"Nem tudja még mennyi egy perc, és mennyi egy vagy több nap - ha elhagyja valaki a háziak közül félórára a lakást, éppen úgy örül a hazatérőnek, ugyanolyan vad ugrálással, fénylő szemekkel, elcsukló, lelkendező csaholással, mint mikor órákra vagy napokra távozik el közülük valaki. Elég ha Teréz egy percre kimegy a szobából, s rögtön utána úgy üdvözli, mintha hosszú útról tért volna vissza. Csak "ösztöne" kalauzolja még a négy térfogat veszélyei és lehetőségei között - valamilyen kellemes zűrzavar még csak számára ez az időben történő, többtérfogatú világ, s tapasztalat és ismeret nem oszlatták még el a kellemes, kóválygó céltalanságot, amelyben él. Jól el van idő nélkül is: a háziak irigyen figyelik ezt a végtelen szabadságot, melyben feltevésekkel és előítéletekkel nem engedi zavartatni magát. Időtlenül él, s közönyösen a tér törvényei iránt.

......

Azok a sokkal finomabb műszerek, mleyekkel Csutora állandóan érzékeli, ellenőrzi és számon tartja a világot, már működni kezdtek, mikor az érkező valahol az utcasarkon kanyarodik még be. Ez a drót nélküli értesültség, mely érthetetlenebb és titokzatosabb hullámhosszon érkezik, mint amilyet ember a legbonyolultabb szerkezettel érzékelni tud, az a minden mikrofonnál hangérzékenyebb hártya, mely Csutora számára közvetíti az emberi eszközökkel észlelhetetlen zörejeket is, s végül az a nevezhetetlen árama és kísérő tünete a szerves életnek, melynek természetét éppen oly kevéssé ismerjük, mint akár a villamosságét, s melyet olcsó és kényelmes szóval "ösztön"-nek neveznek - mindez már régen tudósította Csutorát a hazatérő szándékáról, mikor az érkező talán még az utcasarkon áll és a szomszédokkal locsog.

.....

Itt kell lennie a közelben!... - jelzi egész lénye, izgatott füle, s magasba tartott bozontos farka figyelmeztető morzejeleket ad le. Soha nem téved. Már befordul a kapun, már lépdel fel a lépcsőkön!... - jelenti egyre lelkesebb morzejelekkel. Aztán vakkant egyet izgamában. Átrohan a másik szobába, megáll az úr előtt, csahol, térdére ugrik, visszaszáguld az ajtóhoz, két mellső lábával a kilincs felé kapkod, szügyét az ajtónak veti, gyorsan körberohan mgé a lakásban, hanggal, mozdulattal s minden beszédnél értelmesebb és félre nem érthető jelekkel hirdeti lelkendezve:
Itt van!....Hát nem érted?...Megjött! Milyen boldogság! Rögtön itt lesz!

......

Az érkező vállának ugrik, majd visszazuhan a padlóra, elcsúszik, bukfencet vet, s mintha el sem bírná a személyes érintkezés boldogságát, körfutamodást rendez a lakásban, minden szőnyeget felgöngyölít, tárgyakat felborít helyükről, mintha ki kellene szaladni magából a felgyűlt örömet. Aztán észbe kap, s az érkezőnek veti magát, hanggal, mozdulattal, tapintással ünnepli, majd átmenet nélkül lekushad. Lógó nyelvvel, zihálva bámulja a tüneményt, mely hazaérkezett a világ veszélyei közül; fénylő szemekkel, melyeknek pillantását nem lehet félremagyarázni.
Ilyen nagy dolog ha egy ember hazajön a zűrzavaros és veszélyes világból?
Szerinte igen."