Ez így jó :-) :

Az Indiáról alkotott nyugati képet igen sokáig Hérodotosz történetírói munkássága
határozta meg, aki a Görög-perzsa háborúk című munkájában foglalkozik Indiával.
Hérodotosz Indiát a Kelet határaként tekintette, szerinte India partjait egy világóceán
mossa.
Az India kifejezés tulajdonképpen nem indiai eredetű. Dareiosz, a Perzsa Birodalom
uralkodója i.e. 518-ban éri el az indiai szubkontinens nyugati határait. Ő a területet az
Indus – folyóról nevezte el. Az óind nyelvben a folyó a Szindhu, Az óind és óperzsa
nevek rokonsága folytán a Szindhu alakból Hindu, területnévként Hindus lett.
Az Indiai Szubkontinens földrajzi határai: Hindúkus és Himalája elválasztja
Afganisztántól és Belúcsisztántól, Tibeti – fennsík elválasztja Belső – Ázsiától,
Burmától az Alacsony Himalája vonulatai: Nága, Manipuri és Mizóhegyek; valamint a
Bengáli – öböl, az Arab-öböl, és az Indiai – óceán.
Később Nagy Sándor is eljut Indiába az i.e. IV. században, azonban India meghódítására
nem vállalkozott.
Az Indiáról kialakított nyugati kép a XVIII. században jelentős változásokon ment
keresztül, amikor az angol gyarmatosítás következtében megkezdődik India tudományos
kutatása, létrejön az indológia tudománya. 1784-ben Sir William Jones Kalkuttában
létrehozza a Bengáli Ázsia Társaságot, amelynek keretében tudományos eszköztárral
kezdődik el az ókori India régészeti feltárása.

2. Indus - völgyi civilizáció ( harappai civilizáció)
India történelme az i.e. IV. évezredbe nyúlik vissza
Az első fejlődési szakasz két meghatározó központja: Harappa és Mohendzsódáró,
amely két igen fejlett település a mai Pakisztán területén található. A két város régészeti
feltárása a XX. században valósult meg.
Mindkét város mérnöki pontossággal tervezett település (egyenes, merőleges utcákkal,
fejlett csatornahálózattal). A városok két jól elkülöníthető részre osztható: egy alsóvárosra
és felsővárosra. A felsőváros központi része a citadella, ahol az elit lakott, valószínű,
hogy a papi elit. A felsőváros, mivel egy dombra épült védettséget biztosított a rendszeres
özönvízszerű esőzések ellen, illetve az Indus áradásaitól is. Az alsóváros különböző
negyedekre osztható foglalkozási ágaknak megfelelően. A házak égetett téglából
készültek. A leletek között találunk egy rituális fürdőt, amelynek a később kialakuló
hinduizmusban is központi jelentősége lesz.
Legfontosabb tárgyi leletek a pecsételők, amelyeken található írásjeleket mind a mai napig
nem sikerült megfejteni. A pecsételőkön található állatokból és jelekből következtetni
lehet két dologra: az Indus-völgyi civilizáció kereskedői tengeri kereskedelmet is
folytathattak, másrészt az Indus-völgyében más éghajlati viszonyok uralkodtak az i.e. IV-
II. évezredben. A pecsételők között találkozhatunk ún. proto-Síva ábrázolással, aki a
későbbi időszakban kiemelt jelentőségű istenséggé válik. A nyelvük valószínűleg
valamilyen proto-dravida nyelv lehetett.
Harappa fénykora valószínűleg i.e. 2300-1750 körül volt, míg Mohendzsódáróé i.e. 2154-
1864 között lehetett.
Az akkor meghatározó istenek jelentős részével a későbbi időszakban csak mint
jelentéktelen istenekkel találkozunk (pl: Agni=tűz istene, Indra=hadak istene,
Varuna=vizek ura).
