De maradva az onoguroknál: valamikor 680 környékén a kazárok lerohanták Nagy-Bulgária birodalmát, az egykor volt uralkodó, Kuvrat öt fia pedig a csapás elől menekülve népével együtt szétvándorolt egymástól. Az egyik a Kárpát-medencébe került, behódolt az avaroknak, a bizánci forrásokban ennél többet nem tudnak róla, nyugaton viszont innentől kezdve elterjedt gyakorlat volt, hogy 'onogur' néven, ill. annak származékaival nevezzék az avarokat (is).

Más bizánci forrás szerint egy Kuber nevű vezér azidőtájt fellázadt az avar kagán ellen, és Thessaloniké környékére vezette a régebben avar földre hurcolt bizánci hadifoglyokat.

Harmadjára egy bulgáriai, madarai domborműbe vésett feliraton olvashatunk arról, hogy a "levágott orrú császárban nem bíztak a nagybátyámék Thessalonikében".. Az orr nélküli császár II. Justinianos volt, a dombormű állítója pedig Bizánc elszánt ellensége, Kuvrat harmadik fiának, Asparuchnak a sarja, Tervel kán, a dunai bolgárok birodalmának uralkodója. Négy nagybátyja közül csak egy juthatott el Thessalonikéig: az, aki az avarok földjéről érkezett oda, és aki azonos Kuberrel, a Kárpát-medencébe vándorolt onogurok vezetőjével.

Kuvrat sírját 1912-ben megtalálták Poltava mellett, Mala Perescsepino határában; a sírjában talált bizánci pénzek keltezése alapján valamivel 665 után halt meg.

Heribert Illignek és időkibővítő kóklereinek jórészt csak egy kérdésre kell választ adnia: ki volt az mindenre elszánt stréber, aki egyszerre két bizánci forrást is meghamisított, saját kezével véste a sziklafalba az ellenség uralkodójának mondatait, sziesztaként pedig elbattyogott a Dnyeper vidékére, hogy egy hullát elföldeljen pár hamis pénzérmével, nomeg egy szekérnyi aranytárggyal..