2. rész

 

A Malája Perescepina-i sírban talán insigne lehet az arany torques (SKROVISCE 1989, Nr. 91), az arany karperecek (BOBRINSKOJ 1914,114-115, Tab. XI. 32-33, 38-39, 37) és az scepter (WERNER 1992, Abb. 4. 1 a), valamint — legalábbis bizánci szempontból — a pecsétgyűrűk (WERNER 1992, Abb. 1-2; WERNER 1984, Taf. 32). Ezekkel szemben a kunbábonyi 1. sírban egy karperecpár van. A legsemlegesebben is fogalmazva: a különbség jelentős.

 

A két sírlelet közötti látszólagos legnagyobb különbség — a Malája Perešcepina-i sírban levő lószerszám és nyergek mellett — az arany edényekben mutatkozik. A Malája Perescepina-i aranyedények súlyadatai a mai napig nem kerültek mind közlésre. Súlyadatok pl. csak a bobrinskoj 1914, Nr. 12-14 esetében állnak rendelkezésre. Ezek együttes súlya 14,5 orosz font (=0,4095 kg) (BSE 1956, 659), azaz összesen 5,93 kg, viszont ismeretlen a „nomád" kanna (Nr. 14) és a 4 sassanida kehely (Nr. 19) súlya. Az ezüst edények (BOBRINSKOJ l9l4,Nr. 1,2,3-6, 10) csak egy részének ismertek a súlyadatai, Nr. 2: 1,264 kg (BANK 1966, 64-65), viszont a Nr. 7: vadász-jelenetes sassanida tál, Nr. 8: 5 kehely súlyadatai közöletlenek. Az ezüst edények közölt súlya: 79 orosz font, azaz 32,35 kg.

Ezek az edények — összesen 28 db —jelentik, fejezik ki igazán a kunbábonyi 1. sír és a Malája Perescepina-i sír közötti különbséget, amely a kunbábonyi 1. sír több, mint 2,34145 kg arany súlya és a Malája Pereséepina-i sír 20 kg arany súlya és a több mint 32,35 kg ezüst súlya között fennáll.

 

A két sír közötti gazdagságbeli különbség legjellemzőbb példáját a Malája Perescepina-i ezüst amphora (BOBRINSKOJ 1914, Nr. 10; SKROVISCE 1989, Nr. 77), ma.: 48,5 cm, súlya: 55 orosz font (=22,5 kg) (BSE 1956, 659; BANK 1966, Nr. 70: 7,78 kg) és a kunbábonyi 1. sír agyag amphorája (H. TÓTH-HORVÁTH 1992, Nr. 88, ma.: 62 cm) mutatja. Egy 7,78 kg súlyú ezüst amphora — egy cserép amphora ellenében!

 

Összefoglalva: a Malája Perescepina-i és a kunbábonyi 1. sír leleteit összehasonlítva megállapítható, hogy a két sírlelet két kategóriába tartozik: a Malája Pereséepina-i Kuvrat sír a kagán, a kunbábonyi 1. sír pedig a nem kagán kategóriába.

 

 

A kunbábonyi 1. sír aranymennyisége az avar kagáni kincstárnak fizetett aranymennyiséghez viszonyítva

 

A kunbábonyi 1. sírban eltemetett kagán meghatározásánál, vagy pontosabban, a hipotetikus meghatározásánál feltétlenül alapvető szerepet játszott a sírban megtalált aranyleletek összsúlya Ez a látszólagos gazdagság azonban ugyancsak megkérdőjelezhető, ha

 

1/ figyelembe vesszük, hogy 558 és 626 között (POHL 1988, 502) az avar kagáni kincstár összesen vagy 20 tonna aranyat (BÓNA 1984, 324), vagy 27 tonna aranyat (POHL 1988,181) kapott a Bizánci Birodalomtól, s az utolsó bizánci kifizetés és a kunbábonyi 1. sírban eltemetett halálozási éve között kb. 30 (maximális esetben 50) esztendő telhetett el.6 Így nem valószínű, hogy az avar kincstárban az arany mennyisége annyira leapadt volna, hogy a feltételezett kagán sírjába csak alig több mint 2,34145 kg arany jutott volna

 

