Nem venném egy kalap alá a Vöröshadsereget egy másik hadsereggel sem, még a románnal sem kegyetlenkedések terén, nemhogy a magyarral.

Hm. Ha egy kicsit feljebb vetem a tekintetem az ölemben tartott laptopról, akkor pont rálátok Ungvárynak "A magyar honvédség a második világháborúban" című könyvére. Ha még nem olvastad belőle a magyar megszálló alakulatokról szóló részt, akkor "megnyugtatlak", hogy a magyar honvédség a világ egyetlen hadseregétől se maradt le, ha ártatlan civileket "kellett" tömegsírba lőni, nőket megerőszakolni, rabolni és gyújtogatni.

Amikor 1945 márciusában megindult a nagy orosz offenzíva a Dunántúlon, a nagyanyámékhoz beszállásolt magyar tiszt behívta a nagyanyámat a szobájába, és megmondta neki, hogy a menekülést ajánlja, mert az oroszok most vissza fogják adni, amit a magyarok műveltek odakint. Anyám nem tudja, hogy pontosan mit mesélt a kint elkövetett disznóságokról, de az tény, hogy a beszélgetés után a nagyanyám azonnal felpakolta a gyerekeit, és elindult Németország felé. (Ahol a dicső amerikai megszállók erőszakoskodásától még sikerült megmenekülni, de a családi ékszereiket így is elvették tőlük. Mert a megszálló mindenhol megszálló.)

Minket, főiskolásokat pedig figyelmeztettek a tanáraink 1980-ban, amikor kivittek részképzésre Vlagyimirba, hogy Kurszk környékére ne menjünk, mert az ottaniakban még élénken él a magyarok emléke, és még a végén bajunk esik... :-(