Berúgtam, tudom, hogy gagyi. Elnézést.

 

 

Tündér - mindig egyedül

 

Itt ülök a széken, szobám rejtekében
Lelakatolt ajtó, függöny rejti énem.
Lezártam az ajtót, könnyel, fájdalommal
Sok évvel ezelőtt, egy súlyos-nagy kulccsal

 

Látom - hisz kilátok - a világ hogy kavarog
Nem bánthatnak, mostmár biztonságban vagyok
Vihar tombolhat kint, perzselhet ott a Nap
Nálam itt bent mindig hűvös homály fogad

 

Aztán egyszer ott áll, áll a küszöbön túl
Miért jött el ide, mi ejthette rabul?
Szeme tiszta tükör: A tiéd, nézd a lelkem!
Lesütöm szemeim, s elfordítom fejem.

 

Vár még, vár odakint, bár évszakok múlnak
Néha ki-ki nézek: Menj el, most már unlak!
Hátat fordít lassan, még vissza-vissza néz
Búcsút int felém a szép, a legszebbik kéz

 

Miért nézek hátra, nem pedig előre?
Miért félek tőle, hisz szeret, s bejőne?
Biztosan tudom már, hogy nem ember volt ő
Egy tündér állt odakinn: az egyetlen nő!

 

Miért olyan nehéz ezt a kulcsot fordítani?
Rozsdás ajtóvasat sarkáig kitárni?
Miért kell látnom őt az ajtóból elmenni?
Szemében a könnyet sosem észre venni?

 

Már eltávolodott, alakját sem látom
Feltépem az ajtót, mostmár azt se bánom!
Kellesz nekem tündér, nem lehet más párom!
Rajtad kívül más lány szerelmét nem vágyom!

 

Visszajön még egyszer, megáll az ajtón túl
Nem látok mást, csak őt, a világ elhalványul
Csak most láthatom őt teljes szépségében
Csak most érezhetem, mit is löktem félre

 

Rámnézett ártatlan, igazgyöngy szemével
Szembenézett régi, hűtlen szerelmével
Nem jöhetek már be, sebem már visszatart
Sokat álltam itt kint, erőm már nem maradt

 

Az ajtót úgy hagyom, tárva-nyitva neki
De bizton érzem, tudom: többé nem nyitja ki
Visszülök csendben, lángolok még belül
S maradok mint voltam: mindig csak egyedül