A tudományban popperiánus nézeteket vallok.

 

Annak aki ezt nem tudná, mit jelent, dióhéjban: Azt tekintjük tudománynak, hogy van egy módszertana (ez most a hosszabb rész lenne), és olyan kérdésekre ad hipotéziseket, amik elvben megcáfolhatók. Azért nevezzük hipotézisnek, mert "igazolni" nem lehet (sokak tévhitével ellentétben). Véges sok kísérlet után azt lehet mondani, hogy eddig nem mondott a tapasztalatnak ellent egyik sem -- de azt nem tudhatom, hogy -200 fokon, erős piros fényben, fénysebesség közelében is igaz-e az elmélet, mert pünkt azt nem próbáltam még ki. Ilyenkor azt mondjuk, hogy a hipotézis elfogadott. Az elvi megcáfolhatóság azt jelenti, hogy tudok egy döntőkísérletet végezni (vagy egyszer eljuthatok oda, hogy tudok döntőkísérletet végezni), hogy két lehetséges hipotézis közül melyik igaz, akkor az egy jó tudományos kérdés. Az, ami elvileg sem megcáfolható, az nem tudományos kérdés. (attól még lehet jó kérdés, mindjárt oda is elérünk).

 

 Példa: Az, hogy a világ valójában nem egy számítógépen van-e emulálva, az nem eldönthető, mert ha jól van emulálva, akkor minden tapasztalásunk pontosan olyan lesz, mint egy "valóságos" világban élnénk (megengedve ezt a szót, anélkül, hogy igazából érteném mit jelent). Így hát ez a kérdés nem csak tudományos módszerekkel eldönthetetlen, de elvileg is teljesen eldönthetetlen. Az ilyen hipotézis (akár az hogy igen, emulálva vagyon a világ, vagy az, hogy nem) nem eldönthető, se pro, se kontra nem falszifikálható.

 

 Hasonlóan teljesen konzisztens akár az a nézet is, hogy szó sincs evolúcióról, hanem a jóisten direkte teremtett dínócsontokat a földbe, hogy az emberek hitét tesztelje. Ez nagyon hasonló az emulációs példához, olyan tapasztalásokat emulál, amilyek olyannak tűnnek, amilyennek. 

 

 Innen talán érthetőbb lesz a következő tudományfilozófiai állításom: További általános tévhit, vagy téves értelmezés, hogy a tudomány megismeri a világ "implementációját". Nem, a tudomány "csak" a viselkedését ismeri meg (mást nem is ismerhet meg), és erre ad minél kevesebb alapfeltevésre épülő modellt (Occam borotvája). (Quine-Duham tétele szerint több ekvivalens modell lehet, amik ugyanazt a viselkedést produkálják, tehát nem lehet kísérlettel dönteni köztük: pl. Lorentz-elv és specrel)

 

 Ez a popperiánus szemlélet kijelöli azoknak a kérdéseknek a körét, amiben a tudomány illetékes. Ennek komplementere az, amik nem a tudomány által megválaszolhatóak.

 

 Tehát ha kérdőszavakban kell megfogalmazni, akkor a popperiánus tudós azt mondja, hogy a tudomány a "hogyan modellezhető a világ viselkedése" kérdésre keresi a választ; más kérdésekkel nem foglalkozik, még valójában azzal sem, hgoy tényleg úgy van-e a világ "megcsinálva", ahogy ő azt modellezi. Sem azzal, hogy kinek kellene ilyen kérdésekre válaszolni, de azzal se, hogy miért ne lehetne az ilyen kérdésekkel is foglalkozni.

 

(Kicsit árnyalja majd a képet az alkalmazott tudomány, ami még elfogad !axiomatikusan! valami "jó, kívánatos emberi célt" és arra alkalmazza a tiszta tudomány eredményeit.)

 

 Nyilván vannak és mindig lesznek a tudománynak olyan területei, amire technikai vagy módszertani korlátok miatt egyelőre nem tud kísérleteket végezni, így egyelőre falszifikálhatatlan lenne bármiféle hipotézis. Ezek megválaszolásában ma nem a tudomány illetékes, de később lehet hogy tárgya lesz a tudománynak. Az általad felsorolt dolgok egy része ilyen módon került be a tudomány "látókörébe" (betegség, élővilág, tudat).

 

 Nos, akkor térjünk vissza arra, hogy akkor a nem tudományos kérdéseket kik válaszolhatják meg: hát bárki. Ha valaki az egyik vallásban keresi a választ, hát rajta, ha a másikban, akkor ott, ha ezoterikában, akkor ott, ha egyikben sem, akkor meg sehol. Mindenkinek szíve joga úgy kiegészítenie az axiomarendszerét, ahogy akarja -- igen, a belénk evolválódott intuíció ellenére nincs odakint egyetlen igazság, ezt akár Quine-Duham, akár Gödel óta tudjuk (valójában odakint nincs igazság, mivel eleve állítások sincsenek, ezek emberi absztrakciók. Odakint valami van, aminek konkrét megnyilvánulásai vannak. A konkrét megnyilvánulásról szóló állítás, vagy ilyenek halmazából extrapolált hipotézis is már csak a fejünkben van.)

 

 Ez persze súlyos problémákhoz vezethet -- vezetett is -- ha mindenki a maga igazsága szerint cselekszik. A tudomány ezzel nem is akar foglalkozni, legfeljebb mint társadalomtudomány megállapítja, hogy milyen érdekes, hogy ez milyen konfliktusokhoz vezet.

 

 Ezért találódott fel a liberalizmus, ami a lehető legkevesebb kritériumot próbál megjelölni arra, hogy az ezt elfogadó világnézetek egymás mellett megférjenek. Ez a kritériumrendszer nagyjából azt mondja, hogy minden igazság, amelyik nem gázol bele a másik jogába, hogy az más (ugyanezen kritériumnak megfelelő) igazságban higyjen, és aszerint éljen, az elfogadható.

 

 Tehát: semmi nem teszi különlegessé a vallásokat, sem egy konkrét vallást, hogy a nem tudományos kérdésekre választ adjon. A vallást a liberális szellem alapján -- hogy konkretizáljuk -- úgy tudom elfogadni, hogy ha azt mondja "melegek házassága Isten ellen való vétek", akkor ezalatt azt érti, hogy aki az adott vallás szerint akar élni, azzal ez összeegyeztethetetlen. Aki meg nem, az csinál amit akar. Ha meg a valláson belül ez problémákat okoz, mert lennének melegek, akik vallásosak, akkor azt oldja meg a vallási közösség. Viszont az már elfogadhatatlan liberális szemmel, ha rám is ki akarja terjszeteni az elvárásait, sőt, akár csak olyan társadalmi helyzetet teremt (teremtődik), ahol megbélyegeznek, ha nem vagyok vallásos (ateista, vagy más vallás követője).

 

 Én popperiánus és liberális vagyok. Nem azért, mert a tudomány és a liberalizmus igazságát be tudom bizonyítani (popperiánusként ez vicces is lenne), hiszen ezek is valamilyen axiómákra épülnek; hanem azért, mert az eddigi tapasztalatok alapján ezek tűnnek [jelenleg] a legjobb megoldásoknak (a világ működésének megértéséhez és a társadalmi együttélés működőképesen tartására). Mondjuk úgy, hogy jobbat nem tudok, és ezért ezen elvek mentén élek.