Sajátos vallásrendszer: termékenységszimbólum az anya és a teremtés és az élet
körforgása megjelenik a kultuszokban. Kialakult lassan a férfi teremtőerő kultusza,
amelynek következtében megjelent a népi és a theologizált vallásnak a kettőssége.
Az Indus-völgyi civilizáció hanyatlása az i.e. II. évezredben következett be. A hanyatlás
legfontosabb okaként korábban az i.e. 1500 körül bekövetkezett árja népek betörését
tartották, akik északi irányból érkeztek a térségbe és az indoiráni nyelvcsaládba tartozó
nyelvet beszéltek. A tudomány mai állása szerint azonban az árják (jelentése nemes,
előkelő) már letelepedtek a térségben, amikor a hanyatlás elkezdődött. Valószínűsíthetőbb
más okok: az éghajlat drasztikus megváltozása, a talaj szikesedése, illetve az Indus folyó
egyre pusztítóbb árvízei.
Az árja betörést követően a korábban proto-dravida nyelvet beszélők egy része megindul
Dél-India felé, és benépesíti a térséget. Dél-Indiában (Tamil Nadu) ma is dravida nyelvet
beszélnek, és megfigyelhető egyfajta kulturális szembenállás az északi területekkel. Dél-
Indiában sokkal jelentősebb a Síva-kultusz, mint Észak-Indiában.
3. A védikus korszak (i.e. 15. századtól az i.e. 8. századig)
Ebben a korszakban a civilizáció központja eltolódik az Indus-völgye felöl a Gangesz-
völgyébe, amely mind a mai napig meghatározó. Ma tudományos vita folyik arról, hogy
folytonos-e vagy sem az indiai történelem.
Az ősárják által magukkal hozott istenvilág és a szent könyveket, rituálékat jelenti.
Megváltozik az istenek szerepe, például Indra szerepe eltűnik. Az árják elfogadták
részben az istenvilágot, valamint a lélekvándorlás korábban kialakult rendszerét.

A hódítók nomádokból letelepedettekké váltak, de törzsszövetségeik felbomlottak, s
a meglevő struktúrába integrálódtak. Az árják megtartották nyelvüket, de az ősárja
nyelv átalakult.
A hinduizmus egyik alapja ma is védák ismerete és elfogadása. A Véda szó tudást
jelent. Egy egyetemes törvény, amely az egész világot kormányozza. Szóban
hagyományozódott át. A 18-19. században jöttek rá a nyelvrokonságra – a Rigvéda
és az Aveszta közös isteneket tartalmaz.
A Véda szó szerint „ hallomás útján megismert” tudást jelent. A risik (bölcsek)
isteni kinyilatkoztatás útján jutottak hozzá. A muszlim hódítás idején került sor a
lejegyzésükre.
A Védákhoz sorolható még a bráhmanák (magyarázószövegek) és áranjakák (erdei
értekezések) és az upanisadok (titkos tanítások). A Védákkal kapcsolatos tudást csak
a 19. században ismerték meg az európaiak. A védák tudását a papság, a bráhmanák
közvetítették a hétköznapi ember felé.
Négyfajta véda létezik:
1. Rigvéda: himnuszgyűjtemény, mintegy 33 istennek szólnak; legjelentősebb a négy
közül;
2. Jadzsurvéda: az áldozati rítusok elvégzésének módja
3. Atharvéda – varázsigéket tartalmaz
4. Számavéda – himnuszok éneklési rítusa (milyen dallamban, milyen formában kell
őket énekelni)
Ebben a korszakban kezdődik el az indiai társadalom tagozódása. Nagy szerepet játszott
ebben az áldozatok bemutatásának fontossága, amely kezdetben még az emberáldozatokat
is magában foglalta. Leggyakrabban azonban állatokat (kecske, ló, szarvasmarha)
áldoznak. Az áldozatok bemutatása igen bonyolult szertartás volt, ugyanis pontosan
ismerni kellett a védákat, amely egy privilegizált papság kialakulásához vezetett el.
