pannoniatlb 2007.11.07 0 0 48 Elég sok mindenről ír, helyenként érdekes következtetéseket von le... Az biztos, hogy volt egy nagy Kazár birodalom, amelyik zsidó volt, de nem volt zsidó genetikailag. És ez nagyon sok zsidót azért zavar, mert ők még ma is "faji" alapon gondolják, hogy magasabbrendűek a többi embernél. A legjobban az összefoglaló rész fogott meg benne: A diaszpóra kifejezetten zsidó irodalmi aktivitása teológiai volt. De azért a talmud, a kabala, a bibliamagyarázatok vaskos kötetei a kortárs zsidó nyilvánosság előtt gyakorlatilag ismeretlenek, noha azok - hogy még egyszer megismételjük - az egyedüli maradványai a kifejezetten zsidó tradícióknak, ha van ennek a kifejezésnek valami konkrét jelentése, az utóbbi két évezredben. Az egyes zsidók filozófiai, tudományos és művészeti teljesítményei hozzájárultak házigazda-nemzetük kultúrájához, de ezek nem képviselnek egy közös kulturális örökséget vagy a hagyományok autonóm halmazát. Összefoglalva, napjaink zsidóinak nincsen közös kulturális tradíciója, csak bizonyos, a gettó traumás élményeiből eredő társadalmi örökségből és a vallásból származó szokásaik és viselkedési formáik; a vallásból, amelyet a többség nem gyakorol, és amiben nem hisz, de ami mindazonáltal egy ál-nemzeti státuszt ruház reájuk. Nyilvánvaló, hogy - amint azt másutt kifejtettem - a paradoxon hosszú lejáratú megoldása csak a kivándorlás lehet Izraelbe vagy a fokozatos asszimiláció a gazdanemzethez. A holocaust alatt ez a folyamat teljes lendületben volt; és 1975-ben a Time Magazine arról számolt be, hogy az amerikai zsidók "nagymértékben hajlamosak arra, hogy a hitükön kívül házasodjanak; valamennyi házasságkötésnek közel egyharmada vegyesházasság." A zsidóság faji és történelmi üzenete, noha illúzión nyugszik, mégis hosszan ható befolyást gyakorol, mint egy hatalmas érzelmi törés hat, ami a törzsi hűségre apellál. Ez az az összefüggés, amelyben a tizenharmadik törzs az ősi történelemben fontossá válik a diaszpóra zsidói számára. De, amint már mondottuk, a modern Izrael számára, amely megszerezte a valódi nemzeti identitását, ez lényegtelen. Talán szimbolikusnak lehet tekinteni, hogy Ábrahám Poliak, a történelem professzora a Tel-Aviv-i egyetemen és kétségtelenül izraeli hazafi jelentősebb hozzájárulást nyújtott az ismereteinkhez a zsidóság kazár eredetéről, aláaknázva a legendát a kiválasztott fajról. És az is fontos, hogy a bennszülött izraeli szobra fizikai és szellemi vonatkozásában a teljes ellentétét képviseli a gettóban kitenyésztett "tipikus zsidónak"