Fantasztikus meccs, reális eredmény.
Tulajdonképpen center nélkül tartottuk magunkat egy kiváló Falco ellen ,és ha nem hibázunk el legalább 5-6 tiszta ziccert (Viggiano és Boldizsár vezérletével..) akkor akár csoda is történhetett volna. Így viszont nem is érdemeltünk volna győzelmet, mert nem tudtunk élni a tálcán kapott lehetőségekkel.
Lesko parádézott, kár, hogy a végére elfáradt, ehhez nyilván hozzájárult a korábbi sérülése miatti edzéskihagyás. Bradley próbálkozott, jól dobingált, de továbbra sem tartom jó irányítónak. Nem is emléxem normális asszisztra tőle. Ettől függetlenül hasznosan játszott és jól védekezett. Viggiano volt a vesztőember ezen az estén, 6-2-nél elcseszett egy 2-1-es szitut (ekkor indult be a Falco-henger), rengeteg labdát eladott, ziccereket hibázott, szóval szar volt, sajnos. Frana annyit sem érdemel, hogy a billentyűzetet koptassam miatta, töketlen nulla. A magyarok közül Pojbics és Lakatos hozta a tőlük elvárhatót, Boldizsár a sok rossz és kevés jó tulajdonsága közül most csak az előbbiek közül válogatott. Körte és Vesztergom statiszták voltak.
A Falco nagyon erős, jó légiósokkal és persze Kálmánnal. Egy az egyben a bajnok Szolnokra emlékeztet a csapat, hiszen van egy jó kezdőötösük, és ők mindent megoldanak. Nem csodálkoznék, ha a végén a bajnoki címmel is emlékeztetnének az Olajra...
A játékvezetők ide-oda tévedtek, nem befolyásolták a lényeget.
A hangulat fantasztikus volt, elsősorban természetesen a 6-700 szombathelyinek köszönhetően, de azért néha a soproniak is eleresztettéka torkukat, kár, hogy csak 5-600 embert érdekelt soproni részről ez a meccs.
Arra azért kiváncsi lennék, hogy fordított esetben (6-0-ás Sopron látogat Sz'helyre) hány soproni utazna el a csapattal. Azt hiszem a 100-zal még túlzok is, sajnos...
HAJRÁ SOPRON !!!