„Ezt a madarat - mivel eurázsiai elterjedésű- már joval az előtt ismerhették a magyarok, ill. a velük érkező törzsek, mielött szláv(?) népekkel kerültek volna kapcsolatba.”
Sőt sógoruk is volt. Ezt mégis német jövevényszóval illetjük. Ami egyébként a latin eredetű rért szorította ki, de annak a török süv volt az elődje. És vsz. az is kiszorított alapnyelvi szót, hiszen ez a viszony elég primer.

„Ahol én lakom, színbesenyő törzsek éltek (a mai napig is), óriási területen,és errefele nem ritka név!”
Ez mint érv nem sokat ér, ugyanis a családnevek a 14. századtól kezdtek csak létrejönni. Ergo tök mindegy, hogy a 14. századi szókészletben milyen etimológiájú volt valami, korábban meg úgyse lehetett családnévvé.

„Egyébként felfigyeltem itt már arra , hogy tücsöknek-bogárnak szláv az eredete(???)
Ennyi szláv (eredetű)szó messze nincs a nyelvünkben.”
Mire alapozod ezt a meglátásodat? Én inkább azt furcsállnám, hogy több mint ezer év szláv–magyar együttélés során ne lett volna ennyi kölcsönzés. Ha a magyar képes volt a szabad hangsúlyú szláv nyelvek sorából a szlovákot meg a csehet élhangsúlyosítani (ami sokkal durvább hatás gyakorlatilag bármennyi jövevényszónál), miért kell azon meglepődni, hogy a kontaktus a magyar nyelven és ennek részeként a magyar szókészleten is igen jelentős nyomot hagyott?