seth1 Creative Commons License 2007.11.30 0 0 74

Sziasztok!

 

Én 79-ben születtem, és a Zsolnay módszerrel tanultam (vidéken). Ráadásul az addigi két óvónénink képezte tovább magát, és lettek a tanítónénik (humános és reálos) is, és még a helyszín sem változott: maradtunk az óvodai csoportszobánkban, csak vettek bele padokat, táblát, stb. Első-második osztályban voltunk ott, és csupa szép emlékem van erről, hihetetlenül szépek, és úgy érzem így utólag, hogy fel sem tűnt szinte, hogy már nem óvodás, hanem iskolás vagyok. Emlékszem, mindig légzőgyakorlatokkal kezdődött az óra, és nagyon-nagyon szerettem tanulni, mert valahogy olyan játékos és könnyed volt az egész.

Mondjuk nem voltam buta gyerek (elnézést, nem úgy gondolom, csak annyi a lényeg, hogy nem kellett otthon a szüleimmel gyakorolni meg tanulni, hogy tudjam, amit tanítottak), így nálam nyilván ezért is vannak ilyen élmények. Ja, és csak harmadik osztálytól tanultunk idegen nyelvet (akkor még oroszt is az angol mellett, aztán felső tagozattól el lehetett dönteni, hogy ki akarja tovább tanulni az oroszt is).

 

Most viszont hitetlenkedve hallgatom a kolléganőmet, akinek második osztályos a kislánya, okos gyerek, és mégis minden nap délutántól este 8-ig tanulnak, és rengeteg házifeladatot kap a gyerek. És napközis.

Én suli után hazamentem, és játszottam. Mégis tudtam mindent...

 

Aztán a 83-as öcsém ÉKP-s lett (KVK, emberismeret, sakk, stb.) ugyanott, és nálunk már nem volt olyan fényes a dolog (mondjuk más tanítónői voltak, mondjuk ők is óvónéniből lettek azzá), és első osztálytól tanulták az angolt, harmadiktól pedig az olaszt is. Na mindegy, az ő esetében nem jött be a dolog, de nem is volt/az a tanulós fajta.