Fehér Mátyás Jenő
A „Waltharius manu fortis” hősköltemény avar vonatkozásai
4. rész
Utalva a Solymossy-féle rövid tartalmi kivonatban szereplő párviadalra Waldharius és Gunther között, von den Steinen egészen rendkívüli jelentőséget tulajdonít ennek a viaskodásnak. Az eposz idevonatkozó része külön kiemeli, hogy „leszálltak lovaikról, és gyalogosan támadtak egymásra, míg Hildegunts – Solymossy szerint Hilde – végignézve a küzdelmet, annak befejeztével a kimerült hős fejét ölébe helyezve ápolta őt.” A német kutatónak ez az epizód egészen különös fejtörést okoz. Analízise kedvéért a latin eredeti szöveg mellett német fordítástöredéket is igénybe vesz, mert az általa is elfogadott Ekkehard-féle szerzőség keresztény képletébe nem tudja beleilleszteni mindezt. Saját szavaival élve, „mit fühlbarem Einschluß heidnischer Elemente” dolgozott a költemény megalkotója.
[55] Akaratlanul is nagyban erősíti ezzel a régi és újból felbukkanó altáji eredeti epizódot, amelyet László Gyula éles meglátásával az ún. Szent László-motívumok sorozatában az ötvösművészeti, festészeti és mondai adatok összegezésével ősi ázsiai mondakincs maradványainak tart, egész különlegesen az általa „korai avarok”-nak nevezett nép sajátos és eredeti szellemi-műveltségi vetületeként. Az ún. pogány elemekként feltüntetett mozzanatokat László Gyula már mesterien át tudja menteni a keresztény szellemiségnek megfelelő korba is.
[56]
A német
Waldharius-kutatókkal egyetértve különleges figyelmet kell szentelnem az általuk is felvetett „franci Nebulones” és vele kapcsolatban a
Hegelingi népnév kialakulásának. Idézem S. Gutenbrunner szavait erre vonatkozólag: „Anhangsweise sei darauf aufmerksam gemacht, das … der Übergang des Namens Hegelinge, d.i. »Hagens Leute« auf die Seite des Hetele, zu dem ürsprünglich die Hetelinge … gehörten, dadurch begünstigt wurde, das durch den Umlaut in Hegelinge ein weitgehender Anklang an »Hetelinge« entstanden war.”
[57] Meg kell jegyeznem, hogy mélyebb részletezések mellőzésével a jelen tanulmányrészletben nem a német szakember által ősibb formának ítélt „Hetelinge” hangzás utáni magyar „hét” vagy származék szavainak vonatkozásaival igyekszem foglalkozni, hanem az eposzban minden esetben különösnek tűnő „hetes” szám avar hagyományi gyökereit keresem benne. Eredetének kutatása túlnő az eposzon, ezért megoldhatatlan a germanisztika számára, hiszen kiindulási pont gyanánt az avarok ősi, ázsiai történetét is figyelembe kellene venniök az ottani ősi szokásokkal együtt, melyeket ez a nép magával hozott Európába is.
Ezek előrebocsátásával, az egyik legnagyobb avarszakértő, H. W. Haussig kutatásai alapján e helyütt csak vázlatos formában utalok a „hetes szám”-hoz kapcsolt megfigyeléseire abban a meggyőződésben, hogy az általa összegyűjtött adatok szolgáltatnak elfogadható magyarázatot az eposz ilyen irányú helyeire és a „Heteling”, „Haganus népe” megjelölésére.
A Szasszanida királyi dinasztia legutolsó tagja, Haftpat kinevezte hét fiát ezer-ezer lovas kíséretében hét országa fejedelmeivé.
[58] Haussig a király nevének értelmezésénél Th. Nöldekére hivatkozik, aki szerint a
Haft-pat ’hét fejedelem’ (Siebenfürst) értelemben leli magyarázatát. Ez a fogalom az avarszakértő véleménye szerint a Kelet-Turkisztánban élő „hét törzs”-re vonatkoztatható, amelyről kínai források is megemlékeznek. Ugyancsak citálja a keleti hunok numizmatikai hagyatéka alapján annyira jelentős
Hét törzs feliratnak az értelmezését is.
