Ha az általános iskola után újraolvasod Petőfi "nemzetmentő" verseit, észreveszed, hogy azok is "hiteltelenek" (jól hangzó, de értelmetlen zagyvaságok), csak jobbak mint az epigonokéi.

 

Adyt a (hála Istennek!)fékezhetetlen indulatai vitték tévutakra. Hála Istennek! 

 

József Attila versei, azt gondolom, megkérdőjelezhetetlenek. Akármiről írt.

"Diványon fekszem, sziszegek:
"Na várjatok!..." S egyszerre hallom
- gyötrően munkát! kenyeret!
kiabálnak az uccasarkon.
S rohanok, majdnem azt sikoltom -
"Várjatok hát! Megyek, megyek!..."
Mit gyerekes dac! Igazi voltom
küzdő, emberi szeretet. "

 

Mnt politikai hitvallás persze (hála Istennek!) ez sem vehető komolyan, költői hitelét - számomra - a "sikoltom" adja.

 

Szóval 3 óriása a magyar kultúrának, írtak több száz felejthetetlen verset, de politikai tanácsadókként megbuktak.
Érdemes lenne ebből végre levonni a tanulságokat.

1. Ne publikáljunk rossz verseket.

2. Jó vershez nem kell szilárd elvi alapokon nyugvó koncepció.