„Az avar név megvető, megbélyegző mivolta a koraközépkori nyugati irodalmi nyelvben kétségtelen. Ez a tény magyarázza, hogy az avarokkal rokonszenvező Paulus Diaconus, a langobárdok történetírójának magatartását azzal, hogy ő sohasem írja, hogy avarus, ellenben abarus formában szerepelteti őket, közelebb maradva a szlávok által használatos obor formához, aminek jelentése: 'óriás'. A langobárd író rokonszenvének alapja feltehetően az, hogy a frankok elől menekülő langobárd király Perctarit 662-ben, Aio, Verona langobárd duxa és családja pedig 789-ben több rangos honfitársával együtt az avar kagáni udvarban kapnak menedékjogot. Még gondosabban kerüli a megbélyegző latin elnevezést (avarus= kapzsi, zsugori, fösvény, logikai kapcsolat a hét főbűn egyikével, az avaritiával) Ungiumeri avar származású papköltő, aki Pipin háborújáról írt versében gaza, gazazae gentis névvel illeti saját népét, egybehangzóan P. Lessiak tanulmányának kazaze nevével, amely a karintiai rangos avarok helynevekből igazolható ősi neve volt. Ugyancsak az avar néphez tapadó ellenszenv oka lehet, hogy Nagy Károly származását és gyermekkorát legjobb életírói, mint a korabeli Eginhard a híres Vita Caroli Magniban egyszerűen elhagyja, mert a korabeli iratok tanúsága szerint nagy valószínűséggel a frank császár avar anyától született.”

 

 

 

 

Paulus Diaconus

 

A longobardok története (Historia Langobardorum)

 

Brassói Lapok ny., Brassó, 1901

 

Szerk., ford. Gombos F. Albin

 

(Középkori krónikások 1.)

 

 

PDF