i.e. 1300-tól 900-ig létrejön az ún. varna-rendszer (jelentése szín). Négy varna létezik:
1. Brahmana varna: papság áll a hierarchia csúcsán, ismerik a védákat, szertartások
lebonyolítói, A későbbi századok során ide kerül az egész értelmiség. Ismerték a
védikus szankszrit nyelvet (ezen a nyelven íródtak a védák). Ez a privilégium oda
vezetett, hogy politikai hatalommal is rendelkeztek. Hihetetlenül gazdagokká válnak.
2. Ksatrija varna: katonák és uralkodók; feladatuk az ország védelme ill. irányítás
3. Vaisja: kereskedők, földművesek, kézművesek – akik az anyagi javak előállításával
foglalkoznak
4. Sudra – legalacsonyabb csoport. Előző hármat kellett kiszolgálni. Vagyontalan
szolgaként funkcionáltak.
Első háromba tartozókat kétszer születetteknek hívjuk (dvidzsák) – mert átestek egy
beavatási szertartáson, ami által újjászületnek.
Minden egyes varnának megvannak a kötelességei, amit meg kell tennie az odatartozó
egyéneknek. Minden varnához tartozik egy dharma és egy kharma (lásd késöbb!)
Varnarendszer ekkor még nem merevedett meg – újjászületéssel feljebb lehet kerülni.
Egymás közötti házasságot is engedélyezték. Ételt is elfogadhattak a másik varnába
tartozóktól (ez később már nem jellemző)
Létrejön a négy életszakasz fogalma
I.
Tanítvány korszaka: hat-hétévesen elkerül egy tanítóhoz, aki megtanítja a
különböző rítusokra, a védák ismeretére és általában az erényes életre – varnánként
eltérő időszakig tart – brahmanáknak tart a legtovább. A tanítvány korszakot egy

bizonyos beavatási szertartás zárja le, amitől kezdve jogosult a szent fonal/zsinor
viseletére a tanítvány
II.
házigazda korszak: családalapítás, anyagi javak szerzésére vonatkozik
III.
erdőlakó szakasz: felnőnek a gyerekek, elérkezik az időskor előtti állapotba a
hívő, ekkor mindenféle vallásos cselekedetnek, zarándoklatoknak, érzéki
örömöknek szenteli életét.
IV.
Lemondás időszaka: Az anyagi javaktól és egyéb vágyakról való lemondás, amely
végén az újjászületéshez vezet
4. Brahmanizmus vagy epikus korszak (i.e. 6. századtól)
Onnan kapta a korszak a nevét, hogy erre az időszakra válik meghatározóvá a „papság”
hatalma. Az áldozatok bemutatása révén jelentős politikai hatalomra és gazdagságra
tesznek szert. Az általuk bemutatott áldozat kezdett öncélúvá válni. Kezdett kialakulni a
társadalmi ellentét. Hatalmas jutalmat kaptak az áldozatokért a brahmanok. Elkezdett az
állatállomány fogyni (több száz állatot is áldoztak néha – öncélúan) -> változásokat idézett
elő.
Epikus korszak pedig azért, mert ebben az időszakban születnek meg a híres nagy indiai
eposzok, a Mahábhárata (Pándavák és Kauravák testvérháborúja) és a Rámájana
(Ráma király) története. Ezen eposzok nyelve az ún. epikus szanszkrit. A két eposzt ma
már megfilmesítve is élvezheti az indiai lakosság, amely a hindu nemzeti tudat részét
képezi. A Mahábhárata egyik fejezete a Bhagavad-Gíta (a Magasztos szózata vagy
éneke), amelyben Krisna kifejti Ardzsunának (híres hadvezér) a hinduizmus alaptételeit.
