Dénes József

 

Castellum Guntionis

 

In: Savaria – Pars Archaeologica XXII/3 (1992–1995), 173–177. o.

 

 

Az avarok történelmét kutató historikusokat, régészeket, sőt a téma iránt érdeklődő – sokszor romantikus hajlamú – laikusokat régóta foglalkoztatja az avarok erődítményeinek, „gyűrűinek” kérdése. Noha a 791–803 közt lezajlott frank–avar háborúk történetének forrásaiból teljesen egyértelmű, hogy voltak az avaroknak védművei, ezek konkrét azonosítására még csak a Duna balpartján, osztrák területen tettek kísérletet. A múlt századi szerzők főleg őskori, esetenként kora középkori sáncvárakat véltek tévesen avarkorinak. Ezekről azóta egytől egyig kiderült, hogy semmi közük a VI–IX. századhoz. Főleg a Sankt Gallen-i barát részletes leírása mozgatta meg a szakemberek fantáziáját, aki kilencszeres határvédő sáncgyűrűt ír le. A sáncok egymás közti távolsága megfelelne Zürich és Konstanz távolságának (64 km). Szőke Béla az avar „hring”-et fejedelmi székhelyként határozta meg, ilyenek régészetileg ismeretlenek lévén, semmit sem tudunk róluk. A közelmúlt évtizedeiben eljutottunk oda, hogy semmiféle avarkorra datálható erődítményt sem ismerünk.

A frank forrásokban 802. évi csatahelyként szereplő castellum Guntionis helyének meghatározása kezdettől foglalkoztatja a téma kutatóit. Először a legkézenfekvőbbnek az tűnt, hogy Kőszeg német Güns nevével hozható kapcsolatba. Miután azonban kiderült, hogy a Güns a magyar Gyöngyös név származéka, mindenki átcsapott az ellenkező végletbe, nevezetesen abba, hogy mivel 802-ben eleve nem számoltak a Nyugat-Dunántúlon magyarnyelvűséggel, ezért mindenáron valami nyugatabbi lokalizálási lehetőséget kerestek.

Ennek legextrémebb példáját Belitzky János nyújtotta, aki castellum Guntionist az Ulmhoz közeli Duna-menti sváb kisvárossal, Günzburggal azonosította. Ez utóbbi városka annak a Günz folyónak Dunába torkollásánál található, melyről a jégkorszak első glaciálisát elnevezték. Egyébként ugyanazt a német helységnévképződési logikát követi az elnevezés, mint a majd az alábbiakban általunk javasolt lokalizálású castellum Guntionis. Belitzky helymeghatározásának erősen ellentmond Günzburg földrajzi helyzete. A háború – egyébként hézagosan ismert – történetének folyamatába nehezen volna beilleszthető egy ilyen távoli avar előrenyomulás. Már csak azért sem, mert az avarok ellenfelei a keleti ostmarki és karintiai határgrófok voltak.

Más lokalizálási kísérletek azzal számoltak, hogy egy Gunzo nevű személy váráról van szó castellum Guntionis esetében. Ez természetesen nem kizárt, de nem is valószínű. Túl azon, hogy az ausztriai – szóba jöhető – területen nem ismerünk ennek megfelelő helynevet, a történeti körülményeket megfontolva nem is könnyen képzelhető el korabeli léte. A 791, illetve inkább 796 és 802 közti rövid időszakban nehéz feltételezni, hogy a félig-meddig meghódított egykori avar határvidéken máris olyan körülmények teremtődtek volna, hogy frank, bajor, magánbirtokosok (tudniillik az ismert grófok között nincs Gunzo nevű!) várakat építhettek volna maguknak.

Az utóbbi években Vékony Gábor rovásírás-megfejtése, illetve Engel Pál és Makkay János történeti következtetései kellőképpen alátámasztották annak a régóta sejtett lehetőségnek a valószínűségét, hogy az avar korban magyarnyelvűséggel (is) számolhatunk a Kárpát-medencében. Vagyis egyáltalán nem kizárt, hogy a Gyöngyös folyó neve ebből az időszakból származik. Márpedig ebben az esetben castellum Guntionist a Gyöngyös mellett kereshetjük, méghozzá olyan helyen, ami megfelel a német helynévképződés sok más példából ismert logikájának. A németországi és a magyarországi német településnevek közül a teljességre törekvés igénye nélkül a következőket említeném meg:

- az Enns dunai torkolatánál építették a bajorok Ennsburgot
- a Majna Rajnába torkollásánál keletkezett Mainz
- a Günz–Duna összefolyásnál épült Günzburg
- a Rába–Duna találkozásánál keletkezett Raab (a magyar Győr)
- a Garam Dunába folyásánál Gran (a magyar Esztergom)

