Kedves Alfrédi,

 

először arról, amiben nem különböznek az álláspontjaink.

 

 

Fairy spring *

Mint akit ölnek, törzse hanyatt dült, lába kalimpált,

          csontos mellem alá gömbölyű keble szorult.

Szép pajtásom, az égszín pillantásu kisasszony,

          fürge, fiús-alakú lányos aranyhaju szűz,

most szepegett: „Mit akarsz, te bolond? Tréfáltam, eressz el!”

          Tűzben a tűz-okozó még sikogatni se mert,

hátha benyitnak s így lepnék meg a hetyke kacért, hogy

          hab-remegése fölé már bika-súly nehezül,

inkább karmolt és harapott, s csókkal boritottam

          széjjelnyílt ajakát és ragyogó fogait,

válla fehérét, mell-kupoláit, lenge csípőjét,

          táncos térde közé csúszva kerestem a rést,

s vágyam nedve szökellt combjára s a gyűrt rokolyába.

          Szégyelltem magamat, s rá haragudtam ezért.

Ő fejemet megölelte anyásan: „Csúnya te! jó volt?

          Most könnyebb teneked. Hagyj csacsi, bajt ne csinálj.”

Símogatott szeliden s halk gúnnyal: „Uram, kielégült?”

          Karba ragadtam a lányt: „Fölfalom ezt a rigót.”

Arca hevült, pihegett: „Szétszaggatsz! várj kicsit édes:

gyűrött rongy a ruhám! össze ne tépd, levetem.”

Egy kapcsot kinyit és már röppen a székre a szoknya,

          néhány könnyű rugás, lenn a selyem bugyogó,

és mit tarka ruhába borít a szokás, a szemérem,

          titkon a párja elé meztelenül kibomolt.

Lázban rája-fonódtam, széjjel-vetette bokáit,

          hátamon átkulcsolt, háttal az ágyra bukott,

így forrt össze tüzes zivatarral telt levegőben

          lány s fiu egy testté, kétfejű ősi alak.

…

 

(Weöres Sándor, 1965)

* am. tündér tavasz

most itt csak ennyi.

 

Ám a másik, az értő-érzékletes és tapasztalatokon alapuló hozzászólásod. A véleményemet nemhogy nem változtatta meg, de még alátámasztást is nyert – nyilván a szándékodtól függetlenül, sőt annak ellenére.

Leírásodból ugyanis azt láttam, hogy a teljesen értelmetlen, s ami még rosszabb, életszerűtlen (gáz- és vegyvédelem) harckiképzés lélektelen bábokká silányító alaki gyakorlatozás egyetlen célt szolgált: nem gondolkodni, hanem csinálni! Hát ez az, ami taszít (a magasabb rangú ilyen-olyanok parancsait itt most nem említve). Vajon ilyen-e most is egy kiképzés a hivatásos hadseregnél?

A gépkocsi-vezetés viszont kétségtelenül hasznos és okos dolog volt.

Félre ne érts: érdekes és meggondolkodtató volt a leírásod (fölháborodásomat is magamban tartom: engem ilyenek ne neveljenek!). Talán még azt is elviselem, hogy ez mintegy előtanulmány arra, amiről Kanis írt, hogy fölkészít arra, hogy egy munkahely – sokkalta bonyolultabb és anyagiakban is megnyilvánuló – megpróbáltatásait is elviseljük.

 

Ám persze ez nem fontos: csupán a sokfajta vélemény egyike.

Egyetértünk: jó, hogy nem kötelező (se a katonaság, se a vélemény).

 

Mriya robbantotta ki ezt a – távolabbra mutató – szóváltást; úgy sejtem azonban, ő inkább egy zárt férfi-közösség életére lett volna érdeklődő (ahol igen fontos szerepet kapnak a lány-képzetek, vagy nemcsak képzetek). Lehet, erről illene írnunk, ha az ő topikjában nyilatkozunk meg (kritika magamnak: csak én riadtam meg e mesterséges képződménytől, amit úgy hívnak: katonaság).