Az egyik törzs vezetője erkölcsi dilemmával küzd – vállalja-e a háború indítását vagy sem,
ugyanis az ellenfél rokona volt. Ebben a részben Krisna intéz szózatot a hadvezérhez és
feloldja az erkölcsi dilemmát. „Akinek szívét bölcsesség tölti el, az nem gyászol sem élőt,
sem halottat … a lélek törhetetlen és elpusztíthatatlan… A bölcs úszik az életben, de belé
nem merül… A test elmúlik, de a lélekhez fegyver nem érhet…A lélek oszthatatlan, ősi,
hozzáférhetetlen…Semmi sem illik annyira a született harcoshoz, mint a derék csata… ha
kitérsz a harc elől, holott rendelt kötelességed ez, bűnt követsz el…” /Baktay Ervin
fordítása/
A Magasztos szózata szent irat a hinduizmusban, és egyfajta isteni kinyilatkoztatásnak
tekinthető. Ennek ellenére azonban a hinduizmus nem kinyilatkoztatott vallás.
Ez a korszak az asszimiláció kora Északon (árja és nem árja népek között), Délen pedig
még mozgásban vannak a dravidák.
Az i.e. VI. század környékén társadalmi reformok kezdődnek el, amelyeknek központi
témája a brahmin-ellenesség. Ebben az időszakban születnek meg az ún. heterodox
vallási rendszerek (buddhizmus, dzsainizmus), amelyek elutasítják a hinduizmus
alaptételeit (amely értelemszerűen az ortodox vallási irányzat). Két fő heterodox vallás:
dzsainizmus és buddhizmus.
Dzsáinizmus – alapítója Dzsinna (Győztes). Egyik alaptétel az ahimsza (nem-ártás) elve;
semmilyen élőlénynek nem árthattak (se növény, se állat) – gyakran halálra koplalták
magukat – aszkéta életmód. Fatalizmus: minden eleve el van rendelve (a tetteink nem
számítanak). Öt fontos fogadalmat tettek: Ahimsza (nem-ártás); igazmondás; tilos lopni;
szüzességi fogadalom; szerzésről (vagyon javakról) való lemondás. Indiában ma a
lakosság kb. 0.5% követi. Főleg a kereskedők és pénzügyi szakemberek körében volt
népszerű.
Buddhizmus – Buddha; fiatalkorában gazdag ember udvarában nő fel, kikerül az utcára –
megismeri a főbb problémákat – aszkézist – 49. napon megvilágosodik (Buddha lesz) –
arany középutat kell követni (se nem aszkéta se nem tékozló életmód). Négy nemes

igazság: 1. minden létezés szenvedés; 2. a szenvedés oka az önző vágy; 3. vágy v. szomj
kiölésének igazsága; 4. azok az utak, ahogy kiölheti ezeket a vágyakat az ember magából -
arany középút (nemes nyolcágú ösvény);
Kezdetben a buddhizmus a legerősebb – bizonyos ideig átveszi a vezető szerepet Indiában;
majd kiszorul India területéről – Indián kívül követik. Ma kb. a lakosság 1-2 % buddhista
Indiában. Kiszorulás oka – nem tudta a vallás szerepét betölteni, mert elvont filozófiai
rendszer volt (inkább, mint vallás)
A társadalmi változások hatására a brahmanizmus átalakul, mindenféle népi hatásokat
magába olvaszt és kialakul a hinduizmus
A hinduizmus jellemzői
ma a lakosság 82-83% hindu hívő, amely több mint 800 millió főt jelent. Indián kívül kis
számban élnek, főleg Bangladesben, Nepálban és a XX. század óta Nyugat-Európában és
az Egyesült-Államokban is.
Nem kinyilatkoztatott vallás – szemben a kereszténységgel vagy az iszlámmal, hanem
egy hosszabb fejlődési folyamat eredménye.
Hindunak csak születni lehet, áttérni nem. A hinduizmus nem térítő vallás.
