aratu Creative Commons License 2007.10.23 0 0 180
ez sajnos így van, van olyan kecskeméti fórumozó, aki mindig az utoljára hallottak alapján alakítja ki véleményét, amit később persze a sajátjaként tálal, mindent elsöprő magabiztossággal. azt hiszem, ez a többit kecskemétit zavarja a legjobban, többen kimondottan szégyenlik.

többségében olyanoakt ismerek, akik már a legelején nem szimpatizáltak vele, aztán ahogy látták, láttuk a csapat körüli dolgok alakulását, ez a nyilván erősödött. és itt egyáltalán nem az eredménytelenségre gondolok, sokkal inkább ez egyéb dolgokra, a fiatalok kezelésére (játéklehetőség, pedagógia, stílus), a teljesen érthetetlen igazolásokra, a nyilatkozatokra, az egész milliőre, ami körülvette Meszlényi Urat.
persze voltak olyanok is, akik az elején éltették, és a korszak végén se mondtak rá kígyót-békát, végig azt mondták, szeretjük, mert Ő a mi edzőnk.

remélem Zsodossal sikeresebbek leszünk, bár most is hallani szerintem túlságosan elragadtatott magasztalásokat. remélem ezek miatt nem lesz később ellenérzés, hogy hirtelen máshogy ítélkeznek.
Előzmény: Reena (179)