2/ a 9. század elején elrejtett nagyszentmiklósi — egykor avar tulajdonban levő — aranykincs több mint 9,926 kg aranyat tartalmazott (NOLL 1974,84; Kiss 1986, 137). Ennek az avar tulajdonban volt kincsnek a nyersanyaga — zömében honnan is származhatott volna máshonnan? — részben ugyancsak a bizánci adókból kellett származzon. Ha a 9. század elején a kagáni kincstárban — csak egy ital- és étkészlet formájában! — még 9,926 kg arany volt, nem számítva az Erich fri-auli herceg által 15 ökrös szekérrel elszállított, majd később Nagy Károly kincstárába került arany, ezüst és selyem zsákmányt (POHL 1988,181), akkor a 7. század közepén — logikailag —keveselni lehet a kunbábonyi 1. sír aranymennyiségét — ha a sírban valóban egy kagán nyugodott volna

 

Bóna I. feltételezése szerint a kunbábonyi 1. sírban eltemetett férfi Baján kagán unokája vagy dédunokája lehetett (BÓNA 1985, 13).

 

Ha Bajánnak 598-ban egyetlen napon hét fiát ragadhatta el a pestis (THEOPHYLAKTOS SIMOCATTA VII 15, 1-14; POHL 1988, 154; SZÁDECZKY-KARDOSS 1992, 126), s feltehetően maradhatott még a Bajánt követő, uralkodó, idősebb, kagán rangú fiú (cca. 583-602/ 610) és a cca. 602/610-626/630 között uralkodó fiatalabb Baján fiú mellett (POHL 1988, 497-4198) még más fiú és leánygyermeke, akkor az unokák — beleértve az 598-ban elhaltak feltehetően 598 előtt született gyermekeit is — száma jelentős lehetett.

 

A Baján-dinasztiára vonatkozóan szinte teljesen hallgatnak a bizánci források. Csak két Bajánt követő, egymás után uralkodó Baján fiúról van adatunk (OLAJOS 1973, 60-64; OLAJOS 1976, 151-158; KISS 1987,62; POHL 1988, 496-498). Baján unokáiról nincsen írott forrásunk.

 

Baján unokáinak számához — nyilván csak becslés szintjén — egy másik nagy keleti hódító, Dzsingiz kán családja adhat felvilágosítást. Ligeti Lajos genealógiai táblázata (LIGETI 1962, 240-241) szerint, Dzsingiz kánnak 18 fiú unokája volt. Egy mongolokról szóló kézikönyv genealógiai táblázatai (PHILLIPS 1969,145-149) szerint pedig 16 fiú unokája volt. Nyilván — a gyermekkorban elhunytakat is ideszámítva — sokkal több unokája is lehetett, de a korán elhaltak és a politikai szerepet nem játszók nem épültek bele a genealógiába.

 

A kora középkorban a kutatás egy generációs időszaknak általában 28-30 évet tart. A 30 esztendős generációs elvnek a Baján dinasztára való alkalmazása esetén abból indulhatunk ki, hogy Baján cca 560-tól uralkodhatott (POHL 1988,496). Ezt az időpontot — feltételesen — úgy is tekinthetjük, hogy ekkor Baján 30 éves lehetett (vö. korábban KISS 1991a, 120), s ebben az évben születhetett meg az „átlag" Baján-fíú — feltehetően korábban is és feltehetően még később is születhettek fiai, hiszen cca 583-ig uralkodhatott (POHL 1988,4%) —, s a 30 éves generációs becslés alapján 590-ben születhetett az „átlag Baján-unoka".

 

A kunbábonyi 1. sírban eltemetett férfi 60-70 évet élt (MARCSIK-SZALAI 1992, 281), tehát egy feltételezett 590-es születési év esetén a 65 éves (60-70 év) életkorában bekövetkezett halálának időpontja 655-re eshet. Ez az időpont abba az intervallumba esik, amelyiket a kutatás (Garam, Bóna, Werner, Kiss) elfogad. Ez a számítás nyilván a 30 év = 1 generáció becslés mellett az átlagra érvényes, a konkrét esetre így nem alkalmazható. Arra azonban alkalmas, hogy megállapítsuk, a kunbábonyi 1. sírban eltemetett Baján unokájának generációjához tartozhatott, ezzel a Bóna-féle hipotézis első fele (ti. Baján unokája) igaz lehet.

