NEVEZETES NAPOK SOROZAT 9. :

Egy adósság visszamenőleg:

november 25. Katalin napja


Szent Katalin, aki hitéért mártírhalált halt, okos kislány volt, kinek látomásában Jézus megjelent, és őt eljegyezte. Ezért védőszentje mindazoknak a lányoknak, kik házasságra vágynak. Okossága miatt diákok, tudósok, egyetemek védőszentje is.
Katalin-naphoz férjjósló hiedelmek és praktikák kapcsolódtak. Ilyenkor is szoktak vízbe tenni gyümölcságat, s ha az karácsonyra kizöldül, a kíváncsiskodó lánynak közeli férjhezmenetelt jósolt (lásd még Luca-nap). Az ágat ez esetben katalinágnak nevezik.
A jóslások fő ideje a lányok számára: András-nap. A legények azonban ezen a napon tudakozódhattak jövendőbelijük iránt. Például úgy, hogy lopott leányinget tettek a párnájuk alá, abban reménykedve, hogy megálmodják a feleségüket. Sárosfán, Csantavéren a fiúk Katalinkor böjtöltek, hogy álmukban meglássák a jövendőbelijüket.
Katalin női dologtiltó nap. A Szerémségben ilyenkor nem sütöttek kenyeret. Nem szabad szántani, kocsiba befogni. Leálltak a malmok is.
A Katalin-napi időjárásjóslás közismert:
„Ha Katalin kopog, akkor karácsony locsog, viszont, ha Katalin locsog, akkor a karácsony kopog.”
Katalin napjával befejeződtek az őszi bálok, lakodalmak.



És a holnapi naphoz köthető szokások, hagyományok:


november 30. András napja


A legjelentősebb házasságjósló, varázsló nap. Többnyire a lányoknak magányosan, titokban kellett ezeket a praktikákat elvégezniük. Próbáltak álomból jósolni. A párna alá férfiruhaneműt rejtettek, és egész nap böjtöltek. A jövendőbeli megálmodására utal a hajdúszoboszlói mondás:
Aki böjtöl András napján,
Vőlegényt lát iccakáján.
A párna alá tett nadrággal előzetesen is végezhettek hatékonyságot fokozó mágikus eljárást, például a Bódva vidékén a leány kendermagot vetett a favágítóba, nadrággal boronálta el, s úgy tette a feje alá. A csallóközi Medvén egész nap böjtöltek a lányok, a fejük alá éjszakára férfiruhadarabot tettek, hogy álmukban megtudják, ki lesz a férjük. Lefekvéskor mondták
Ágyláb, léplek
Szent András kérlek,
mondd meg, hogy ki lesz férjem!
Ereszrázással is próbáltak jósolni. A zsúpfedeles házak ereszét megrázták, s a kötényükbe hulló magból jósoltak:
„Ha a lány kötényébe búzamag hull, jómódú legény veszi feleségül, ha rozsmag, akkor szegény legény lesz a férje, ha pondró hull bele a zsúpszalmából, még a következő évben teherbe esik”
A hallgatódzásból jóslásnak legismertebb formája volt az ól rugdosása, mely nemcsak András-napkor szokásos praktika. Úgy vélték, ahányat röffen a disznó, annyi év múlva mennek férjhez. A Zempléni-hegység falvaiban azt is figyelték, hogy anyadisznó röffen-e először, mert az özvegyet jelzett, a malac pedig legényt.
Szemétre, trágyadombra állva figyelték, honnan hallják a kutyaugatást, úgy gondolták, hogy abból az irányból jön majd a jövedőbelijük.
A Bódva vidékén András-napkor szokás volt a fonóból kisurranni, és kendermaggal hajigálni az ablakokat, várva, hogy a bennlevők mit mondanak. Azt várták: „Csengős lovon vigyenek”, de sokszor a házbeliek tréfából ilyeneket mondtak:
„Vess fattyút!”, „Vénülj meg!”, „Vessz vénlánynak!”
A közös jóslások többnyire a fonóban történtek – ólomöntéssel, gombócfőzéssel. A gombócba egy-egy férfinevet rejtettek, amelyik elsőnek jön fel a víz tetejére, az lesz az illető férjének a neve. Az ólomöntésnél az öntvény alakjából a jövendőbeli foglalkozására igyekeztek jósolni.
A moldvai és Gyimes-völgyi magyarok ezen a napon a farkasok ellen megfokhagymázták az ajtókat, hogy ne vigyék el a jószágot. E célból összekötötték az ollót, mert ha nyitva maradna, a farkasok elvinnék a juhokat.
András-napkor kezdődtek a disznóvágások, disznótorok, mert ekkor már eltartható a hús. Ezért nevezték disznóölőnek is.