hfh022 Creative Commons License 2007.11.17 0 0 39
Tisztel fórumozók !

A tisztes üzleti magatartás egy  ékes példája.

 

A tegnapi napon örömmel láttuk az interneten, hogy az AAA Autó  pécsi telephelyén  van egy 2000 gyártási évű  Toyota Avensis.  Rögtön el is mentünk megnézni, s egy műhelybe is átnézettük, ahol ugyan kiderült  egy – két olyan hiba, amelyről nem tájékoztattak bennünket , de ennek ellenére úgy döntöttünk, hogy ez az autó kell nekünk. Azt mondták a telepen, hogy 10000 ft ellenében lefoglalhatjuk, s megállapodtunk abban, hogy másnap reggel megyünk érte és megnézik a becserélni kívánt autónkat, egy 2001 évi Daewoo Lanost / első tulajdonosok vagyunk, a szalonból hoztuk el /. A mai napon délelőtt 10 óra körül  megrökönyödve konstatáltuk, hogy az autó nincs a telepen , mivel éppen próbaúton van. Arra nem tudtak magyarázatot adni, hogy ez hogyan fordulhatott elő, hiszen lefoglaltuk, s az ezt jelző papír is benne volt. Annyit mondtak, hogy ez nem fordulhatott volna elő. 

 Azt tudni kell, hogy úgy mentünk oda, hogy a teljes vételár nálunk volt, arra az esetre, ha a mi autónkat nagyon alacsony áron akarják átvenni, akkor inkább kp-val fizetünk . Végre  nekiálltak az autónk átvizsgálásának, majd  később  újra  hárman megnézték az autót és megkérdezték, mennyit szeretnénk érte. Ezután kb.  másfél órát vártunk , mikor  megjelent az autót átvizsgáló fiatalember és közölte, hogy 650 ezret tudnak adni érte, mert ez, meg az nem teljesen jó és különben is Ő már több autót vett ennél a kereskedőnél és többször átverte és tuti, hogy a miénknél is van valami gond. Más kereskedőknél   800 - 850 ezret ígértek érte, csak gondoltuk egy helyen egyszerűbb elintézni  az egész ügyletet.

Mi mondtuk, hogy nekünk mindegy mennyiért számolják be , az a lényeg, hogy mi 750 ezret kp-ba ráfizetnénk  és úgy adják oda a Toyotát. /ez a beszélgetés a váróban történt a többi vevő előtt / A fiatalember azt mondta a főnökök döntenek. Megint  majdnem másfél órát vártunk, s újra megjelent az úr, s ugyanúgy a váróban előadta  hogy semmiképpen nem fog menni a dolog, mert még valaki van, aki megvenné az autót / ők vitték reggel próbára/ és Ők  teljes egészében hitelre akarják venni, s az a cégnek sokkal előnyösebb. Erre már nagyon felháborodtunk, hogy most három óra elteltével esetleg tárgyalni is lehetne valakivel, vagy hogyan is  megy ez az egész. Azt mondta, akkor esetleg szól a telepvezetőnek s lássanak csodát, bevezettek minket egy irodába !!!

A telepvezető elég irritáló stílusban közölte velünk, hogy a szomszéd irodában van egy másik család, akik várják az eredményt, s akik sokkal  előnyösebb ajánlatot tettek. Egyáltalán nem is volt kíváncsi semmi más tárgyalási alapra. Ez a viselkedés annyira sok volt már nekünk, hogy mondtuk, hogy kérjük vissza a 10.000 ft-ot és viszlát. Az már mondanom sem kell, hogy még egy  „elnézést” sem hangzott el.

Alig értünk haza, már hívott minket egy úr tört magyarsággal a történtekkel kapcsolatban, akinek előadtuk a történetet és megerősítettük a vételi szándékunkat . Újabb hívás, mégegyszer a történet , egy ígéret, hogy  utánanéz a dolognak. Azóta csend.

Mindenesetre ennyiben nem hagyjuk a dolgot. Ha mást nem is de a fogyasztóvédelem véleményét  mindenképen kikérjük.