A másik fontos tényező, amelyet mérlegelnünk kell castellum Guntionis helyének meghatározásánál, az, hogy nem valami félreeső helyen lehetett. Ha az avarok létesítették az erődítést, akkor az leginkább a nyugatról a Kárpát-medence belsejébe vezető utak valamelyik folyóátkelőjénél helyezkedhetett el, valószínűleg az átkelő keleti oldalán. Tudniillik az a csata, amelyben a Nagy Károly környezetéhez tartozó két keleti határgróf – vélhetően a frank sereg két vezére – elesett, jelentős összecsapás lehetett. Ilyenekre fontos utak mentén, stratégiai jelentőségű pontokon szokott sor kerülni. Mint az közismert, a VIII–IX. század fordulóján leginkább a régi római utak voltak használatban. Történeti forrásokból tudjuk, hogy pl. 791-ben Nagy Károly hadserege az Arrabona–Savaria közti úton vonult vissza. Ennek az útnak a Karoling-kori használatát régészetileg is alátámaszthatja a Gabler Dénes által Sárvár-Végh malomnál feltárt temető.

Eljutottunk oda, hogy castellum Guntionisnak nagy valószínűséggel a Gyöngyös Rábába folyásánál kellett elhelyezkednie, ot, ahol a római út átkelt a Rábán. Ott is volt! Ezek után már könnyű dolgunk van, tudniillik az objektum helye ismert, sőt kisebb régészeti kutatás is folyt benne. A régészeti leletmentésre 1970-ben, illetve 1974-ben az ERTI (Erdészeti Tudományos Intézet) kísérleti erdőtelepének előkészítő munkálatai adtak lehetőséget. Jelenleg Sárvár, korábban Kissitke határához tartozik a sáncvár területe (ezért kapta a Sitkei-erdő elnevezést). A Rába folyó jobb partján található, pontosan szemközt a Gyöngyös Rábába torkollásával. Az alacsony fekvésű (151 m tszf magasságú) területen a Rába és a Lánka patak gyakran változtatta erősen kanyargó medrét. Az egykori erődítményből a topográfiai térkép az É-i, ÉK-i sáncszakaszt jelöli, utóbbinál külső árokkal. Ennek hossza kb. 300 m. A vár egykori kiterjedését nem tudjuk pontosan megállapítani, valószínű, 15 ha körüli lehetett. A lelőhely megközelítése a sárvári Rába-híd K-i oldalán található Herpenyő csárdánál É-i irányba, Ostffyasszonyfa felé leágazó úton lehetséges. Az úton közel 3 km-t haladva a Lánka patak hídjánál ágazik le Sarolta-major, illetve az ERTI-telep felé a bekötőút. A lelőhely a kísérleti telep bekerített területén van. A kutatást P. Buócz Terézia és Károlyi Mária végezték. A beszámoló szerint törmelékhalmokat, a település szélén pedig „hatalmas égett omladéktömeget” (égett sánc maradványait?) lehetett megfigyelni kora középkori edénytöredékekkel. Egyébiránt – az említett munkálatok miatt elegyengetett – sánc és árok vonalát az 1960-ben készült 10 000-es topográfiai térkép is jelöli. Sajnos a talajgyaluk sürgető közelsége miatt csak kisebb ásatásra volt lehetőség. A megfigyelt törmelékben másodlagosan felhasznált római tegula- és imbrextöredékek voltak. A telepen belül agyagtapasztású, vesszőfonatos falú házak álltak. Noha az ásatók az előkerült leletanyagot összességében XI–XII. századinak határozták meg, az mégis inkább a VIII–IX. századi lehet. Az ásatás anyaga jelenleg még közöletlen, Károlyi Mária szívességéből volt módom tanulmányozni.

 

 

Felhasznált irodalom:

Deér, Joseph: Karl der Grosse und der Untergang des Awarenreiches; in: Karl der Grosse. I. Ed: Braunfels, W., Düsseldorf, 1965, 719–791.
Harmatta János: Adatok az avar hring kérdéséhez; in: Arch. Ért. 87. (1960), 63–64.
Károlyi Mária: Korai Árpád-kori falvak Sárvár környékén; in:: Vasi Szemle XXIX (1975), 228–235.
Makkay János: Attila kardja, Árpád kardja – Irániak, szarmaták, alánok, jászok; Csongrád Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szeged, 1995
P. Buócz Terézia–Károlyi Mária: Sárvár-Sitkei erdő; in: Régészeti Füzetek I/24 (1971), 36. p., No. 52.
P. Buócz Terézia: Sárvár-Sitkei erdő; in: Régészeti Füzetek I/28 (1975), 133–134. p., No. 189.
Szőke Béla: Az avarok hringje; in: Arch. Ért. 87 (1960), 61–63.
Váczy Péter: A frank háború és az avar nép; in: Váczy Péter: A magyar történelem korai századaiból; História – MTA Történettudományi Intézete, Bp., 1994, 34–51.