 

A feltételezett 16 vagy 18, esetleg még több Baján unoka közül mindig csak egy lehetett a kagán. ,,Der Khagan ", ohne Attribut gebraucht (wie es auch in den Quellen üblich ist), steht immerfür den Awarenherrscher" (POHL 1988, 17). A kunbábonyi 1. sírban eltemetett 60-70 éves férfi a leletei alapján feltételezett halálozási évtizedek alapján valóban lehetett egy Baján unoka, de a sír leletei alapján semmi esetre sem az egyeduralkodó avar kagán!

 

Összegezve: félek, hogy a régészeti kutatás — beleértve e sorok íróját is —a kunbábonyi 1. sírban eltemetett férfinak nem kellő megalapozottsággal előlegezte, ill. tulajdonította a kagán címet.

 

 

AZ EMBERTANI ADATOK TÖRTÉNETI SZEMPONTÚ ÉRTÉKELÉSE

 

A kunbábonyi 1. sírban egy 60-70 éves korában meghalt bajkáli típusú —a mongoloidok egyik alcsoportja — férfi nyugodott (MARCSIK-szalai 1992, 283). A bócsa-4:unbábonyi körből — a kunbábonyi sírból származó koponyán kívül — csak egyetlen koponya volt alkalmas vizsgálatra: a Budapest-Csepelen feltárt sírból származó, 45-50 éves korában elhunyt férfi koponyája. Ez a koponya sza-jáni típusú — a mongoloidok másik alcsoportja — volt (NEMESKÉRI 1955,194,LIPTÁK 1983).

Nyilván két koponya alapján nem lehet egy népességet megítélni, és — elvben — az azonos, tehát mongol rasszhoz való tartozás lehet a véletlen műve is. Ugyanakkor nem lehet kizárni annak lehetőségét sem, hogy mindkét, veretes kardos férfi koponya típusa jellemző a körülöttük élt népességre is.

 

Mindenféle prekoncepció előtt megnéztem az avar kori népességek antropológiájáról szóló összefoglalást, Lipták Pál monográfiáját (LIPTÁK 1983), ahol az első rátekintésre is kitűnt, hogy a kötetben még nem szereplő kunbábonyi 1. sír mongoloid/baj-káli típusú koponyája nemhogy kiütközne a Duna-Tisza köz területén megfigyelt/leírt embertani leletek sorából, hanem abba nagyon is beleillik — a maga bajkáli/mongoloid típusával (LIPTÁK 1983, Fig. 7).

 

A Lipták-monográfia térképe (LIPTÁK 1983, Fig.7) nem tesz különbséget a kora, közép, és késő avar kori sorozatok között. Mivel kiindulópontom — vizsgálatom tárgya -, a kunbábonyi 1. sír koponyája a mongoloid típusba tartozik, ezért elsősorban a Duna-Tisza köz területére vonatkozóan — függetlenül a jelenlegi országhatároktól — igyekeztem a teljes mongoloid embertani anyagot összegyűjteni (3-4. táblázat), és a három korszaknak megfelelően rendezni (5. táblázat). Mivel a vizsgált kunbábonyi 1. sír kora avar kori, tehát a késő avar kori sorozatok „visszamenőlegesen" semmit sem bizonyítanak, csak a kora és közép avar kori lelőhelyek esetében tüntettem fel az antropológusok által megvizsgált koponyák esetszámát és a megállapított típusokat — külön a mongoloidokat és külön az europo-mon-goloidokat. A kapott eredményeket egy térképen ábrázolva (1. kép 1) a következők voltak megállapíthatók:

 

A két megállapítás/tény — ti. az ázsiai eredetű korai avar tárgyak elterjedése és a kora avar kori mongoloid típusú avar népesség lakhelyei —közötti ellentmondás vagy úgy hidalható át, hogy a/—a formális logika alapján — a népesség ázsiai, de a tárgyak nem ázsiai eredetűek; b/ vagy úgy, hogy — és én ezt tartom valószínűnek — az avarok kétgyökerű származásáról tudósító történeti forrásoknak megfelelően (POHL 1988, 31-37) az ázsiainak tartott tárgyakat az europid embertani típushoz tartozó avarok hozták magukkal és nem a mongoloid embertani típushoz tartozó kora avarok.

