Jean Cocteau

 

 

    Az álom elkerül.

 

     Az álom elkerül,ha alvó arcod éjjel

       a nyakamon pihen:

     mert leselkedik a halál s tán ilyenkor ér el

       s altat el hírtelen.

 

     Én meghalok s te élsz :e gond ,ez ver fel engem!

       Van szörnyűbb félelem.

     Egy napon nem hallom majd a szívedet s nem lebben

       lélegzeted velem .

 

     E félénk nagy madár ,ki most az álomé lett,

       majd fészkéből kikel .

     A fészekből, ahol testünk két fejjel ébred

       s négy lábbal nyúlik el.

 

     Örökké tarthat -é ily boldogság,vagy egyszer ,

       egy reggel megszakad.

     Az útam építő védangyal nékem ezzel

       könnyíti sorsomat.

 

     Könnyü e szinte már testemből nőtt nehéz fej

       s mindig is könnyü volt,

     megbúvik mellemen ,vak,néma s nem riad fel ,

       pedig a kakas rikolt.

 

     Most más világban él e fej ,hol más a törvény

       és más az értelem,

     fogozdik álmai sötét vízébe dölvén,

       távol s mégis velem.

 

     Ó, csak hallhatnám én szuszogni minden éjen ,

       mig a szád is álmodik,

     a finom fujtatót melled kis mühelyében,

       egész halálomig .