Kiss Irén
Egy ősi megváltásmítosz
A honfoglaló magyarok hitvilágában valószínűleg nagy szerepe volt a manicheizmusnak. Ez az iráni eredetű, gnosztikus fényvallás sok rokon vonást mutat a kereszténységgel, de annak ortodox változatával ellentétben nem a Jahve-hitet, hanem a zoroasztrizmust és a buddhizmust választotta szellemi előzményének.
Mivel a középkor európai eretnekmozgalmait jórészt a manicheizmus ihlette, ma már nem könnyű ilyen szövegeket találni. Kíváncsi iranisták azonban időnként mégis rábukkannak egy-egy rejtett kincsre. Ez történt Mary Boyce-szal is az ötvenes évek elején, aki ki is adta a párthus nyelvű manicheus himnuszokat.
A ritka gyöngyszemekre eredetileg egy német régészeti expedíció lelt rá Kínai-Turkesztánban, az anyag feldolgozását azonban nehezítette annak töredékessége. A szaktudósok körében azonban ismert tény volt, hogy létezett egy megváltásmisztérium az iráni zoroasztriánusok körében, amelyet azután a manicheusok megörököltek, és nyugati vallási közösségeknek közvetítettek. Az
Angad rošnan (Nyolcadik bugyor) címet viselő ciklus halottas és világvégi himnuszokból áll, és szoros kapcsolatban van gnosztikus szekták gyászirodalmával. Az iráni szövegek ugyanis a titokzatos Első Ember haláláról és üdvözüléséről, a Fény és az egyes lelkek felszabadításáról szólnak – vagyis a manicheus vallás központi kérdéséről! Ennek a szent halálnak tehát az életszentséget megvalósított életpálya az előfeltétele. A párthus nyelvű himnuszokat élet iránti közöny és a halál miatti aggodalom jellemzi.
Az értelmezés kulcsát egy Ibn an-Nadim nevű szerző adja meg a maga
Fihrist című munkájában. Mikor a halál egy igaz emberhez közelít, bölcs vezető alakjában egy fényisten érkezik hozzá, s vele három istenség, és utóbbiak vizesedényt, köntöst, hajpántot, koronát és fénykoszorút hoznak a haldoklónak. Ugyanakkor az Ördög is megjelenik elõtte bírvágy és bujaság képében, más ördögökkel együtt. Mikor az igaz ember mindezeket megpillantja, hívja a Bölcsesség alakjába öltözött fényistent (vagy fényistennőt), és ez körbe is fogja őt a másik három segítő istenséggel (arkangyallal). Ezt látva az ördögök meghátrálnak, és elszállnak.
Más himnuszok szerzői is vállalkoztak ugyanannak a pillanatnak az ábrázolására: hősük a testből frissen kiszabadult, sorsára várakozó lélek. Ilyen helyzeteket a kopt Zsoltároskönyv is megörökít.
Jézus és Hérakleidész zsoltáraiban a lelket szintén ellenségei veszik körül a halál bekövetkezte után: kegyetlenek, akár a dögkeselyűk. A hét démon (hét bolygó) rágalmazza őt, vadállatokat uszít rá, csapdákat állít neki. Ám az Üdvözítő meghallja a lélek segélykiáltásait: vigaszt és védelmet hozva siet hozzá. A hét iszonyú démon ekkor lemond a lélekről, aki, miután megkapta a maga már ismert győzelmi szimbólumait, a Paradicsomba emelkedik, hogy visszaszerzett istenségének örvendjen.
A kopt zsoltárok és a párthus nyelvű halottas himnuszok közti szemléleti rokonság nyilvánvaló. Valószínűleg volt egy közös ősmintájuk a manicheizmus születésének idején. A lélek halál utáni felszállása a korábbi gnosztikus vallásokban is kiemelten fontos motívum. Utóbbiakban a hét gonosz bolygó elállja a lélek útját, és az csak a megfelelő varázsszavak elmondása révén tudja megfosztani őket hatalmuktól. Ha a lélek átment a tudás próbáján, az erény próbája következik, ám az erény mit sem ér önmagában, ezoterikus tudás nélkül.
A manicheus gyászirodalom más szemléletet tükröz: eszerint a tudásnak (a gnózisnak) már a földi életben meg kell hoznia a maga gyümölcseit. Máni
azt tanította, hogy az erény a Fény és a Sötétség elvének megértésétől függ. Ez azonban nem ellensúlyozhatja az elkövetett bűnöket: a mennyek kapuját ugyanis nem a szavak, hanem a jó cselekedetek nyitják meg a lélek számára. Ilyen értelemben a manicheizmus a gnózis korrekciója.
