ouzo Creative Commons License 2007.12.10 0 0 821
A végvári vitézek témához is ollóztam egy kicsit:

"Érdekes vége lett annak a viadalnak, amelyet 1554-ben vívtak a pankotai mezőn. A temesi és lippai törökök közül negyvenen ugyanannyi gyulai és váradi vitézt bajra hívtak, s azok a kihívást elfogadták. Mindkét fél szép számú kísérettel jelent meg, lehettek vagy kétezren. A túszok kicserélése és az igazlátók megválasztása után soros viadalban állapodtak meg, és abban, hogy majd esetenként döntik el annak módját. Elsőnek Mehemet aga állott ki, vele Székely Balázs vette fel a kopjával halálig szóló viadalt. Mindkettő próbált vitéz volt, nem győzték egymást. Hosszasan küzdöttek, s Mehemet még sértetlen volt, de Székely már három sebből vérzett. Szívósabb lévén azonban a töröknél, végtére sikerült neki kivetni azt a nyeregből. Ugrott utána, hogy szokás szerint fejét vegye, már emelte a kardját, amikor a törökök sorából kiugrott egy vitéz, Rechep aga, Mehemet testvére, odarohant és ráborulva kért Székelytől kegyelmet a legyőzöttnek. Az igazlátók azonnal elhurcolták Rechepet, és alaposan elnaslakolták a beavatkozásért. Székelyt azonban meggondolkoztatta a szégyent is vállaló testvéri szeretet, s csak megadta a kért kegyelmet. Az eset azonban annyira elvette a törökök kedvét, hogy a hátralévő harminckilenc vitéz közül egy sem volt hajlandó kiállni, és a magyarok gúnyos kiabálása közben hazavonultak."