Folyt./
................
Az aknák telepítésénél úgy kellett berakni a gyújtót az aknába, hogy az ütőszeg gyűrűs idoma lefelé nézzen, ezután a szöget átdugták az aknafedél dróthurkán, átdugva azt a P-alakú biztosítószög nyílásán. Gyöngéden lenyomva az akna fedelét, meg kellett győződni afelől, hogy az indító biztosító nem mozdul el, illetve az aknafedél szorosan ráfekszik a belsejében található töltetekre.Ezután lehetett álcázni az aknát, majd az álcázási munka végén ki lehetett húzni a biztosítószöget.
Az ellenség harckocsija, amikor ráhajtott az aknára, benyomta az akna fedelét, lefelé mozgatva azt. Közben kinyomta az indító biztosítót és bekövetkezett a robbanás. A harckocsi típusától függően az akna robbanása a lánctalp 1-2 szelvényét roncsolta szét (p.l. PzKpfw VI harckocsi, JaM-5 aknán), illetve teljesen mozgásképtelenné tette a harckocsit és megölte a benne tartózkodókat (például Pz Kpfw III, JaM-5k aknán).
Az aknát lehetett telepíteni talajra, talajba, hóba. Természetesen kézzel. Az akna korlátozott hermetikussága erősen korlátozta bevethetőségét nedves, mocsaras talajon, víz alatt, főleg ha nem vízálló robbanóanyaggal töltötték fel. A belőle telepített aknamezők nem voltak hosszú életűek.
Az akna működőképességét csupán a robbanóanyag minősége befolyásolta (az ammonit leülepszik, átnedvesedik és elveszíti robbanó tulajdonságait, viszont a trotil az időtől és a nedvesség hatására nem veszíti el). Mivel az aknatest erősen tönkremegy a rothadás hatására, a szerkezet igen veszélyessé válik. Ezután már nem csak a haditechnikai eszközökre veszélyes, hanem az emberre is, mivel a MUV gyújtó önmagábanigen alacsony érzékenységgel bír (mindössze 1-3 kg). A rozsdásodás miatt azindító egy idő után önmagától is hajlamos felrobbanni.
/Folyt.köv./