Moka25 Creative Commons License 2008.02.21 0 0 108
most sem érdekelne hogy milyen voltam születés közben, után.
Kár, pedig nagyon érdekes. Még terhesen volt egy álmom, amiben a kisfiam arcát láttam, nagyon tisztán, amint születése után a hasamon fekszik és felemeli a fejét a cicit keresve. Döbbenetes volt, de amikor megszületett, pontosan ugyanúgy nézett ki, bár a helyzet és a pozíció más volt (nem tették rám, mert picit oxigénhiányos volt, hamar elszaladtak vele és később már csak bepólyálva kaptam vissza). Ma már 21 hónapos és nemrégvolt egy csúnya esése (ágyról, fejjel lefelé). Nehezen nyugodott meg, ezért nemcsak ölbe vettem, hanem végig is dőltünk az ágyon, hasamra fektettem, mint pici korában. És akkor emelte meg a fejét pontosan ugyanazzal a mozdulattal, mint abban a álomban. Most ugye már nagyon más az arca, sok a haja, de az arckifejezése így is jól felismerhetően egyezett az álombelivel és a valóságos születése utánival is - semmi meglepő: nagyon fájdalmas volt.
Amiért mindez olyan mély benyomást tett rám: hogy ezek hatására mennyire elvenen, szinte "első kézből" ismertem meg, valójában mit is érezhet az újszülött születése közben, után, mennyire fájhat neki, mennyire szenvedhet ő is, nemcsak a szülő nő. Persze, mindezt az ember "elméletben", az eszével is tudja, ahogy tudtam én is eddigis, de valahogy a kettő között mégis legalább annyi különbség van, mint egy elméleti feltételezés és egy személyes tapasztalat között.

Remélem, nem volt nagyon zavaros. Elég nehéz megfogalmazni az érzéseket.
Na de hogy ON is legyek:
én akartam, hogy ott legyen Férj, ami szerencsére nem is volt probléma, mert ő kérés nélkül is közölte, hogy be akar jönni:) DE: akaratom ellenére is lazán bennmaradhatott volna, annyira korlátozottan fogtam fel akkor a külvilágot, hogy az vmi félelmetes. Egy másik bolygón voltam, de minimum egy más tudatállapotban.
Előzmény: cukibogi (104)