 

Ezek után joggal vetődik fel a kérdés: hol volt a korai avar hatalmat képviselő — vagy azt jelentő — mongoloidok lakhelye és a kagáni hatalmi központ 567/568 és „630" között? A válasz nem ismert. Ha a kagáni centrum (és a mongoloidok) Duna-Tisza köz területére való beköltözése és a 626-os konstantinápolyi vereség között ok-okozati összefüggés van, akkor fel lehet tételezni, hogy az 568 és 626 közötti balkáni háborúkban a Singidunum (Belgrád) és Konstantinápoly (Istambul) között mozgó kagánnal valószínűleg együtt mozgott mongoloid nomád népe, ill. környezete is (vö. a hét kagán-fiú Driziperánál — Konstantinápoly közelében — történt halálát). Ennek a két generációnak legelőkelőbb sírjait feltehetően azért nem találja meg a kárpát-medencei régészeti kutatás, mert ezek a sírok a Belgrád-Kons-tantinápoly közötti hatalmas térségben —feltehetően magányos sírokként — elszórtan fekszenek.

 

A 7. század első harmadának a végén a Duna-Tisza közére betelepedett kagáni hatalom és a vele egyidőben megjelenő mongoloidok — tulajdonképpen a kagáni hatalom embertanilag mongoloidnak testesül meg — egy korábban lakatlan területre telepedett be. Az utolsó, a Duna-Tisza köz területén élt népesség a skírek voltak (KISS 1983, Abb. l), akik 469-ben Itáliába vonultak. A gepida-langobard időszakban a Duna-Tisza köz területe a két nép közötti senki földje/gyepű volt (BÓNA 1976, Abb. 3), s ez a helyzet a langobardok elvonulása és a gepida állam megsemmisülése után sem változott (GARAM 1990, Abb. 1-6).

 

Mivel a kora avar kori településterületen az antropológiai kutatás jelenlegi állása mellett 567/568 és 626(?) között a Duna-Tisza köz területén kívül eső területeken sem fordul elő mongoloid népesség (1. kép 1), nem lehet a 7. század első harmadának elején megjelent mongoloidokat a Kárpát-medence más területeiről „származtatni". Mivel a Duna-Tisza köz területén a 7. század középső harmadában élt mongoloidok igen gazdagok voltak (vö. Kunbábony 1. sír, Budapest-Csepel, Kunpeszér), s a 7. század utolsó harmadában itt élt Kiskőrös-vágóhídi temető népessége is a leggazdagabb közép avar kori közösség a Kárpát-medencében, — itt a közép avar kori családi sírcsoportokat: Igar, Tótipuszta nem veszem figyelembe — ezért felvethető/feltételezhető, hogy ez a mongoloid népesség — a kagán környezete — jelenti a kora avar állam magját, azt az alapnépességet, ami köré az avar állam sokféle népessége — vérrel és vassal — megszerveződött, avagy másféleképpen fogalmazva: amit a kagán és kísérete megszervezett.

 

Nyilvánvaló, hogy az avar eredetkérdés az avar honfoglalást követő két generáció („568-600" és „600-633") embertani anyagának ismerete nélkül nem oldható meg. Ha azonban a kunbábonyi 1. sírban eltemetett bajkáli típusú férfi, vagy a csepeli sírban eltemetett szajáni típusú férfi esetében nemcsak egyszerűen tudomásul vesszük, hogy ezek az aranyveretes kardos, az avar vezető réteghez tartozó férfiak bajkáli, ill. szajáni típushoz tartoztak, hanem ezt a tényt tovább is gondoljuk, akkor talán nem vesztegetjük az időt hiába.

 

A Duna-Tisza köz területén a kora és közép avar korban élt mongoloidok között a következő mongoloid altípusok fordulnak elő — mondhatnánk gyakoriság szerint, de a kis esetszámok miatt ennek a sorrendnek nincsen jelentősége — a/ szajáni, b/ bajkáli, c/belső-ázsiai [central asiatic], d/ szinid. a/ A szajáni típus — a nyugati embertani irodalomban mint tungid típus ismeretes (LIPTÁK 1980,271) — „korábban és ma is a Bajkálon túl, a Szelenga folyó medencéjében esßleg Kelet-Tuva tájain élő rénszarvas [tenyésztő] nomádoknál fordul elő" (LIPTÁK 1980,272).

 

b/ A bajkáli (paleoszibériai) típus a, ,paleoantropolo-giai anyagot tekintve az Altaj vidékén és a Bajkál vidékén fordul elő" (LIPTÁK 1980,271). c/ A belső-ázsiai [central asiatic] (észak-mongoloid) „emberfajta a Szovjetunió területén aprehistorikus és ma élő népességben is jelentős'' (LIPTÁK 1980, 275). ál Szinid (észak-kínai) rassz. ,,Eza kínai-alföld ősi embertani típusa, már az aeneolitikumban fellelhető. Ma Kelet-Ázsia jellemző emberfajtája'' (LIPTÁK 1980,271).

