1942. május 17.

............

"Hogy is kezdjem...A szobám falán három "családi kép" van, három fénymásolat. Barabás egyik meglehetősen ismeretlen Arany-festményének másolata, ugyanerről a festményről külön a fej, és Simó Ferenc egy nemrégiben fölfedezett festményének másolata az öreg Kazinczyról. A Kazinczy-képről csaknem mindegyik "nem bennfentes" látogatóm, de az Aranyról is sokan (nem közismert, népivé stilizált arc) megkérdezik: "a nagybátyád?" vagy " a rokonod?" Igen,-  felelem ilyenkor, Arany és Kazinczy. S valóban nagy- vagy dédnagybátyáim ők. S rokonom a hitétváltó Balassa, az evangélikus Berzsenyi és Petőfi, a katolikus Vörösmarty vagy Babits, avagy a zsidó Szép Ernő, vagy Füst Milán, hogy közelebb jöjjek. S az ősök? A Berzsenyi szemével látott Horatius éppúgy, mint a zsidó Salamon, a zsoltáros Dávid király, Ésaiás, vagy Jézus, Máté vagy János, stb. rengeteg rokonom van. De semmiesetre sem csak Salamon, Dávid, Ésaiás, Szép Ernő vagy Füst!

[.....]

Zsidóságomat sohasem tagadtam meg, "zsidó felekezetű " vagyok ma is [...], de nem érzem zsidónak magam, vallásra nem neveltek, nem szükségletem, nem gyakorlom, a fajt, a vérrögöt, a talajgyökért, az idegekben remegő ősi bánatot baromságnak tartom.[...]

A zsidóságom életproblémám, mert azzá tették az életkörülmények, a törvények, a világ. Kényszerből probléma. Különben magyar költő vagyok, rokonaimat felsoroltam s nem érdekel (csak gyakorlatilag, "életileg"), hogy mi a véleménye erről a mindenkori miniszterelnöknek [...]

Ezek kitagadhatnak, befogadhatnak, az én "nemzetem" nem kiabál le a könyvespolcról, hogy mars büdös zsidó, hazám tájai kinyílnak előttem, a bokor nem tép rajtam külön nagyobbat mint máson, a fa nem ágaskodik lábujjhegyre, hogy ne érjem el a gyümölcsét. Ha ilyesmit tapasztalnék, - megölném magam, mert másként, mint élek, élni nem tudok, s mást hinni és másképp gondolkodni sem."

Radnóti Miklós: Napló