A hinduizmus területhez kötött vallási rendszer. Minden egy utcasaroknak, falunak
vallási tartalma, kötődése van
Nincs egyháza, illetve egyházfője
Sok-istenhívő – politheista vallás
Henotheizmus: csak a hinduizmusra jellemző; minden egyes hindu saját magának
választja ki azt az istent, akit követni fog; minden egyes család egy külön istenvilággal
rendelkezik; több, mint 3 millió isten van Indiában
Népi kultuszok is igen jelentősek a hinduizmusban – nem csak az isteneket, hanem szent
helyeket, fákat és állatokat is tisztelnek (lásd tehén)
Szent iratok: védák, a két nagy eposz, valamint a Bhagavad-Gíta
kharma – dharma tan: Dharma: a jogok és kötelezettésgek összessége; Kharma: a
tetteim, cselekedeteim összessége. Minden egy varnahoz meghatározott kharma tartozik.
Ha ez összetalálkozik a dharmával, akkor lehetőség van egy magasabb varnában való
újjászületésre.
A varna-rendszer és dzsáti-rendszer elfogadása
A négy életszakasz elméletének elfogadása
A hinduizmus szanátana dharma - örök vallás
lélekvándorlás vagy szamszára elve (újjászületések sorozata) – hindu hívőknek az a célja,
hogy végleg kikerüljön ebből a körforgásból (moksa) – ehhez különböző utak vezetnek
(pl. egyik eszköze a jóga – vallási tartalmat jelentő koncentrációs technikának
minősítendő);
Három nagy isten (Trimurti – háromalakú v. háromarcu)
1. Brahma – teremtő isten (mindent átfog, mindet áthat) világ teremtési folyamataiban
játszik szerepet; kevesen követik
2. Visnu: fenntartó isten; az ő követői a vaisnavák irányzata (elfogadják az összes istent,
de leginkább őt emelik ki) Nagyon sok megjelenési formája van (ilyen például Krisna
v. Ráma v. Buddha személye sokak szerint)
3. Síva: pusztítva megújító, (saivizmus – Sívát állítja a központba) ő felelős a lélek
körforgásáért; Dél-Indiában kiemelkedő; táncoló Síva alakja meghatározó

V. Maurja - dinasztia (i.e. 4. századtól - i.e. 2. századig)
Indiai szubkontinens politikai egysége ekkor jött létre legelőször. Közigazgatásilag
szervezett – centralizált állam.
Asóka császár (ő a legjelentősebb az összes ekkor élt uralkodó közül) – ie. 268-231-ig élt.
Külső hódításokat is folytatott, azért hogy India egységét létrehozza. Vallási szempontból
ő a legtoleránsabb. Egyik hadjárata után áttér a buddhizmusra és megteszi államvallássá.
Állatáldozatok öncélú voltát megtiltotta (ami az állatállományt elapasztotta…). Az ő
uralkodása alatt ül össze a harmadik buddhista zsinat és döntenek arról, hogy
misszionárius, térítő tevékenységbe fognak kezdeni. Az Asókát követő császárok nem
feltétlen voltak ilyen toleránsak – összeomlik a birodalom. Mindenféle gazdasági okok és
egyéb okok folytán ez a dinasztia sem tudott egybe maradni – 2. században megszűnik az
egység.
Különböző külső betörések jellemzik az időszakot. Például Nagy Sándor i.e. 327-ben
érkezik a térségbe, de megáll India határánál.
VI. Klasszikus korszak vagy Gupta-korszak (i.sz. 4-5. század)
Egyértelművé válik a hinduizmus győzelme a buddhizmus felett. Ekkora a hinduizmus
már kialakult a mai formájában és innentől kezdve India államvallásaként funkcionál.
