Törölt nick Creative Commons License 2007.10.28 0 0 2096

Erre mondtam, hogy nehéz rangsorolni. Az orosz termékek egyszerűen mások, mint a kapitalisták. Teljesen mások. És mindkettő mellett szólnak érvek, és mindkettő mellett szólnak ellenérvek. Az én ízlésemnek inkább az "oroszos" cuccok felelnek meg. De másoknak mások a szempontjaik. Miska haverom pl. mélységesen lenézi az elektroncsövekkel hajtott, 28 kilós, 60 cm magas  Prexer filmvetítőgépemet, mert neki kicsi, könnyű elmója van, amit könnyű befűzni, könnyű odébbtolni, keveset fogyaszt, kapható bele való körte a sarki trafikban stb. Viszont állandóan szop a felcsévélő orsó frikciójával. Én meg letettem a prexert egyszer az állandó helyére, és azóta egyszer el nem mozdítottam, mégis hibátlanul szolgál. Igaz, nincs benne mágneshang, és a nagylátószögű optikát is úgy kellett belebütykölni (Egy MOM lencse került bele házilag esztergált aluminium adapterrel), de ez engem kevésbé zavar. Majd ha mágneshangosat akarok vetíteni, akkor előkapom a szepmagos baueremet, az tud mindent, amit gép tudhat... csak nem szeretem, mert az autómata befűzője néha besalátázza az öreg, hasas filmeket, játszás közben kifűzni lehetetlen, és ráadásul rozsdamentes acél helyett műanyagból van a filmszorítólapja, ami szemmel láthatóan nem az örökkévalóságnak készült - viszont csilliókba kerül a wittnernél. Szóval a szocialista ipar meg a kapitalista ipar kettő. Fiatalabb koromban én sem értettem meg az előbbi rajongóit, lenéztem a smenát meg a trabantot... de kezdek rájönni, hogy ezek egyszerűesége nem primitívség, hanem maga a letisztult funkcionalitás! Szükséges és elégséges szolgáltatás az örökkévalóságnak! Persze, "papír a trabant" - de vazze, nemhogy a rozsda nem fogja, de odamegyek, rávágok egy kalapáccsal, és meg sem látszik rajta! Ezt melyik kapitalista termék is tudja...? Szaratov hűtőszekrényem idén 42 éves, és nemcsak remekül működik, hanem még a belseje is gusztusos. Döbbenet! Viszont nincs autómata leolvasztása. A rakéta porszívó is közel elpusztíthatatlannak bizonyult... azért csak közel, mert egyszer, pár éve a sok hajlítgatástól eltört a drótja. Levágtam belőle húsz centit, szétszedtem, bekötöttem a motorra, és most megint megy. Még csak a csöve sem lyukadt ki 45 év használat alatt! Viszont nincs neki zsinórvisszahúzója. A kezemen most is Kirovszkie karóra ketyeg, de nem önfelhúzós. Nyáron az MTV-től selejtezett BK-2000 klímaberenezés csinált kellemes hűvöset nálam a 42 fokban, olcsó volt, de nem távirányítható. A lucsnyik varrógéppel a bélelt bőrdzsekit is simán bevettem derékban (hogy ne fújja fel a szél ha motorozok), de nem tud láncöltést. Szükséges és elégséges szolgáltatás azoknak, akiknek szerények az igényeik és lapos a pénztárcájuk. Van más lehetőség is. Most már van.

Előzmény: Superb_ (2095)