[59] Megemlíti a Maurikiosz bizánci császárhoz érkező keleti török követ dicshimnuszát, amelyben urát, a kagánt „hét törzs urának” titulálja, aki olyan hatalmi címmel rendelkezik, mint a „hét klíma császára”.
[60]
Ezek mellett az ázsiai „hetes törzsek” stb. adatok mellett maguk a germán eposzok is felmutatnak ilyen és hasonló értelmi kifejezéseket, amelyek még inkább megerősítik tételünket, miszerint egy általános ázsiai történelmi és mondai elem áradt el Európában a hunok és avarok megjelenése nyomán. Ez egész különlegesen a kora- és késő-középkorban az annyira elterjedt eposzokban, mondakörökben, legendákban még mindig számottevő. Az ilyen „hetes törzs”-re vonatkozó európai adatok közt ilyen a germán hősköltemények közt szereplő Biterolf „siben fürsten lant”-ja, amelyről az ismeretlen szerző a továbbiakban azt írja, hogy „daz man doch dicke vant da unde in Hiunen riche.”
[61] A jelzett hősköltemény 13, 346 és 13, 351 sorai is emlegetik a „siben fürsten lant”-ot. A passaui püspökség 898-ból származó adományleveleinek 994-es átírása „az avarok birodalmában” szintén emleget egy ilyen hetes számot a „hét halom” formájában Chunihohestorf és Hagenau falvaktól északra.
[62] Moór Elemér pedig a nyugati Dunántúlon említi a Fenefeu helynevet, amelynek régi hagyományos német neve Siebenwirt-Eichbach volt.
[63] Hogy az alpesi pásztorok vezetői a régi szabad avarokból származnak
Edlinge név alatt, ebből az adatból is nyilvánvaló.
A hetes törzsi szám természetesen a magyar krónikákban, mondavilágban és történelmi adatokban sokszor előfordul, azt ma már mindenki elfogadja. László Gyula is foglalkozik ezzel a titokzatos „hetes szám”-mal legújabb munkáiban.
[64] Felsorolja a korai magyar történelem eme jelenségét, és okát keresve a „második honfoglalás” alkalmával Pannóniába költözött nemzetségek iszlám hitű rétegének misztikus számát látja benne. Az általam felsorolt adatok sora azonban arra mutat, hogy László Gyula „késői avar”-jai már készen vették át ezeket a hagyományokat a sokkal korábban érkező hunoktól, és közvetítőkként az ún. „korai avarok” adták át később érkező fajtestvéreiknek, akik már mind magyar nyelvet beszéltek.
[65]
[55] Von den Steinen i. m. 32.
[56] László Gyula:
A honfoglaló magyarság művészete Erdélyben; Kolozsvár, 1943
[57] Haussig i. m. 52.
[58] Haussig i. m. 320.
[59] Altheim:
Spätantike und Christentum;
Tübingen, 1951
[60] Haussig i. m. 325. A tárgyról részletesebben: O. Pritsak:
Stammensnamen und Titularen der Altaischen Völker; in: Ural-Altaische Jhb. 24
[61] J. Junzer:
Steiermark in der deutschen Heldensage. Sitzungsberichte, 204.
[62] A. Meiler:
Regesten zur Geschichte Österreichs;
Wien, 1850. Bővebb adatolás: Fekete Zsigmond:
A magyar faj és művelődés története; Bp., 1888, 7. Ezt a részletet Horváth Gyula barátom szívességének köszönhetem.
[63] Moór E.:
Westungarn im Mittelalter im Spiegel der Ortsnamen; Szeged, 1936
[64] László Gyula:
Kétségek törzseink hetes számával kapcsolatban; in: Valóság 13 (1970), 52.
[65] Ennek a tételnek a megalapozása Csallány Dezső több évtizedes kutatási eredményeire támaszkodik. E tekintetben a legjelentősebb tanulmánya:
Archäologische Denkmäler der Avarenzeit in Mitteleuropa (Budapest, 1956). Lásd még a Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyveiben közölt avar tanulmányait, amelyekkel könyvünk más helyein bőven foglalkozunk. Csallány D. tanulmányai túl vannak a „feltételezések” bizonytalanságain, és időben, jelentőségben úttörőnek kell tekintenünk munkásságát ezen a téren.