Legfontosabb társadalmi változás az ún. kasztrendszer kialakulása (portugál eredetű szó;
Indiában a kasztokat dzsátinak nevezik, amely születést jelent. A dzsátik a
varnarendszeren belül jönnek létre, és az egyén születésétől fogva kerül bele. Az egyes
dzsátik foglalkozási ágankét különülnek el, így több ezer dzsáti létezik. Ezáltal
megmerevedik az indiai társadalom. Szigorú szabályok kötötték az egyes kasztok közötti
kapcsolatot – nem lehet házasodni, ételt elfogadni stb.
Az 5. század környékén hun törzsek törnek be az újonnan egységesült birodalomba (északi
irányból), illetve gazdasági hanyatlás révén az egységes birodalom felbomlik, és kis
fejedelemségekre bomlik (állandóan háborúban állnak).
VI. Delhi Szultanátus korszaka (1193–tól a XVI. századig)
A VII. században elkezdődő iszlám hódítások elérik India területét. Az indiai
szubkontinensen az iszlám vallást leginkább a szufita irányzathoz tartozók népszerűsítik,
ugyanis rokon vonásokat is mutat a hinduizmussal. A szufizmus az iszlám misztikus
irányzata.
Csak India északi részét tudta meghódítani és egységbe foglalni. D-Indiát ezek a
hódítások nem érintették.
Az afganisztáni székhelyű Gaznavida-dinasztia nevéhez fűződik Észak-India
meghódítása. 1193-ban elfoglalják Delhit, majd 1203-ra egész Észak-Indiát elfoglalják

VIII. Mogul Birodalom időszaka (1526-1757)
A mogul szó vitézt jelent. Muzulmánok voltak és sikerült egységbe szervezniük teljes
egészében Indiát. Sikerült egy sajátos iszlámot létrehozni – indiai iszlám.
Mai India lakosságának az iszlám vallás 10-11%-át teszi ki (több, mint 100millió
muzulmán) Egyetlen olyan arab-ország nincs a Földön, amelynek lakosságának száma
meghaladja ezt a számot!
Erőteljes perzsa hatás érvényesült a Birodalomban.
Mogul birodalomra a mai Indiában a hinduk nagyon negatívan tekintenek vissza –
muzulmánok uralkodtak a többség (hinduk) felett, annak ellenére, hogy egy vallásilag
toleráns államot sikerült létrehozni.
Legnagyobb uralkodók: Akbar (1556-1605) – ez volt a csúcspontja ennek a
birodalomnak; legtoleránsabb uralkodó. Építészetileg is kiemelkedő (Fatehpur Szikri), új
központot akart berendezni, de el kellett hagynia, mert nem volt ott elegendő víz. Akbar
nevéhez egy közigazgatási rendszer is köthető (közigazgatásilag is létrehozta India
egységét); adóbérlő – adószedő rendszer.
Aurangzeb (1658-1707): Ekkor érte el legnagyobb területi kiterjedését a Mogul
Birodalom. Ő nevéhez köthető a vallási fanatizmus minden formája – hindu templomok
ezreit bontatta le és helyükre mecseteket építetett (ez az amire a hindu nacionalisták
visszaemlékeznek napjainkban - lásd Ajodhja-i válság a 90-es években-
mecsetrombolások napjainkban). Hatalmi vákuum alakul ki, és fanatizmusával nem tudja
megtartani India egységét. Érkező európaiak könnyűszerrel töltik be a vákuumot egészen a
XX. századig.

IX. A gyarmatosítás korszaka (1757-1947)
Már az 1. században érkeznek misszionárius céllal India területére európai keresztények.
A nagy fordulópontot azonban a földrajzi felfedezések jelentették. 1498-ban Vasco de
Gamma eléri India területét (körülhajózza Afrikát) – ekkor kezdődik el India
gyarmatosítása. Létrejönnek a jelentősebb európai hatalmak Kelet-Indiai Társaságai,
amelyek közül az angol a legjelentősebb, amely 1600-ban jött létre. Az angol mellett a
portugáloknak, spanyoloknak, hollandoknak, franciáknak voltak ilyen társaságai.
