A V44 gyengéje pont az volt, ami az elõnye lett volna: a folyamatos frekvenciaszabályozás, aminek eredményképp egyszerû kalickás motorokat lehetett használni.

A V55-nél a periódusváltó egy, a fázisváltóval közös tengelyen lévõ szinkron gép volt, és a sebességfokozatok közti átmenetet a hajtómotorok csúszógyûrûire kapcsolódó folyadékellenállás biztosította, így nem volt szinkronizálási probléma. Fázishatáron való áthaladáskor lekapcsolták a terheléseket a fázisváltóról, PTK ki, aztán fázishatár után PTK be, és a csillapító rudazat szépen behúzta szinkronba a gépcsoportot és máris vissza lehetett kapcsolni a terhelést.

A V44 egy korának mûszaki lehetõségeit messze meghaladó konstrukció volt, nagy kérdés, hogy Ratkovszky mit tudott volna még kihozni belõle.