Sápad a Hold, vissza nem tér soha

az ezüst hárfát bontó fényözön,

fekete fák ágai között az elmúlás

éjje rám köszön...

Szervusz, te végelenbe ájult sötét,

miben nincs már csillag, se gond,

utolsó imám az életért, még ebben a létben

elgondolom...

Aztán a semmi ...csak a  folytatás.

Énekelj dalnok szerelmes éneket

ifjonti szívvel,  mintha ha öröklét

várna mindenkit, mindenkit aki él,

s szeret.

 

Találjon mindenki, ha nem is talál

hűséges társat, a remény jó nagyon...

nyíljanak párás vörös  virágok

a képzeletbeli égi balkonon.