Gyarmati versengés bontakozik ki az indiai nyersanyagok birtoklása szempontjáért. Az
angol-francia versengésből az angolok kerülnek ki győztesen, és 1757-ben Bengália
elfoglalásával megkezdődik India gyarmati alávetése.
A Kelet-Indiai Társaság (KIT) monopóliummal rendelkezett India területén. Feladata
elsősorban a kereskedelem volt. Kezdetben még olcsó kézműipari termékek is áramlottak
Anglia területére, de az ipari forradalom után ezt megtiltották. A beáramló nyersanyagok,
kincsek révén Nagy-Britanniában kibontakozott az ipari forradalom. Gazdaságilag ezt
követően India az olcsó angol áruk felvevő piacává válik. A KIT "állam az államban",
ugyanis feladata az adószedéstől kezdve mindenféle kormányzati funkció ellátása volt
(háború indítás monopóliuma, pénzversé)
Angolok alapítják a legjelentősebb városokat Madrasz, Kalkutta, Bombay
1857-ben kezdődik el az indiai nacionalizmus kibontakozása a szipoj lázadással. Az
indiai hadsereg fellázad az angolok ellen (olyan töltényeket kaptak, amit állati zsiradékkal
kentek be, ezt pedig szájjal kellett feltépni, amellyel a vallási előírásokat megszegték).
Szűk réteg felkelése volt – csak néhány évtized folytán terjedt ki az egész népességre.


1858-ban Viktória királynő feloszlatja a KIT-ot és közvetlen angol irányítás alá kerül
India. 1877-ben pedig Viktória királynő India császárnőjévé koronáztatja magát –
jogilag is a részévé válik India a brit gyarmatbirodalomnak.
Az angol gyarmati közigazgatás épített a helyi, művelt indiai értelmiségre, akik döntő
mértékben hinduk voltak. Megszületik az indiai elit, amely Londonban szerzi műveltségét,
nyugati életvitel szerint él. Az elit megismerkedik a kor meghatározó eszméjével a
nacionalizmussal is. Az indiai muzulmánok kiszorultak a közigazgatásból. Ez az egyik
kiváltó oka a mai hindu-muzulmán ellentéteknek.
1885-ben az angolok engedményt tettek az indiai elitnek, és létrehozták az Indiai Nemzeti
Kongresszust (INK), amely ma az egyik legjelentősebb párt Indiában. Az INK élére a
Londonban ügyvédként végzett, majd Dél-Afrikában élő Mohandasz Karamcsand
Gandhi (Mahatma Gandhi) állt, aki 1869-től 1947-ig élt.
Mahatma Gandhi vezetése alatt az indiai társadalom széles rétegeit eléri az indiai nemzeti
tudat kialakulása (például ígéretet tesz az érinthetetleneknek, hogy megszűnteti
diszkriminációjukat és isten gyermekeinek nevezi el őket). A gandhizmus fő összetevői a
következők:
1. ahimszá: erőszakmentesség elve,
2. szatjagraha és szvádesi mozgalom: angol áruk bojkottja, ellenállás a gyarmati
rendszerrel szemben,
3. szvaradzs: függetlenség kivívása,
4. egység a sokféleségben: India maradjon egységes. Vallási tolerancia a
muzulmánoknak. Elutasítja a Muzulmán Liga követelését, hogy Indiát vallásközösségi
alapon osszák meg.
Tévesen fordítják a gandhizmust passzív rezisztenciának. A valóságban sajnos az
erőszakmentesség elvei nem érvényesültek, ugyanis India függetlensége csak véres,
fegyveres összecsapások árán valósulhatott meg, amelynek során maga Gandhi is életét
veszti.
