„Magyarán tehát: ne keressük a szlávokat ott, ahol nincsenek! A ťmagyar szaktársakraŤ tett helyénvaló megjegyzése alatt a hazai régészekre nehezedő pánszláv nyomást kell érteni. Mégis hibázik Daim, mert könyve mindössze öt szláv jellegű alsó-ausztriai leletet sorol fel a 33 avarral szemben. De minőségi szempontból is óriási a különbség. Amíg ugyanis a 33 avar lelőhelyből 23 kisebb-nagyobb, néha félezres sírlelet (különösen Bécs környékén), addig a feltételes módban szereplő, erőltetéssel szlávnak minősített öt lelet közül csupán kettő egyszemélyes sír, kettő törött cserép, az ötödik pedig fibula, ami Csallány D. szerint különben is avar.

 

Daim okosabban tenné, ha a régészeti feltárások által is igazolt szláv-hiányt tudomásul véve kisebb jelentőséget tulajdonítana az avarok szláv málhahordozóinak. Minden pozitív vonása ellenére ő is krónikus osztrák szlavofil marad. A szerb Skok helynévelméletét is csak azért veszi át kritikátlanul, hogy a Gombocz–Melich-féle bécsi ťkülvárosŤ elméletet megdöntse, amely a magyar falvak ťbécsŤ-nek nevezett legkülsőbb részével magyarázza az osztrák Bécs nevének keletkezését. Nos, Daim – Skokra hivatkozva – Bécs és Bács nevét avar eredetűnek tartja. Ám, legyen neki igaza. Akár avar, akár magyar eredetű a Bécs szó, mindenképpen a mi igazunkat támasztja alá.”

 

(108. o.)