annyira-annyira szépen írod le amit a lóról gondolsz, tapasztaltál és ez alapján tudsz...

 

nélküled is így gondolkodtam a lovakról (bár testközelben mindössze kétszer voltam velük), de te ezt abszolúte megerősítetted

 

az egyik alkalommal voltam olyan együgyű és bementem számomra két ismeretlen ló közé abbeli örömömben, hogy testközelben lehetek velük...

Az egyik úgynevezett hátasló, másik póni (nézd el nekem tudatlanságom, hogy nem tudok fajtát írni). A hátasló hatalmas volt és gyönyörű, a póni sem volt túl kicsi, de jóval kisebb volt a társánál, akit szemmel láthatóan "uralt".

A hátasló azonnal bizalommal fordult felém és nem volt semmi probléma, a póni ezzel szemben beszorított a karám falához. És persze hogy nem volt ott senki. Nem mondom, hogy nem ijedtem meg. De azt gondoltam, hogy ha én jó szándékkal közeledtem nem eshet semmiféle bajom. Módszeresen szorított egyre jobban. Próbáltam őt finoman visszatolni, s a bal kezem lent maradt a testemmel a csapdában. Eközben próbáltam a szabadon lévő jobbkezemmel őt simogatni és beszéltem hozzá, beszéltem és simogattam. Kb 10 perc telt el és ő is nagyon-nagyon figyelte minden mozdulatomat és én is figyeltem őt. Egyszercsak éreztem, enged a rám nehezedő nyomás, ekkor picit megpaskoltam és mondtam "mostmár engedj ki"...

Szerintem megértett engem.

 

Persze a falusi népek is ott voltak a végkifejletre és jókat kuncogtak a pesti nőn.

 

Ma már jobban meggondolnám az ilyen lépést (már a koromnál fogva is), de felejthetetlen élmény maradt és nem bántam meg. És ha valami rossz történt volna is, csak magamra haragudtam volna, hiszen a kutya sem szereti ha egyszer csak egy idegen van a területén. Ez volt az én tanulságom az esetből.

 

Minden állatnak időt és teret kell hagyni ahhoz, hogy megérthessük mi őt és ő is megérthessen minket.

 

A történet amit leírtam kb 20 éve volt és én azóta nem voltam testközelben lóval, de nagyon remélem, hogy a sors kegyeiből még lesz rá alkalmam...

 

Viszont: vannak szépséges kutyáim.