Az angolok támogatták a muzulmánok függetlenségi törekvéseit (oszd meg és uralkodj
elve). 1906-ban létrejött a Muzulmán Liga nevű szervezet, amely elvezet Pakisztán állam
létrejöttéhez. Vezetője Mohamed Ali Dzsinnah, aki azt a célt tűzte ki, hogy létre kell
hozni az indiai muszlim nemzet számára egy külön államot.
A két világháború alatt az indiaiak szolidárisan harcoltak az angolok oldalán. A második
világháború
végén
véres
hindu-muzulmán
ellentétekre,
illetve
angol-indiai
összecsapásokra kerül sor. 1947-ben Mountbatten alkirály bejelenti India függetlenségét.

X. A független India (1947-től napjainkig)
Mountbatten – terv: Létre kell hozni két független államot: Indiát és Pakisztánt.
Bizonyos fejedelemségeknél maga a fejedelem dönthetett arról, hogy hova akarnak
csatlakozni. Kasmír lakossága 80-90%-ban muzulmán volt, de az élén egy hindu
fejedelem állt. 1947. augusztus 15-én létrejön India és megalakul Pakisztán is. A hindu
fejedelem úgy dönt, hogy Indiához kíván csatlakozni – ekkor pakisztáni csapatok betörnek
Kasmír területére (1947 októberében) és fegyverrel akarják elfoglalni (hiszen többségében
muzulmán lakosú)
első indo-pakisztáni háború (1947-1949) tehát Kasmír kérdése miatt tört ki. A háborút
az ENSZ BT 1949. január 1-jei tűzszünete zárja le. Ekkor Kasmír egy része (1/3a)
Pakisztánhoz, 2/3-a pedig Indiához került. A BT határozatban követelte egy népszavazás
kiírását, amelyet mind a mai napig nem tartottak meg.
A független India első miniszterelnöke 1964-ig Dzsawaharlar Néhrú lett, aki folytatta
Gandhi örökségét. India a hidegborúban el nem kötelezett ország lett. 1961-ben Nasszer,
egyiptomi elnökkel és a jugoszláv Titoval létrehozzák az el nem kötelezettek mozgalmát.
India 1954-ben a Pancsa Silában (öt elv) rendezi viszonyát Kínával. Kína azonban 1959-
ben rátámad Indiára és az indiai-kínai háború 1962-ben kínai győzelemmel zárul. Néhrú
halálát követően kitört 1965-ben a második indo-pakisztáni háború Kasmír ügyében,
amelyet 1966-ban a taskenti egyezménnyel zártak le. A harmadik háborúra 1970-71-ben
került sor, amikor India támogatta a bengáli nemzeti mozgalmat és Banglades elszakadását
Pakisztántól. 1970-ben India barátsági egyezményt köt a Szovjetunióval. India az 1970-es
években nukleáris kísérleteket valósít meg, amelyet 1998-ban folytat.
A belpolitikában India demokratikus politikai berendezkedést valósított meg. Gazdaságára
az államkapitalista fejlődés jellemző. 1950-ben liberális alkotmányt fogadtak el. Az 1970-
es években Indira Gandhi a mezőgazdaság reformját, a zöld forradalmat hirdette meg.
Ebben az időszakban problémává vált a szikh szeparatizmus, amely Indira Gandhi életébe
került. Fiát Radzsiv Gandhit a tamil szeparatisták ölték meg.
Pakisztán 1955-ben csatlakozik az amerikai érdekeltségű Bagdadi Paktumhoz, amely a
kommunizmus feltartóztatása végett jött létre. Az 1960-as években jelentős politikai
kapcsolatra lépett Kínával, amely megrontotta a viszonyát az USA-val. Az 1970-es
években a kínai-amerikai közeledés és a SZU afganisztáni intervenciója miatt Pakisztán
ismét az Egyesült Államok frontállamává válik. Az 1970-es évek belpolitikai életére az
erőteljes iszlamizálás volt a jellemző. 1998-ban nukleáris kísérleteket hajt végre.