Sziasztok!

Köszönöm a hozzászólásokat.

Valóban nem került sor hosszas próbálkozásokra, mert nem is tudom, mit lehetne itt még próbálkozni.

A válás gondolata nem egy pillanat alatt merül fel az emberben, hanem telnek az évek, az emberben gyűlik a csalódottság, kiábrándultság, szaporodnak a sérelmek és egyszer csak arra ébredsz, hogy már nem azt látod a másik emberben mint azelőtt.

Hogy nem vagy már szerelmes belé, az egy dolog. De hogy már nem is tudod szeretni! Ez sokkal fontosabb.

A férjem azt javasolta első körben (elmondtam neki, hogy hogyan érzek a házasságunkkal kapcsolatban), hogy húzzunk egy vonalat és kezdjük újra. Akár párterápiára menjünk el. És őt az bántja a legjobban, hogy én már leírtam ezt a kapcsolatot.

Na, ilyen nincs. Én így gondolom. Ami megtörtént, azt nem lehet meg nem történtté tenni. Ami elromlott, azt nem lehet megjavítani.

Egy kicsit az én hibám (bár nem érzem hibásnak magam, inkább a tapasztalatlanságom az oka), mert 21 évesen nem tudtam, hogy mit vállalok. A férjemnek akkor már volt egy elképzelése arról, hogy négy gyereket akar, egy feleséget, aki azért legyen elég értelmes, de üljön otthon a lurkókkal és hozza-vigye őket egész nap, gondoskodjon a családról, ugyanakkor legyen meg benne a kellő alázat a férjével szemben, hiszen ő az, aki a PÉNZT keresi. És akkor én azt mondtam, hogy persze, én is több gyereket szeretnék, bár fenntartásokkal, mert amíg az ember nem tudja, mit jelent egy gyerek, addig nehéz azért ilyen kötelezettséget vállalni.

Született két gyerekünk, itthon vagyok öt éve és úgy érzem, megbolondulok. Imádom őket, de nyilvánvalóvá vált számomra, hogy én nem akarom azzal tölteni az életemet, hogy 4 gyereket fuvarozzak naphosszat. Elég volt két gyerek.

Továbbá nem szeretnék anyagi függésben élni egy olyan embertől, aki unos-untalan visszaél vele és érezteti, hogy én "kegyelemkenyéren" élek.

Rájöttem, hogy rendszeresen gyomoridegem van, ha a szüleimnél hosszabban időzöm, mert a férjem neheztel érte. Gyomoridegem van akkor is, ha valamelyik családtagomnak a születésnapja közeleg, mert ajándékot kéne venni, de tudom, hogy a férjem neheztelni fog érte, hiszen pénzbe kerül. Hozzáteszem, átlag feletti életszínvonalon élünk, tehát nincsenek anyagi problémáink.

A szüleim már el sem jönnek hozzánk, ha a férjem otthon van, mert tudják, hogy nem szereti őket, sokszor előfordult, hogy alig tudta leplezni az ellenszenvét.

A családomat nagyon ritkán hívjuk meg bármilyen családi összejövetelre, mert a férjem nem kedveli őket és azzal érvel, hogy a gyerekeinknek gyerektársaságra van szüksége, tehát inkább az ő rokonai jönnek, mert ott sok a gyerek.

 

Úgy gondolom, ennek nem így kéne lennie.

Annyi ilyen gyülemlett föl bennem, hogy nem látok már innen visszafelé vezető utat.

Értitek ezt?

Nekem már nem kell ez az ember.

És én tudom, hogy szeret a maga módján. Így. Ő így tud szeretni.

Nekem ez nem kell.

Normális, egyenrangú kapcsolatot akarok.

Amelyben, nem mellesleg, a szex is működik.

Talán képes lennék ettől eltekinteni, ha egyébként jól funkcionálna a házasságunk, de így...

 

Tehát a mi kapcsolatunk arról szól, hogy van két ember, teljesen eltérő elképzelésekkel, már ami az életvitelünket illeti, és ahol az egyik azzal próbál úrrá lenni a kisebbségi érzésén, hogy függésben tartja a másikat és ezt érezteti is folyton.

 

A gyerekeink 2,5 és 4 évesek. Hogy hova mennék velük?

A szüleimhez egyértelműen mehetnénk, családi házban laknak, elférnénk.

Ugyanakkor a nagyszüleimtől örököltem egy házat, az öcsémmel együtt, oda költözhetnék, meg tudnánk beszélni a tulajdonos társsal.

És a férjemmel közös tulajdonunk a ház, amelyben most élünk, tehát ha ezt eladjuk, az engem illető részből tudnék magamnak otthont teremteni.

 

Mivel ilyen vacakul állnak a dolgok, munkát keresek. A régi munkahelyemre nem tudok visszamenni, mert olyan munkát ajánlottak, amire a napi 8 óra is kevés, ráadásul külföldi utazásokkal megtűzdelve, a város másik végén. Szóval a két kicsi mellett nem tudnám megcsinálni.

De egy kicsit jobban érezném magam, ha lenne jövedelmem, mert gondolom, ez is szempont a gyerekelhelyezésnél.

 

Egyébként az szempont, hogy az egyik fél többet keres mint a másik? Dönthet úgy a bíróság, hogy az apa kapja a gyerekeket, mert ő sokat keres?

 

Visszatérve a családjogi törvényre:

Én nem hagyom el a férjemet, csak - csúnyán szólva - félrelépek. Egyéb kötelezettségeimnek eleget teszek.

Ha ő ezt be tudja bizonyítani, hogy a válás előtt én kapcsolatot kezdtem valakivel, akkor ezért ítélhetik neki a gyerekeket?

 

A harmadikat egyelőre hagyjuk ki a dologból. Nagyon friss még ez a kapcsolat, nem is ő motiválta a válás gondolatát. Azt hiszem, vele vagy nélküle, én már nem szívesen maradok a házasságomban.

Tehát a válást én nem őrá építve tervezgetem. Úgy állok hozzá, hogy egyedül kell talpon maradnom a két gyerekkel.