Petõfi Sándor

RESPUBLIKA


Respublika, szabadság gyermeke
S szabadság anyja, világ jótevõje,
Ki bujdosol, mint a Rákócziak,
Köszöntelek a távolból elõre!

Most hódolok, midõn még messze vagy,
Midõn még rémes átkozott neved van,
Midõn még, aki megfeszíteni
Kész tégedet, azt becsülik legjobban.

Most hódolok, most üdvözöllek én,
Hisz akkor úgyis hódolód elég lesz,
Ha a magasból ellenidre majd
A véres porba diadallal nézesz.

Mert gyõzni fogsz, dicsõ respublika,
Bár vessen ég és föld elédbe gátot,
Miként egy új, de szent Napóleon
Elfoglalod majd a kerek világot.

Kit meg nem térit szép szelíd szemed,
Hol a szeretet oltárlángja csillog,
Majd megtéríti azt szilaj kezed,
Melyben halálos vésznek kardja villog.

Te lész a gyõzõ, a diadal-ív
Ha elkészûl, a te számodra lészen,
Akár virágos tarka pázsiton
Akár a vérnek vörös tengerében!

Szeretném tudni, ott leszek-e én
A gyõzedelmi fényes ünnepélyen?
Vagy akkorára már tán elvisz az
Enyészet s ott lenn tart a sírba’ mélyen? –

Ha meg nem érem e nagy ünnepet,
Barátim, emlékezzetek meg rólam...
Republikánus vagyok s az leszek
A föld alatt is ott a koporsóban!

Jertek ki hozzám, s ott kiáltsatok
Siromnál éljent a respublikára,
Meghallom én azt, s akkor béke száll
Ez üldözött, e fájó szív porára.

(Pest, 1848. augusztus.)