folytatás:

Hogy vajon e helyett megállapíthatjuk-e benne a „népegyházi” jelleget, annak eldöntéséhez meg kell világítanunk még egy további dolgot. Az, hogy az egyház élete eggyé vált az általános népélettel, nem kell, hogy okvetlenül valamely nép egészére vonatkozzék. Vonatkozhat valamely nép kisebb-nagyobb részére is. Lehet, hogy valamely egyház élete eggyé vált egyes vidékek, vagy egy-egy község vagy város népének általános életével. Ez azt jelenti, hogy aki igazán „odavalósinak” született, az már eleve az illető egyház tagjának is számítható. Sőt az is meglehet, hogy nem ilyen földrajzi módon határolódik el az a néprész, amely valamely egyház körével egybeesik, hanem másképpen, pl. a leszármazás útján. Ősi települési helyeitől már elszakadva és aztán szétszóródva más népelemek közé, egy bizonyos néprész, mégis mint olyan, átörökítheti a maga egyházi közösségét nemzedékről-nemzedékre. Beszélhetünk tehát „részleges népegyházról” is, és azonnal láthatjuk: ez az elnevezés illik rá a mi egyházunkra is.
Az ily módon szétválasztott jogi, teológiai és szociológiai egyházfogalmak természetesen sokszor össze is kapcsolódhatnak egymással, annyira, hogy a nekik megfelelő valóság egy és ugyanaz. Az állam az olyan egyházakkal lép intézményes kapcsolatba, amelyek egész népét, vagy legalábbis annak jelentős részét, mint népelemet, ölelik fel. Így rendszerint a „népegyházak” szoktak „államegyházi” vagy „közjogi egyházi” jogviszonylatokban élni, míg a „szektaegyház” rendszerint ilyenektől mentes „szabadegyház”. De hogy elvileg azért ez két különböző osztályozás, és a „népegyház” is lehet „szabadegyház”, valamint a „szektaegyház” is lehet „közjogi egyház”, azt nem egy – mindenesetre kivételszámba menő – gyakorlati példával is bizonyítani lehetne. Ugyanilyen összefüggés van a „népegyház-szektaegyház” alternatívája és az egyház „hitvalló” jellege között is. Általában szólva könnyebb kidomborodnia a „hitvalló” jellegnek a „szektaegyház” esetében, és könnyebb annak elhomályosulnia a „népegyház” esetében. De az a tény, hogy – ha kivételesen is – ismerünk hitvallás nélküli (vagy hitvallását elhanyagoló) „szektaegyházat” is, valamint erőteljesen „hitvalló” „népegyházat” is, - megint azt mutatja, hogy a jelzett összefüggés nem szükségképpeni.
A különböző szempontú osztályozásoknak a gyakorlati valóságban gyakran bekövetkező egybeesése mindenesetre lehetővé teszi, hogy gondolatainkban is sokszor összefolynak azok, s így sokan úgy beszélnek a „népegyházról”, mint aminek ellentéte a „szabadegyház”, vagy a „hitvalló egyház”. A továbbiak szempontjából fontos volt ennek a téves látásnak a tisztázása.
II. A mi kérdésünk mármost így alakul: csakugyan ártalmára válik-e egyházunknak (részleges) népegyházi jellege, vagyis az a körülmény, hogy magyar népünk (egy része) életébe úgy beleépült, hogy aki annak a népéletnek részese, az egyúttal egyházunkhoz is tartozik? Komplikálja ugyan ezt a kérdést az, hogy jogi dolgok is belejátszanak, mert hiszen – egyházunk egyúttal „közjogi egyház” is lévén – állami törvények is szabályozzák a kérdéses néprésznek egyházunkhoz való tartozását. De ezek a jogszabályok mégsem játszanak olyan nagy szerepet, amilyet sokszor tulajdonítanánk nekik. Amikor még nem voltak érvényben, akkor is – hosszú időkön át – ugyanaz volt egyházunk népegyházi helyzete. És ma is körülbelül ugyanaz volna ez a népegyházi helyzet e jogszabályok nélkül is. Ezért – anélkül, hogy ezzel jelentőségüket le akarnánk kicsinyelni – most mégis eltekinthetünk tőlük, mint a kérdés lényegét nem érintőktől.
Marad a kérdés lényege, élesebben formulázva: összeegyeztethető-e a népegyházi jelleg a Krisztus egyházának a természetével?
folyt. köv.