JanFan Creative Commons License 2008.02.14 0 0 7515
A DEKE NB I/B-s csapata egy nagyon jó Szeged otthonából hozta el a bajnoki pontokat egy olyan mérkőzésen, amelynek igazából nem volt tétje egyik csapat számára sem, mivel a hazai pályán játszó SZEDEÁK az előzetes várakozások alapján meglepő módon csak az alsóházban folytatja majd a küzdelmet, a DEKE ellenben a feljutásért fog harcba szállni, így egyik gárda sem viszi tovább ennek a meccsüknek, valamint a tavaly őszinek a végeredményét magával. A vendég debreceni alakulatban többen is kimagaslóan teljesítettek, így sikerülhetett idegenben nyerni.


A végig szorosan alakuló csata során egyik együttes sem tudott komolynak mondható előnyhöz jutni, gyakorlatilag bármelyik fél győzelme elképzelhető lett volna a lefújás előtt 4-5 perccel. Ekkortól azonban valamelyest ellépett ellenfelétől a DEKE, és a tíz pont körüli különbséget a találkozó legvégéig meg tudta tartani. A nagyon kemény, ám kifejezetten remek meccsen a debreceni fiatalok közül néhányan egyáltalán nem jutottak szóhoz, mivel természetesen győzni akartunk, és akik a pályán voltak, jól kosaraztak, de például Joe Kennerly sem töltött annyit odabent, mint mostanában. Ennek okát a trénerünk adta meg: - „A gyors, a korábbinál alacsonyabb szerkezetű Szeged ellen most így kellett lennie, Joe, amíg pályán volt, nem játszott rosszul, de olykor egy az egyben megverték, ezért tartottam őt többet a padon”.


SZEDEÁK – DEKE
86-95 (22-20, 17-27, 23-17, 24-31)

DEKE: ERDEI 6, Ádám 7, TÓTH G. 30/15, GÓCS 16/9, Kennerly 10. Cserék: Varró 2, Kovács I. 3/3, TAKÁCS D. 21/6. (a többiekkel együtt elutazott még, de nem játszott: Szarvas, Hegedűs, Ambrusz, Vas, Becsky). Vezetőedző: Walke Károly.

Walke Károly: Kemény, jó meccs volt, extra teljesítményekkel. Ez a Szeged ebben a szerkezetében és ezzel a játékával simán ott lenne a legjobbak között az NB I/B-ben, ma nagyon jól kosaraztak ellenünk. A mieinkkel maximálisan elégedett vagyok, és ezúton szeretném Erdei Ádámnak és családjának, valamint az édesapja emlékének ajánlani ezt a győzelmet az egész csapat nevében!

Többször említettük előzetesen, hogy nem ez lesz (volt) az év legfontosabb bajnoki mérkőzése a DEKE számára, mégis, a gárda önmagának, valamint a csapattal tartó Erdei Ádámnak is tartozott azzal, hogy győzelemre törjön. Nos, a fiúk megtették, amit meg kellett, így továbbra is veretlenek 2008-ban, ám a szombati Honvéd elleni meccs, valamint a 24-én esedékes DEKE - Tiszaújváros találkozó még hátra van, sőt, ezeken olyan gárdákkal kerülnek szembe Takács Daniék, akik még társaink lehetnek a felsőházban, ha jól hajráznak.

Ne szaladjunk annyira előre, lássuk a mai meccsen néhányan mit tettek hozzá a közöshöz! Erdei Ádám az ismert előzmények dacára kezdőként lépett pályára és 30 percet játszott (jól). Noha csak 6 pontig jutott, de leszedett 5 lepattanót, valamint a remek betöréseivel kierőszakolt 10 személyi hibát az ellenfélnél, és kiosztott 11 gólpasszt.

A kezdők közül még Tóth Gábor volt elemében, aki egy másodpercre sem ült le pihenni. A tripláit 50% feletti pontossággal dobta (9-ből 5-öt), de közelről is nagyon jól célzott (9-ből 7 talált), plusz csapata második legtöbb lepattanóját szedte (6). Ha már itt tartunk, a legtöbbször Gócs Lajos "keresgélte" a legügyesebben a lecsorgó lasztikat (7), a csereként 29 percet kosarazó Takács Dani pedig szinte hibátlanul büntetőzött (6-ból 5), neki is volt 6 lepattanója, valamint mind a két triplakísérletét siker koronázta.

A DEKE 14 győzelmet és 2 vereséget számlál a bajnokságban, amivel természetesen továbbra is simán vezeti a tabellát itt Keleten. Bő egy hét alatt kiderül, hogy összejön-e a tizenötödik és a tizenhatodik is.
Előzmény: Pillangó (7513)