csakugyan azonosítható, Szentkatolnai Bálint Gábor észre is vette, hogy az abházok a folyót hasonlóképpen hívják
Bendefy László:
„Kr. u. 568-ban Zemarchos bizánci követ fordult meg a Kuma partján. Zemarchos utazásának történetét Menander Protector történeti munkájából ismerjük (kitűnő magyar fordítását Lukinich Imrének köszönjük). (43) Az utazó adatai nyomán a történetíró a folyót Kófén néven említi. Zemarchos a Volgán (nála: Atila) átkelve érkezett el a Kófén folyóhoz, ahol abban az időben ugor (ogur, onogur) törzsek tanyáztak. Említi, hogy a Kófén folyó nagy mocsarakba önti vízét, és a pusztaságban vész el. Zemarkhosz a Kófént elnyelő mocsarakat saját szemével látta. (44) Semmi kétségünk sem lehet az iránt, hogy valóban a Kuma folyóról van szó, ahogy azt már Kuun Géza is megállapította. (45) Bálint Gábor a Kófén nevet Kufánnak olvassa és összeveti a Kuma folyó mai abkáz Kubin nevével. (46)”
(5205. hsz.)
-----------------------------------------------------------
Bendefy László: Zemarkhosz és Valentinus követségjárása; in: Földrajzi Közlemények 1941/3, 164–179. o.
(5207. hsz.)
-----------------------------------------------------------
Vásáry István:
"Nem sokkal az avarok nyugatra vonulása után, 567-ben tűntek fel a türk csapatok is a Kaukázustól északra, s az itt élő ogur és szavir törzseket fennhatóságuk alá vonták. Mi történt az ogur népekkel ez után? Egy szír nyelvű forrás, az ún. Pszeudo-Zakhariasz rhétor (kb. 555), mely régebbi bizánci forrásokra támaszkodik, megemlíti a Kaukázustól északra az onogur, ogur, szavir és szaragur népeket. A szaragurokról itt hallunk utoljára. Az ogurokról még megemlékezik ugyanebben az időben Zemarkhosz bizánci követ (567), aki a türköktől visszatérőben a Volga alsó folyása vidékén találkozott ogur törzsekkel, akiknek uralkodója már a türk kagán nevében gyakorolta a hatalmat. Azonban az ogurokról sem hallunk már sokat a későbbiekben. Annál nagyobb történeti jövő állt az onogurok előtt. Forrásaink legtöbbet velük foglalkoznak, mint a legnagyobb és legjelentősebb ogur néppel. Szállásterületüket a Don alsó folyása és a Kubán folyó közé helyezhetjük. Megemlékeznek a források arról, hogy az onogurok halászattal és prémkereskedéssel is foglalkoznak, s városaik is vannak. A 8. század közepén a krími gót főváros, Dorosz fennhatósága alá tartozó püspökségek között szerepel az onogur püspökség is, tehát a bizánci keresztény térítés jóval előbb, már a 7. században elkezdődhetett közöttük"
Dórosz a korábban említett Mangupnak a bizánci neve volt (Mangup kale = Mangup erődje)
(5215. hsz.)
--------------------------------------------------------------
Hozzátehetjük ehhez, hogy Németh Gyula még úgy gondolta, a Pontosz vidéki onogurság az Attila halála után ide visszahúzódó hunok és a kelet felől újonnan érkező ogurok keveredéséből jött létre. Ez nem zárható ki. Keleten viszont a IV. század első felében már végbement egy hun–avar keveredés, amelynek eredményeként megszületett a hun-avar (onogur, kangar vagy várkony) nép. Ez a népesség érkezett a Kaukázus vidékére 557/58-ra Perzsia északi tartományain át.
