Anabaszisz (III, 3, 7):

 

„A görög hátvédek szörnyű veszteséget szenvedtek, de semmit nem tehettek: a krétaiak ugyanis nem tudtak oly messzire nyilazni, mint a perzsák, és mivel védtelenek voltak, a nehézfegyverzetűek mögé húzódtak, a dárdások pedig szintén nem tudták oly messzire hajítani a dárdáikat, hogy a parittyásokat eltalálják. Ezért Xenophón úgy gondolta, hogy utánuk kell iramodniuk. Üldözőbe is vette őket azokkal a nehéz- és könnyűfegyverzetű katonákkal, akik éppen vele voltak a hátvédnél, de egyetlenegy ellenséget sem tudtak elfogni. A görögöknek ugyanis nem voltak lovasaik, a gyalogosok rövid úton nem érhették utol a futó gyalogosokat, üldözés közben pedig nem távolodhattak el messzire a csapatuktól. A barbár lovasok még menekülés közben is sebeket osztogattak: lovon ülve hátrafelé lőtték ki nyilaikat. Amennyit üldözés közben előrenyomultak a görögök, ugyanannyit kellett harc közben hátrálniuk.”