„Az etruszk műveltségről szólva nem kerülhetjük el, hogy röviden foglalkozzunk Róma alapításával és a római városállam keletkezésével is. Elsőrendű fontosságú kérdések ezek, mert csak a valóságos történelmi helyzet ismeretében mérhetjük fel teljes nagyságában azt a döntő szerepet, amelyet az etruszkok a római műveltség, államszervezet, a vallási kultuszok és a szociális berendezkedés kialakításánál, valamint a nyelv konszolidálódásánál játszottak.
A régészeti és őstörténeti kutatások már évtizedekkel ezelőtt egyértelműen kimutatták, hogy a Romulus-féle hagyomány, amely Róma városának alapítását Kr.e. 753-ra helyezi, nem egyéb, mint késői, a Kr. e. 1. század elején tudatosan véghez vitt történelemhamisítás, amellyel egy csapásra két legyet akartak ütni. A legenda egyrészt azt volt hivatva bizonyítani, hogy az akkoriban már világhatalmi szerepet játszó rómaiak a görögökkel egyenrangú ősiséggel és műveltséggel rendelkeztek; másrészt pedig egyúttal arra is kiválóan alkalmasnak mutatkozott, hogy a kb. 620 és 509 között uralkodott etruszk származású római királyok (Tarquinius Priscus, Servius Tullius és Tarquinius Superbus) elsőrangú szerepét Róma kiépítésében és gazdasági, szociális, politikai, katonai szervezetének kialakításában – amely dolgokat letagadni semmiképpen sem lehetett, mert görög történészek is megemlékeztek róluk – úgy tüntethessék fel, mintha mindazok csupán egy már 150-200 éve fennálló és virágzó városállam életének mintegy szükségszerű fejlődési fokozatait tükröznék, amelyek akkor is bekövetkeztek volna, ha a kérdéses három király történetesen nem etruszk lett volna. Ugyanakkor azonban a jó rómaiaknak arra is volt gondjuk, hogy az említett etruszk királyok uralkodása alatt bekövetkezett eminens fontosságú változások, újítások tekintélyes részét arányosan felosszák az ezek elé beiktatott négy fiktív római király között, hogy ezek is az évszázados normális és fokozatos fejlődés képzetét keltsék. Romulusnak tulajdonították az első állami berendezések létesítését, a szenátus megalapítását, a nép kúriákba való beosztását és a hadsereg megszervezését. Utóda, Numa Pompilius vezette volna be a vallási kultuszokat; a harmadik királyra, Tullus Hostiliusra ruházták Alba Longa lerombolásának dicsőségét s ezzel Róma latiumi hegemóniájának megalapozását; végül Ancus Martius a tengeri hatalom alapjait rakta volna le Ostia megépítésével (l.
Propyläen Weltgeschichte IV. köt. 50. old.). Láthatólag az etruszk királyoknak ezek után már nem sok tennivalójuk akadt volna. Mindezzel szemben azonban a régészeti kutatások bebizonyított, hogy a 8–7. században a későbbi Róma területén városról még egyáltalán nem beszélhetünk: ebből az időből csupán kezdetleges falusias településeket találtak a római hét halom némelyikén, amelyek néhány vesszőfonadékból összetákolt, sárral tapasztott, a felszínre alapozás nélkül épített nyomorúságos kunyhóból álltak, a halmok közötti völgyekben pedig lakhatatlan mocsarak terültek el. Majd a 600-as évek végén – azaz Tarquinius Priscus uralkodása kezdetén – egyelőre ugyanilyen primitív épületek jelennek meg a Palatínus és a Capitolinus közti mélyedésben, a későbbi Fórum területén is, vagyis akkor csapolták le a mocsarakat. Valamivel később, kb. 575 táján azután ezek a kunyhók egyszerre eltűntek a völgyből, s gondosan elegyengetett helyükön tudatos tervszerűséggel, döngölt kaviccsal kikövezett tágas szabad teret alakítottak ki: a Fórum elődjét, a már valóban városias Róma központját (l. pl. Bloch 1970, 176. old.) Ugyanebben az időszakban tűnnek fel a már kőalapokra épített, vályogtéglából készült szabályos négyszög alakú házak is. Magyarán a régészeti leletek tanúsága szerint Rómát – mint várost – Tarquinius Priscus etruszk király alapította Kr. e. 575 körül, s ennek következtében ő volt Róma első királya is. Így tehát »...Rómában egyetlen latin király sem uralkodott, hanem azok csupán a késői idők átlátszó kitalálásai« (l.
Propyl. Weltgesch. IV. köt. 52. old.).
Róma alapítása kétségkívül azzal függött össze, hogy mellette a Tiberisen gázló volt, s e kényelmes és fontos átkelőhely megerősítése az etruszkok számára szinte önmagától kínálkozott a campaniai gyarmatvárosok felé vezető szárazföldi útvonal biztosítására. De etruszk alapításról árulkodik maga a városnév is: Róma neve etruszk szó, »Ruma« (l.
Propyl. Weltgesch. IV. köt. 52. old.).
Mindezen, a szakirodalomban már több évtizede közismert tényekkel szöges ellentétben az iskolakönyvekben, ismeretterjesztő művekben, de még a lexikonokban és az összefoglaló jellegű tudományos munkákban is mind a mai napig világszerte a Romulus-féle városalapítási mondát találjuk, a fiktív 753-as dátummal, sőt többnyire még ezt is egy-két évszázaddal megtoldva, s a fentebb említett nyomorúságos kunyhókat, amelyek pl. a Palatínus dombon a 9. századig visszakövethetők, úgy értelmezve, mintha azok feltűnésével kezdődne Róma városának (!) története (vö. pl. Brockhaus Enzyklopädie 1973, 16. köt. 61. old.) – Türelmes olvasóink számára ilyesmi már nem jelenthet meglepetést, elvégre a rómaiak indogermánok voltak, az etruszkok pedig nem.”
(Götz i. m. 861–863. o.)
