Csak, hogy kerek legyen a sztori, én innen jöttem el. Mint alapítótag és nem mondom meg, hogy mi (részt vettem a vezetésben is, talán ez nem szerénytelenség).

 

Semmi rosszat nem tudok/akarok mondani róluk, nemrég találkoztam a közösség vezetőjével is, akivel mindig is jóban voltunk, és ez máig sem változott. A többiekről ugyanezt tudom elmondani. Lelkiismeretes, jó keresztények (szeretnének lenni).

 

Nálam az volt a helyzet, hogy biztos túl sokat olvastam a bibliát. És a szerint szerettem volna élni. Komolyabban vettem Jézus szavait, mint mások. Ezért nem volt számomra választás.

 

Egy hónapig böjtöltem és kerestem a választ, mielőtt léptem volna. Nem adtam könnyen magam az Úrnak ;-)

 

Aztán jött a válasz, majd leültünk a Zolival megbeszélni a lehetséges lépéseket, még egyszer, utoljára. Volt vagy 2,5 órás beszélgetés. Arra jutottunk, hogy formálisan lehet megkeresztelkedni, de ez nem hatálytalanítja a gyermekkeresztséget, hanem éppen hogy megerősíti. Azt mondtam, hogy Jézus mást mondott, rémát kaptam arról, hogy "Szükség néktek újonnan születnetek." (Jn3,7b)

 

Barátsággal elköszöntünk. Mennem kellett. Ráadásul oda, ahová legkevésbé akartam. Abba a gyülibe, amit mindenki utált, aki nem oda járt (később esetleg azok is utálták, akik oda jártak). Barátaim, rokonaim elfordultak tőlem. Meg kellett aláznom magam. De megérte.

 

Itt egyszerű tag vagyok. Nem a gyülekezet tulajdona (nincs rajtam leltári szám), hanem Krisztus Testéé. Nem vagyok főember. Vannak új barátaim.

 

A régiek nem keresnek. Hiába tudják az elérhetőségeimet. Valahogy úgy érzem, sok volt nekik, amikor "mégis" meghoztam a döntést.

 

Ha valami kérdése bárkinek van, szívesen válaszolok. God bless you all!