Én nem "dobálózom" a matematikával, hanem arról beszélek, amiről tudok és amihez értek. Azt sem mondtam, hogy az átlag matematikus 50 milliós NSF grantot nyer. Eleve NSF grantot nem átlag matematikusok kapnak, hanem mindig a legaktívabb, legeredményesebb felső 1/3. Egy erős posztdok évi 5 milliót tud elnyerni, egy csúcsegyetem professzora meg évi 20 milliót. Az 50 millió tehát valóban túlzás volt, bár biztos volt arra is példa. Na most ennek a pénznek 40-70 százaléka elmegy overheadre, tehát azt a foglalkoztató intézmény kapja. A maradék nagyobb része nyári fizetés, illetve professzorok esetében lehet belőle doktoranduszokat fizetni (akár évekig), őket konferenciára küldeni stb. Nem olyan nehéz elkölteni ennyi pénzt. A lényeg az, hogy az illető kutató azt érzi, hogy a munkáját megbecsülik és nem ütközik anyagi jellegű korlátokba (pl. ha kedve van 50 könyvet rendelni vagy egy spéci laptopot és projektort beszerezni, akkor könnyedén megveszi, a nyári fizetést meg félreteszi a gyermekei egyetemi oktatására). Leakasztani ennyi pénzt úgy kell, hogy az ember 15 oldalon meggyőzően megírja, milyen nagyszerű dolgokat akar csinálni az elkövetkezendő 3 évben. Én egyébként nyertem rendes 3 éves NSF grantot 1 évvel a Ph.D-m megszerzése után.

Na most a nyugati egyetemekkel való összehasonlítás rögtön az elején sántít. Évi nettó 40-150 ezer dollár fizetésből könnyebb megvenni egy 1500 dolláros laptopot vagy finanszírozni egy 1000 dolláros konferenciautat, mint évi nettó 7-15 ezer dollár fizetésből. Továbbá az előbbi fizetésért heti átlag 4-5 órát kell tanítani, míg az utóbbiért heti átlag 8-10 órát.