JanFan Creative Commons License 2008.01.18 0 0 7489
NB I: Félidőtől mienk volt a meccs
2008. 01. 17. 21:57

Rögtön ez elején meg kell említenünk, hogy a teljes statisztikával csak holnap tudunk szolgálni, mivel a hivatalos példányon kívül másolatok nem készültek, így meg kell várnunk, amíg Budapestről elküldik azokat, ám a dobók legalább megvannak.

Elite Basket - DEKE
80-92 (25-28, 26-17, 18-24, 11-23)

DEKE:
Erdei 7, Ádám 7/3, TÓTH G. 20/12, Gócs 11/3, KENNERLY 17. Cserék: Sormaz 1, Kovács I., VARRÓ 5/3, TAKÁCS D. 24/3 (Kungler, Ambrusz és Vas keretben volt, de nem játszott). Vezetőedző: Walke Károly.

Walke Károly: Kemény, érdekes meccs volt. Simább is lehetett volna, főleg ha az első félidőben több védőlepattanót szerzünk és jobban koncentrálunk. A nagyszünettől kezdve azonban úgy játszottunk, ahogy szerettünk volna, még úgy is, hogy megint kaptunk furcsa faultokat (Joe vagy Béla ellen fújták be őket leginkább). Viszont a játékosaim végig fegyelmezettek voltak, mindenki hozzátette amit kellett a mérkőzéshez. A kiemeltek között Varró Leventének a védekezését szeretném megemlíteni, de például Erdei Ádám is olyan precízen kosarazott, ahogy kértem tőle (tőle nem feltétlenül vagy elsősorban pontokat várok), csakúgy, mint Ádám Béla.

A mérkőzés első negyedében megszórta magát mindkét csapat, ebben a tíz percben ugyanis összesen több mint félszáz pontot dobott a két gárda. Utána a hazaiak ott folytatták, ahol korábban abbahagyták, a mieink azonban túlságosan sokszor rngrdték, hogy az ellenfél visszaszerezze a gyűrűről lecsorgó lasztikat. Úgy tűnt, hogy a fárasztó utazás és az e heti hányattatott edzések (hol itt, hol ott tudott tréningezni a DEKE) hatására kissé dekoncentráltak a fiúk.

A folytatásban viszont már nem volt pardon. Tette mindenki a dolgát, és már a harmadik negyedben visszaszerezte a három pontnyi előnyt a DEKE (az első etap után volt ennyi a különbség a javunkra), amelyet meg is fejelt egy tucattal az utolsó játékrészben. A végig szoros mérkőzésen a végeredmény nem tükrözi hűen, mennyire meg kellett küzdenie a srácoknak a sikerért, akik közül pillanatnyilag az amerikai Joe Kennerly lehet az, akinek a legjobban fájt ez a meccs. Történt ugyanis, hogy a hajrában csúnyán meglökték őt a levegőben, amelynek következtében a vállára esett. Az eset nem volt éppen sportszerű, mégsem kapott komolyabb büntetést a vétkes, és mivel erre a bajnokira a szövetség nem küldött komisszárt, a DEKE vezetősége azon melegében úgy döntött, hogy a jövőben, hiába kerül pénzbe, minden esetben kérni fogja egy szövetségi ellenőr részvételét a meccsein. Ez a gondolat nyilván nem ennek az egy esésnek a hatására érlelődött meg a mieinkben, de talán itt telt be a pohár. Reméljük, hogy Joe - akinek jelenleg is erősen fáj a válla - nem szenvedett komolyabb sérülést. Holnap, ha már megpihent az inzultált testrész, okosabbak leszünk ez ügyben is.

Újabb szép győzelmen van túl tehát a DEKE, január 27-én pedig jön hozzánk a Nagykálló, amely miután ősszel legyőzött minket (ez volt az első sikerük akkor, nekünk pedig az első vereségünk) igencsak beindult, és sorra nyert ezután. Az utóbbi időben az ellenfelek egy cseppet lefékezték a robogó kállói gyorsot, ám nekünk a megszerezhető bajnoki pontok mellett az akkori kudarc okán is nagy-nagy koncentrációval és sikerre éhesen kell belevetnünk magunkat ebbe a csatába (is).