A halottas zsoltárok többségében a lelkek erkölcsi „entitások”, akik tisztán rálátnak befejezett életükre, és még nem vágták el teljesen az ahhoz fűződő érzelmi szálaikat. A párthus nyelvű szövegekben viszont a lélek a száműzött Fény része, ezért az emberséggel szemben túlteng benne a személytelen nagyság. A lélek kívül áll földi körein, és egyedül fejezi be utazását, miközben világok omlanak össze, és természeti törvények változnak meg körülötte. Van azonban egy kopt zsoltár, amely szemléletében rokon a párthus nyelvű szövegekkel, s amely nyersfordításban így szól:
Jer hozzám, én vérem, én Fényem, vezérem.
…támadj fel, én lelkem: Megváltódhoz siess:
menedéked, Krisztus vár rád Királyságában.
Mivel sötétségben haladtam, vizet itattak velem, ami
…engem. Teher alatt roskadozom, ami nem enyém.
Ellenségeim gyűrűjében vagyok, körülöttem vadállatok,
erők és hatalmasságok terhével küszködöm.
Lidércként ijesztgetnek, támadnak ellenem, tüstént
fel... engem, pásztor nélküli bárányt.
Az Anyag s fiai felosztottak egymás közt, tüzükben
sütögettek, mig megkeseritettek.
Ám az idegenek, akik közé kerültem, nem ismertek
engem: édességem kóstolgatták, mind birtokolni
akartak.
Az élet voltam nékik, de ők nékem a halál
voltak: roskadoztam alattuk, s ők engem
köntösként viseltek.
Mindenben én lakom, tartom az egeket. Én vagyok a szegletkő, én támasztom
a földet, én vagyok a sugárzó Fény, amely gyönyörűség
a lelkeknek.
Én vagyok a világ élete: én vagyok a fák vénáiban keringő
tej: én vagyok az édesviz az Anyag fiainak
talpa alatt.
Elmentem a ... ig
...az eónok...elküldtek engem a...hez
Addig viseltem mindezeket, míg Atyám akaratát teljesítettem:
atyám az Első Ember, kinek akaratát szolgáltam.
Ím legyőztem a Sötétséget: ím eloltottam a szökőkutak
tüzét, ahogy a Szférák körbeforognak, ahogy a Nap
uralja
az élet jobb felét.
Ó lélek, emeld pillantásodat a magasba, tekintsd köteléked...
...te már elérted: íme, Atyáid hívnak.
Szállj fel a Fény Hajóira, vedd dicsőséged
koszorúját, térj meg királyságodba, örvendj együtt
az eónokkal.
Dicsőség s tisztelet Máni Urunknak s az ő
Szent Választottjának, s az áldott Mária lelkének!
(246-ik zsoltár)
Ezt a zsoltárt valószínűleg egy választott lélek halálára költötték, más hasonló szövegek hagyományát követve. Ám a zsoltár nem a halott életével és erényeivel foglalkozik; annak kis léte fokozatosan beleolvad a Fénybe. A lelket alkotó Fényt a világ kezdetén száműzték otthonából, s az anyagban kellett szenvednie, de holta után visszatérhet fény-honába. A zsoltár írója nem együttérzést akar kelteni az olvasóban: inkább tiszteletét fejezi ki a gigászi isteni mű elõtt.
A zsoltár kulcs a párthus nyelvű himnuszok megértéséhez is, amelyek ugyanígy tekintenek a lélekre. Ez a szemlélet teljes mértékben megfelel a „megváltott Megváltó” elképzelésének, miszerint Isten egyszerre tekint a lélekre úgy, mint megmentendőre és úgy, mint megmentőjére. A kopt zsoltárban Krisztus a Fény, s a lélek az Ő királyságába tart. Megtudjuk továbbá, hogy a halandó lelke földi életeiben pásztor nélkül maradt juhéhoz hasonlít; hogy a lélek számára az Anyag másféleképpen fogant fiai idegenek és ellenségesek; hogy a halál után a lélek felismerheti tulajdon isteni természetét, és tudata kozmikussá tágulhat; hogy a léleknek, inkarnációs sora végén, le kell győznie a sötétséget, s csak ekkor térhet vissza a királyságba; hogy megdicsőülése kezdetekor mindenekelőtt Máni prófétának és Máriának, az Istenanyának kell lerónia a háláját.
A manicheizmusban az egyéni megváltás célja tehát az Örök Fénybirodalomba való (vissza)érkezés, míg az Új Fénybirodalom a „kozmogonikus istenek” lakhelye. Egy szogd nyelvű töredék arról vall, hogy a lelket a Nagy Király, Krisztus teremti újra tökéletesnek, s azután vagy az Örök Paradicsomba, vagy az Új Paradicsomba viszi. Az Új Paradicsom a megváltó istenek lakhelye, akik ki vannak tiltva az Örök Paradicsomból, míg csak az utolsó Fényt is vissza nem szerzik a gonosztól. Ez a „kitiltás” biztosítja a Fény Világának háborítatlan békéjét. Az idők végén a megváltó istenek (égi mesterek) királyukkal, az Első Emberrel együtt az Új Paradicsomba vonulnak, s addig maradnak ott, amíg a Fényt minden részecskéjében vissza nem szerzik. Akkor együttesen megtérnek az Örök Paradicsomba, ahol ismét láthatják a Nagyság Atyját.
