A Meótisztól észak felé (egy napi útnak 200 sztadionnyi távolságot számolva, vö. IV, 101), tizenöt napnyi távra a szauromaták éltek. Az út idáig fátlan pusztaságon vitt keresztül. Rajtuk túl, sűrű erdővel borított földön a budinoszok következtek. Ezektől északra az út hét napig ismét pusztaságon vezetett keresztül. E pusztán túl kissé keletre fordulva a thüsszageták vadásztörzsei laktak. Mindjárt mellettük, fával sűrűn benőtt területen, a szintén vadászatból élő jürkák éltek, akik a vadat lóháton űzték (IV, 21–22). Ezeken túl északra laktak az ananyínói szkíták.

 

„Ezen szkütháknak a földjéig az eddig leírt vidék egészen sík és kövér föld; innen azonban kövecses és durva. Ha nagy utat teszünk e durva vidéken át, magas hegyek tövében embereket fogunk találni, akikről a szóbeszéd azt mondja, hogy gyermekségüktől fogva mindnyájan kopaszok, férfiak és nők egyaránt, úgyszintén piszék és nagy álluk van; saját nyelvükön beszélnek ugyan, de szkütha ruhában járnak, és gyümölcsfákról nyerik táplálékukat”.