 

Ha meggondoljuk, hogy ezeknek az embertani típusoknak az eredeti földrajzi környezete — légvonalban is! — kb. 6000 vagy még több km-re esik a Kárpát-medencétől, akkor mind a szajáni, mind a bajkáli, mind a belső-ázsiai vagy szinid típus kárpátmedencei megjelenése egy népesség igen hosszú úton való elmozdulásnak/vándorlásnak a bizonyítéka.

 

A Duna-Tisza közi kora avar kori népességek fizikai megjelenése (szajáni, bajkáli, belső-ázsiai, szinid típusok) megfelel az avarok történeti forrásokból ismert belső-ázsiai eredetének (POHL 1988, 27-40; NÉMETH 1991, 119).

 

Amint azonban a régészeti leletek esetében nem lehet minden esetben bizonyítani, hogy a messzi földre elkerült tárggyal együtt egy ember vagy embercsoport is elmozdult, elvándorolt, ugyanúgy a 7. század elejéről vagy közepéről származó embertani leletek esetében sem igazolható, hogy a/ az adott ember vagy apja vagy nagyapja jött-e egyenesen Belső-Ázsiából, b/ mivel egyelőre — tudomásom szerint — ismeretlen a mongoloid népességek 5-6. századi lakóterületeinek — enklávéinak — nyugati határa, így nem lehet tudni, hogy a 6. századi kelet- vagy közép-európai mongoloidok mind „egy menetben" érkeztek-e Belső-Ázsiából a Kárpát-medencébe, vagy pl. a hun korszakban a Volga-vidékig eljutott mongoloid népesség 6-7. századi leszármazottainak másodlagos vándorlásáról van-e szó.

 

Ezeknek a nehézségeknek az ismeretében az embertani adatok (ti. az avar kori mongoloidok) történeti szempontú értékelésében egy másik forrásanyag megállapítása lehet segítsünkre.

 

Ugyanis a korai avarok egy része belső-ázsiai fizikai megjelenésének/külsejének felelhetnek meg az avarok nyelvéről írottak is. Németh Gyula szerint ugyanis ,,az avarok tehát [ti. ami nyelvüket illeti] törökök voltak, nyelvmaradványaik áttekintése arról tanúskodik, hogy körülbelül ugyanazt a török nyelvjárást beszélték, amelyet Attila nemzetsége. Ez olyan nyelv, amely nagyon közel állt az orkhoni feliratok nyelvéhez. Tarthatatlan az az elmélet, miszerint az avarok mongol eredetűek és mongol nyelvet beszéltek" (NÉMETH 1991,126).

 

Ha egy eurázsiai térképen megnézzük egyfelől az egyes kora avar kori mongoloid népességek embertani típusainak eredeti földrajzi helyzetére vonatkozó földrajzi megjelöléseket: Szelenga-folyó, Kelet-Tuva, Altaj-vidék, Bajkál-vidék, másfelől az avarok nyelvéről szóló megállapítás Orkhon-folyó helyét, akkor azt látjuk, hogy ezek, ti. mind az antropológiai földrajzi helyek, mind a nyelvészeti hely Eurázsia egyazon „mikro-regiójában", a mai Mongóliától északra elterülő vidékeken és Mongóliában fordulnak elő (1. kép 2). Ez megfelel a kutatásban leírtaknak (összefoglalóan: ERDÉLYI 1982, 15-18, 1. kép 1; POHL 1988, 18-37; BÁLINT 1989, 147-148), vagy legalábbis nincsen ellentmondásban azokkal.

 

Ha szabad a kunbábonyi 1. sírban eltemetett férfi embertani típusából kiindulva — több lépcsőben —távolabbi, a kora avar népesség/gens egészére vonatkozó következtetést levonni, akkor az annyi lehet: a korai avarokra vonatkozó történeti-embertaninyelvészeti források összhangba hozhatók egymással. A Kárpát-medencébe betelepedő avarok — az avar vándorlást követő második generáció — egyik képviselőjeként a kunbábonyi 1. sírban eltemetett férfi — mint cseppben a tenger — híven reprezentálja azt a belső-ázsiai népességet, mely a 6. század közepén, többezer kilométeres vándorlással eljutott a Kárpát-medencébe.