Több himnusz is állítja, hogy a világ végéig bebörtönzött Fény az Utolsó Emberrel fog felszállni az Új Paradicsomba, onnan pedig az az Első Ember társaságában fog bemenni az Atya jelenlétébe
– így lesz az utolsóból első. Ráadásul sisakot, koszorút és diadémot kap az Atyától, valamint nem múló örömöt és tartós dicsőséget.
Ha az Első Emberen Krisztust kell érteni, ami valószínű, akkor ez az Utolsó Ember
– akiből a Krisztus oldalán ülő első lesz
– minden bizonnyal a megváltott sátánnal azonos. Az ezoterikus tanítások szerint valaha ő volt a legfényesebb arkangyal, a Zoroaszter-vallás mitológiája pedig mint a Szaosjantra, a Megváltó gonosz ikertestvérére emlékezik rá, aki lázadása után a mélybe vettetett. Ohrmuzd ezek szerint olyan irgalmas isten, aki még a gonoszt is üdvözíteni akarja.
A kopt szövegekben kevés utalás van az Új Paradicsomra, a lélek azonban ott is megpillanthatja az Elsõ Embert. A
Hérakleidész zsoltárai szerzője párhuzamot von a lélek Paradicsomba való visszatérése és az Első Ember végső, a Sötétségen aratott győzelme között. Előzőleg azonban az Első Lélek (Szentlélek) követségbe megy az Első Emberhez, hogy az idők végének teendőire figyelmeztesse őt. A szendergéséből ébredő megkérdi tőle:
Mit csinál Jóatyám, a Fény-Atya? …
rajta kivül. Mondd el a hireket!
Mit csinál a két Aión, akik távoztamkor
körülfogták Atyámat? Mondd el a hireket!
A követ beszámol arról, hogy a Paradicsomban az istenek már a győzelem fölött örvendeznek, és felszólítja az Első Embert, hogy most már térjen oda vissza, mégpedig az üdvözült lelkekkel együtt. Ezek a lelkek az ő zsákmánya, akiket elragadott a Sötétség hatalmából. Hosszú évszázadokon át addig gyűjtötte az Új Paradicsomban a megváltott lelkeket, amíg valamennyi megszabadult. Most ezek a Krisztus jobbján ülhetnek, mint királyságának örökösei.
A közvetlen megváltást (új ég és föld teremtése) az Atyával való együttélés követi a Fény Paradicsomában. Egy kopt halottas zsoltárban a kétfajta paradicsom színhelye a Hold és a Nap. A már hivatkozott Ibn an-Nadim úgy magyarázza a manicheus tanítást, hogy a lelkek a Dicsõség Oszlopán át a Holdra szállnak fel, az a Napnak adja át õket, utóbbi pedig a Dicsőítés Világába röpíti ezeket
– vagyis a legmagasabb rendű, legtisztább Fénybe.
A szöveg szerint a Hold szféráját egy olyan istennő uralja, akit a szerző Minden Élő Anyjának nevez
– vagyis az Istenanya. Mind neki, mind Fiának, az Első Embernek saját trónja van
–bár néhány változatban a Fiú trónja a Napban van. Ám ők ketten mindenképpen az Új Paradicsom társuralkodói; a birodalmat az Első Ember kormányozza, az Anya pedig természetes segítője. Utóbbit a középperzsában Ohrmuzd isten anyjának hívják, mindamellett ő az Új Paradicsomban lakó megváltó istenségek anyja is. És ő a XX. század végi kereszténység Társmegváltója!
Helyzete azt az ősi szellemtudományi tanítást értelmezi, hogy a megváltás akkor következik be, amikor a Napszellem leszáll a Holdkehelybe. Helye olyan természetes az Első Ember mellett az Új Paradicsomban, mint a Lélek helye az Atya mellett az Örök Királyságban.
A párthus nyelvű himnuszok úgy írják le az égi királyságot, hogy az hatalmas és magas erődítmény
– akár Milton látomásos Elveszett Paradicsomában. A kopt zsoltár is erősen őrzött kapukkal megerősített toronyról beszél. Ám a
János jelenéseiben leírt Új Jeruzsálem is masszív és zárt építmény, jóllehet díszesebb, mint ahogy az a többi leírásban szerepel. Ott ragyog a királyi szék, és ott folyik az élet vize a trónus alól, a „nagy és magas kőfal” mögött.
