Széles látókörű globalista vagy egy korai „száguldó riporter”?

 

„Elődje, Homérosz egy konkrét háború – a trójai háború – történetét, majd a magányos vándor – Odüsszeusz – kalandjait írta meg. De hogy az emberiség történetét?! Hiszen ez már egy újfajta gondolkodás, új fogalom, új horizont. Hérodotosz ezzel a kezdőmondattal nem úgy jelenik meg előttünk, mint holmi vidéki skribler, mint a maga kis poliszának szűk látókörű imádója, mint az akkori Görögországot alkotó több tucatnyi városállamocska egyikének lelkes hazafija. Nem! A görög–perzsa háború szerzője azonnal világot átfogni képes, planetáris méretekben gondolkodó alkotóként, vagyis az első globalistaként lép fel …

 

Nem tudjuk, Hérodotosz milyen minőségben járta a világot. Mint kereskedő (a levanteiek kedvenc foglalkozását űzve)? Valószínűleg nem, hiszen nem érdeklődött az árak, a piacok, az áruk iránt. Mint diplomata? Akkoriban még nem létezett ez a foglalkozás. Mint kém? De melyik állam kémje? Mint turista? Nem, a turisták azért utaznak, hogy pihenjenek, Hérodotosz viszont utazás közben keményen dolgozik – egyszerre riporter, antropológus, etnográfus és történész. Mindemellett tipikus utazó is, afféle országutak vándora. Csakhogy az ő vándorlása nem holmi ifjonti, gondtalan helyváltoztatás. Hérodotosz céltudatosan utazik, meg akarja ismerni a világot, annak lakóit, megismerni, aztán pedig leírni a látottakat. Mindenekelőtt is leírni azokat a cselekedeteket, amelyeket részben a hellének, részben a barbárok vittek véghez... Ez az elsődleges szándéka. Újabb és újabb utazásai során azonban a világ kitágul előtte, megnövekszik, megsokszorozódik. Kiderül, hogy Egyiptom mögött ott van még Líbia, a mögött pedig az etiópok földje, vagyis Afrika, hogy keleten, átkelve a hatalmas Perzsián (ami gyors menetben is több mint három hónap), ott van a gőgös, büszke Babilon, majd az indek ki tudja, hol végződő földje; hogy nyugatra, egészen messzire, Héraklész Oszlopaiig nyúlik a Földközi-tenger, mögötte pedig, amint mondják, újabb tenger található, északra pedig ugyancsak tengerek, síkságok és szkíták lakta erdők terülnek el.

 

A Hérodotosznál idősebb milétoszi Anaximandrosz alkotta meg a világ első térképét. Szerinte a Föld henger alakú. Felső felén laknak az emberek. Az egészet az ég veszi körbe. A Föld, egyforma távolságban minden égitesttől, a levegőben lebeg. Ebben a korban más világtérképek is születnek. A Föld rajtuk leggyakrabban lapos, ovális korong, amelyet minden oldalról a hatalmas Okeanosz folyó vize ölel át. Az Okeanosz nemcsak a szárazföld határa, hanem a világ összes folyójának a forrása is.

 

Ennek a világnak volt a központja az Égei-tenger, annak partvidéke és szigetei. Innen indul Hérodotosz is vándorútjaira. Minél távolabb jut, annál gyakrabban bukkan valamiféle újdonságra. Ő az első, aki fölfedezi a világ multikulturális természetét. Aki meggyőződik arról, hogy minden kultúrát el kell fogadni, meg kell érteni. Ahhoz pedig, hogy elfogadjuk, előbb meg kell értenünk. Miben különböznek egymástól a különféle kultúrák? Mindenekelőtt is a szokásaikban. Mondd meg, hogyan öltözködsz, hogyan viselkedsz, milyen szokásaid vannak, milyen isteneknek hódolsz, s megmondom, ki vagy. Az ember nemcsak alkotja a kultúrát, nemcsak lakik benne, hanem magában hordja a kultúrát, az ember – maga a kultúra.

