Míg a dunai bolgárok és a Balkán-félszigetre később betelepedő kipcsakok és úzok nyelvi nyomait a szerb és a bolgár nyelvben kell leginkább keresnünk, addig az avar nyelv emlékeit kutatva fontos forrásként jöhetnek számításba a dalmáciai horvát nyelvjárások, hiszen az ottani horvátok ősei különösen szoros kapcsolatban álltak az avarokkal. Constantinus Porphyrogenitus bizánci császár De administrando imperio című munkájában a következőket olvashatjuk: (30, 67–73) “Az avarok azt látták, hogy ez a föld (Dalmácia és környéke néhány tengerparti város kivételével) a legszépségesebb, ezért megtelepedtek rajta. A horvátok akkoriban Bajorországon túl laktak, ahol jelenleg a fehér horvátok vannak. Közülük vált ki egy nemzetség, ugyanis öt testvér, Klukas, Lobelos, Kosentzés, Muchló és Chrobatos meg két nővér, Tuga és Buga a maga nép(rész)ével eljött Dalmáciába, s ott találta az avarokat, akik a földet birtokba vették. Pár évig harcoltak egymással, majd a horvátok bizonyultak erősebbeknek: az avarok egy részét megölték, a többieket pedig behódolásra kényszerítették. Ettől fogva ez a terület a horvátok hatalmába került, ám máig vannak Horvátországban az avarok közül való lakosok, s ezek avar mivolta felismerhető. A többi horvát visszamaradt Frankhon közelében, s ezeket most belochróbatosoknak, azaz fehér horvátoknak mondják; nekik saját fejedelmük van.”
------------------------------------------------------------------
Fehér Géza:
"Az igazság az, hogy olyan keveset tudunk a honfoglalás előtti kor avarjairól, a régi székelyekről és szlávokról, hogy még az se jelentene sokat, ha nem lehetne megállapítani, hogy volt náluk hunhagyomány, helyesebben, hogy beszéltek Attiláról, ha tényleg nem akadnánk e népeknél «semmiféle hun-monda» nyomára. De tévedésben van Király György, a hunmonda nyomai kimutathatók.
1.) A magyar krónika azt tudja, hogy Csaba távozása után itt maradt háromezer hun, a székelyek, akik a Csigla-mezőn meghúzódva várták meg a magyarok bejövetelét. Ez a Csigla török szó, a németeknél Ring-, Heckének nevezett avar védmű török neve1, ami azt jelenti, hogy egy török nyelven beszélő nép – s mivel eddig Magyarország területén csak az avaroknál mutathatók ki ilyen védművek –, az avarság valahogy összekapcsolódott a hun hagyománnyal.
2.) Ennek azután tökéletes igazolását látjuk abban, hogy a magyar hun-mondákban az avar nép történetének eseményeit megtaláljuk, ami már azt jelenti, hogy maguk az avarok a hunoknak mondják magukat, s Attila-mondájukba beleszövik a maguk történetének eseményeit. Tehát avarok (székelyek?)2 adják át a hun-monda, helyesebben Attila-monda eredeti részét, legalább is a főelemeit.
Az avarokhoz vezet a szláv hagyomány is. Mert volt ám a szlávoknak is Attila-mondájuk! Itt még szerencsésebbek vagyunk, mint az avarokkal, mert X. századbeli följegyzővel dicsekedhetünk. Konstatinos Porphyrogennetos, aki pedig olvasott Attiláról egyebünnen is, de egész biztosan rokona és mintaképe, Theophanes munkájából, azt írja, hogy Attila az avarok királya. Aki a De administrando imperiót ismeri, nem csodálkozik ezen, hiszen Konstantinos Porphyrogennetos még a maga tudását is alárendeli forrásainak; compilator-ingenium volt, de a legszebb értelemben: összegyűjt és leír mindent, úgy, ahogy olvassa vagy hallja. (Éppen ellenkezője a magyar Anonymusnak, aki meg elsősorban kritikus historikus.) Bizony így sokszor egyik fejezete mást mond, mint a másik, de ő nem törődik evvel, úgy látszik, Hérodotosszal tartva az a véleménye, hogy amit hall, leírni kötelessége, elhinni nem. Ő tehát, aki mint igen művelt olvasott ember, tud Attiláról, azért nevezi Attilát avar királynak, mert úgy hallotta. Kitől? Írott forrásokban nem találta. Melyik az a nép, amelynek hagyománya mély nyomokat hagyott Konstantinos írásán, s amely az avarokkal olyan erős összeköttetésben volt, hogy hun hagyományában a hunok nevét az avarokéval cserélte fel? A horvát! Konstantinos maga is említi, hogy mi mindent hallott a horvát mendemondából, s tényleg el kell csak olvasnunk a 29–30. fejezeteket, s látjuk a nagy horvát hatást. A horvát monda hatásának tulajdonítható az is, hogy Szvatopluk a De administrando imperióban délszláv király, amint az a horvát mondában is.
A horvát hagyomány ilyen erős térfoglalását érthetővé teszik a bizánci–horvát kapcsolatok. Emellett azt is tudjuk, hogy a horvátok tényleg erős összeköttetésben voltak az avarokkal, s még a X. század közepén is felismerhető Horvátországban az avar elem. Sőt államszervezetükre is hatással lehetett az avarság, hiszen egy méltóságnevük határozottan avar eredetű. Konstantinos Porphyrogennetos szerint βοαν[ος]-uk kormányozza a három északnyugati zsupánságot, ez a βοαν[ος], βοεαν[ος], mai
bán, az avar
Baján megfelelője. Kétségtelen tehát, hogy a horvátok az avarokat jól ismerik, velük az egész VII. és VIII. század folyamán állandó, közeli érintkezésben voltak, sőt a X. század közepén is jól megkülönböztethetők horvát földön az avar lakosok.
Ha azután tovább megyünk, Attilát is megtaláljuk a horvát hagyományban. Presbyter Diocleas tudákos krónikája, melyet régi írásokból s az öregek elbeszéléseiből szedett össze, azt mondja, hogy «Attia rex Ungarinorum» betör Horvátországba. Nem akarok sokat építeni ilyenfajta adatokra, csak annyit, hogy Attiláról beszélnek a horvátok. Ha már most tudjuk, hogy a horvátoknak az avarokkal volt dolguk századokon át, világos, hogy avarok útján tudnak Attiláról. Így érthetjük azután azt is, amit Konstantinos mond: «Attila az avarok királya», a horvátok a velük érintkező s közöttük is lakó avaroktól azt hallották, hogy Attila avar király volt.
Tehát ez is, mint a
Csigla név, azt bizonyítja, hogy az avarok tartották fenn a hun-mondát, sőt ezen adatokból már azt is megállapíthatjuk, hogy e monda mesélői eltulajdonították Attilát s Attila népe maradékainak mondták magukat.
Az avarok mellett vall, mint mondottam az is, hogy a magyar hun-mondák avar történeti eseményeket őriznek meg, tehát azok az avarok, akik Attilát a maguk királyának mondják, az Attila köré csoportosuló hun történeti eseményekbe a maguk történetét is beleszőtték.
1 L. Thúry József,
A székelyek eredete. Erdélyi Múzeum 1898. l és kk.
2 Thúry feltevése szerintem a legkomolyabb."
(Negatívumok a magyar hun-mondák kérdésében; in: Nyugat 1922/10)