 

Hérodotosz, aki nagyon sokat tud a világról, mindent azért mégsem tud róla. Sosem hallott Kínáról vagy Japánról, nem tudott Ausztráliáról, sem Óceániáról, nem sejtette, hogy létezik és virágzik egy nagy amerikai kontinens, mi több, semmi közelebbit nem tudott Nyugat- és Észak-Európáról. Hérodotosz világa mediterrán – közel-keleti világ, tengerek és tavak, magas hegyek és zöldellő völgyek, olajligetek és szőlők, köles és bárányok napsütötte világa, a derűs Árkádia, amely pár évenként vérbe borul …

 

Hérodotosz idézi a perzsa bölcsek véleményét: A perzsák úgy vélekedtek, hogy az asszonyrablás valóban jogtalan cselekedet, de nyomban bosszút venni érte oktalanság, s úgy bölcsebb, ha nem bánkódnak az elraboltak miatt, hiszen aligha rabolták volna el az asszonyokat, ha ezt ők maguk is nem akarják. Bizonyítékul pedig felhozza Ió királylány esetét úgy, ahogyan a phonikiaiak látják: szerintük ugyanis Ió nem úgy került Egyiptomba, hogy elrabolták, hanem úgy, hogy Argoszban szerelembe esett a hajó kapitányával, s amikor teherben maradt, szégyellve magát szülei előtt, önként elhajózott a phonikiaiakkal, hogy a csúfság ki ne tudódjék.

 

Miért kezdi Hérodotosz a világ történetének leírását egy (a perzsa bölcsek szerint) jelentéktelen eseménysorral, a kölcsönös asszonyrablásokkal? Mert tiszteletben tartja a médiapiac törvényét: a jól eladható történet legyen érdekes, legyen benne egy csipetnyi izgalom, szenzáció, borzongás! Nos, ezeket a követelményeket elégítik ki az asszonyrablásokról szóló történetek …

 

Meglehet hát, hogy Hérodotosz életét és munkáját a következő ritmus jellemezte: távoli útra indult, utazása közben anyagot gyűjtött, majd visszatért, járta a görög városokat, szerzői esteknek is nevezhető találkozókat tartott, amelyeken vándorlásai során szerzett tapasztalatairól, benyomásairól, megfigyeléseiről mesélt. Lehet, hogy ezekből a találkozókból tartotta fenn magát, ezekből fedezte következő útjainak költségét, fontos volt hát számára, hogy minél több hallgatója, minél nagyobb közönsége legyen. Célszerű volt ezért olyasmivel kezdenie elbeszélését, ami felkeltette hallgatói figyelmét, kíváncsiságát, aminek szenzáció íze volt. Történeteiben lépten-nyomon felbukkannak olyan szálak, amelyeknek az a céljuk, hogy meghassák, meghökkentsék, ámulatba ejtsék a közönséget, mert az ezek nélkül az izgalmas részek nélkül elunná magát, s idő előtt szétszéledne, a mesélő zsebe pedig üres maradna.

 

Az asszonyrablásokról szóló beszámolókban azonban nemcsak az olcsó szenzáció, a kétértelmű és pikáns utalások voltak fontosak. Hérodotosz ugyanis már itt, kutatásai legelején szeretné megfogalmazni első, történelemre vonatkozó törvényét. Törekvését az magyarázza, hogy utazásai során rengeteg anyagot gyűjtött össze különböző korokból és helyekről, s szeretett volna meghatározni valamilyen alapelvet, amely rendszerezné a tényeknek ezt az első látásra kaotikus, végtelen tömegét. De lehet-e egyáltalán megfogalmazni ilyen alapelvet? Hérodotosz azt mondja, igen. Mégpedig úgy, ha válaszolunk a kérdésre: ki kezdte? Ki bántotta előbb a másikat?”